Csütörtökön délután 4-től az Eötvös gimnázium 25 és a Madách gimnázium 21 tanára veszi át a figyelmeztető levelét a Belső-Pesti Tankerületi Központ Damjanich utcai épületénél. A levelet azért kapják az érintett pedagógusok, mert múlt szerdán polgári engedetlenségben vettek részt.

Elfoglalták a tüntetők a Damjanich utcát, leállt a forgalom

A Tanítanék október 10-ei fotója.

A tüntetők a Damjanich utca mindkét sávját elfoglalták, legalább ötszázan lehetnek, a környéken csak gyalogosan lehet közlekedni – írja a Blikk.hu.

Egy tüntető bemutatta a Tanítanék mozgalom petícióját, melyben hét pontban foglalták össze azt, amit szeretnének:

-Biztonságos, egészséges, kényelmes iskolaépületeket.

-Korszerű tantervet.

-Iskolatípusnak, diákságnak megfelelő tankönyv- és tananyagválasztási lehetőséget.

-Kevesebb terhelést, alacsonyabb óraszámot a diákoknak és a tanároknak.

-Önálló oktatási minisztériumot.

-A pedagógus-életpályamodell vonzóvá tételét (versenyképes bért, társadalmi megbecsülést).

-A rendes sztrájkjog visszaállítását.

Az eseményt egy diák apja, Vásárhelyi Árpád szervezte, aki mindenkitől megköszönte a részvételt. A tüntetők között ott van Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője is.

Forrás: Blikk.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...a tévében mondta MPZ, hogy ők pénzelik az egész kalamajkát...még a katás cirkuszt is ők fizették...
...így már mindenkinek elképzelhető, hogy miről is szól az egész.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
-Százados úr! Péntek reggelre kérem az asztalomra a képen látható nők névsorát, lakcímét, fizetési besorolását..
-értettem!
-elmehet!
Csizmás Kond
...a tévében mondta MPZ, hogy ők pénzelik az egész kalamajkát...még a katás cirkuszt is ők fizették...
...így már mindenkinek elképzelhető, hogy miről is szól az egész.
verőce21
Gondolom, az autósok, hogy örültek nekik...
Clavigo
@verőce21: @Shikari: @Csizmás Kond: @Philip Marlowe: @KisTehen: Hogy összefújta a szemetet a szél...Szajjjer Jocit is bevehetnétek a buliba...biiiiirkák.
verőce21
@Clavigo: te is befértél még azért...! :)
namihami
@Clavigo: w1.07:. Bár nem az Ereszjoci a politikusi példaképem,de:
Könyörgöm, azért mindennek és mindenkinek van határa! Ezt még (talán) az Ereszmászó se!
Rockxy
"A rendes sztrájkjog visszaállítását."
rendes sztrájk akkor van, amikor van összefogás és senki nem lóg ki a sorból.
az nem sztrájk, hogy pl. huszan nem dolgoznak, 120an meg igen.
sztrájkhoz nem jog kell, hanem elhatározás és összefogás.
verőce21
Ez a 21%-os béremelés óriási terhet ró a kormányra, ezért ha nem kell, akkor inkább elköltjük másra...!
Clavigo
@verőce21: Kéne már egy újabb stadijjjon..Mondjuk Alsócsutkára... Felsőcsutkán mar van... asszem...
Pálinkás Pál
@Shikari: te mit pampogsz magyarokról, román buzi?...
Toller Béla
@Shikari: A fasisztákat lassú tűzön pirítja az ördög is ...a körösztények ördöge is ! Faszkalap !
Toller Béla
@Shikari: Várd ki a végét ...megemeli ...soha nem látott mértékben emeli meg ... Fele annyira, mint Medgyesi, anno ...és több részletben, ha és amennyiben az EU állja a cehhet...van pofád erre hivatkozni ?
ómió
Még mindig nem rúgták ki ezt a bolsi szekciót?
csak úgy....
@Shikari: téged tibim a fasiszta nácik már lerendeztek volna, ök nem igen komálták a hasznavehetetlen elmebetegeket,mint te !
Csizmás Kond
@Toller Béla: ...béla, néz közbe tévét ne csak a tehenek seggét lesd...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.