Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Washingtonban a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap éves közgyűlésén vett részt, ami után a közmédiának nyilatkozott.

Varga Mihály szerint a magyar válságkezelés mintaértékűMTI/Rosta Tibor

A miniszter az interjúban elmondta, hogy Magyarország ma már a segítő, a donorországok közé tartozik, így tárgyalt a Világbank alelnökével is, akivel arról állapodott meg, hogy keresik azokat a lehetőségeket, amelyek révén magyar vállalatok bekapcsolódhatnak világbanki finanszírozásból megvalósuló ukrajnai programokba.

Varga Mihály, aki európai országcsoportot képviselő kormányzó-helyettesként részt vett a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság plenáris ülésén, közölte, hogy érzékeltetni akarta régiónk speciális helyzetét, amelyben Közép és Kelet-Európa az orosz-ukrán háború közvetlen közelsége miatt van. Ebben az energiakitettség nagyon fontos kérdés, amire válaszokat kell találni, az alternatív lehetőségek megtalálásán keresztül is – mondta és hozzátette, hogy a szankciós energiaválság kezelése is feladata a régió országainak.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a magas energiaárak jelentősen megnövelik az infláció mértékét ebben a régióban, ami már olyan tehernövekedést jelent a középosztály, illetve az alsó-középosztály számára, amit állami segítség nélkül nagyon nehéz kiküszöbölni. Ezért hangsúlyozta a magyar kormány rezsicsökkentő akcióját, kihagyva azt a tényt, hogy a választások után elvágták azt.

Varga Mihály kiemelte, hogy míg Magyarország korábban rá volt szorulva a Nemzetközi Valutaalap pénzére, most azt érzékelte, hogy a szervezet akár a magyar megoldásokra is nyitott, és "érdeklődéssel fordulnak felénk". Persze az Európai Unió pénzével már nem ugyanez a helyzet.

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap éves közgyűlésén bemutatták a valutaalap friss gazdasági előrejelzését. A helyzet drámai megváltozását mutatja, hogy míg a tavaszi gazdasági összefoglaló címe az volt, hogy a "Háború visszaveti a gazdasági kilábalást", a héten kiadott dokumentum már úgy foglalja össze a helyzetet, hogy "Szembeszállni a megélhetési költségek által okozott válsággal", ami azt is jelenti, hogy a világ jó részében idén és jövőre is az infláció okozza majd a legnagyobb gondot. Erre mutatott rá Kristalina Georgieva, a szervezet vezérigazgatója a közgyűlés idején tartott sajtótájékoztatóján. Ahogy mondta, az infláció azt jelenti, hogy a lakosság jó része gazdasági válságot érzékel majd, még akkor is, ha országában a gazdasági növekedés összesített száma nem kerül a negatív tartományba.

A szervezet vezetője felhívta a figyelmet, arra is látnak esélyt, hogy a jövő évi globális gazdasági növekedés történelmi mélypontra, 2 százalékra kerül. Kína gazdasági növekedése ugyanakkor ismét erőre kaphat, az idei 3,5 százalék után jövőre már a 4 és fél százalékot közelítheti.

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toller Béla
Várd meg te ostoba, amíg valaki más megdícsér ! Ha te magad teszed, ki fognak röhögni ! A válság kellős közepén !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Pedig az infláción túl a "nép" totális kizsebelése lenne csak efftársi!
ómió
@fideszes gyökér: Amit Bokros efftársadék nyultak le az állami nyugdíjkasszából és tettek (loptak) át efftársi magánkasszákba??? Nem, most nem erre gondoltam!
Jozefina
Szerintem ő is tudja, hogy ostobaságokat beszél, de nekei ez a kötelező!!?? Persze, ha jó szakembernek tartaná magát, akkor inkább lemondhatna!!??
kereső
Úgy, mint az egész kormányzás- propagandában, szóban. Az "öndicséret" meg büdös mihály- főleg a te és matolcsy szájából. Jól elqúrtátok- és elloptátok a két marshall segélynyi eu-s pénzt.
Lepényleső
...ahogy az infláció is? S mivel mi mindenkinél jobban teljesítünk és szerénykedünk,nálunk csak 15-20%-ról beszélnek,
holott a valóság a 65-85 %-nak felel meg? Ez mintaérték hol lehet,ahol nagy a rablásra készülő tömeg?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.