Tavaly a tervezett 2610 milliárd forinttal szemben végül 3460 milliárd forintot költött el a kormány a költségvetés gazdaság-újraindítási alapjából – derül ki a tavalyi költségvetés napokban benyújtott beszámolójából, a zárszámadási törvény tervezetéből.

A tavalyi költségvetés beszámolójából kiderül, a kormány kontroll nélkül költekezett 2021-ben
Kép: YouTube

Ahogyan azt a Népszava.hu cikke is elemzi, a múlt évben tekintélyes, 7,1 százalékos növekedést produkált a magyar gazdaság, ezzel együtt pedig a kormány gyakorlatilag kontroll nélkül költötte a pénzt, ezzel is gyorsítva a kilábalást.

Bőven jutott pénz az egyházaknak, sportcélokra, valamint nagyvállalatok támogatására is. A kiugró költekezések következtében az államháztartás pénzforgalmi hiánya elérte a 4720 milliárd forintot, a GDP 8,6 százalékát. Az uniós és régiós összehasonlításban is magas államháztartási hiányért jelentős részben azok a költekezések felelősek, amelyeket a kormány az újraindítási alapból költött el.

A parlament előtt fekvő zárszámadási törvényjavaslat mellékleteiből kiderül, hogy a kormány nagyon tágan értelmezte tavaly a gazdaság újraindítását: az alapból stafírozták ki az egyházakat, folytatták a stadion- és sportcsarnoképítéseket, szerencsére jutott az egészségügyi intézményeknek is, bár egy kórház felújítása meglehetősen távol esik a gazdaságstratégiától. A Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett beszámolóból kiderül, hogy „alap biztosította a Gazdaságvédelmi Akcióterv 2021. évi intézkedéseinek fedezetét, melyek segítették a munkahelyek megvédését és újak teremtését, támogatják a magyar vállalkozások finanszírozását, tőkehelyzetük megerősítését, valamint a családok és a nyugdíjasok védelmét.” Vagyis

az alapból költöttek minden olyan projektre, ami felmerült, mint pénzköltési lehetőség.

A kormány abból indult ki, hogy „kanyarban fog előzni” Magyarország, vagyis gyorsan növekedési pályára állítják a gazdaságot. A mesterterv az lett volna, hogy 2022 tavaszi választásokig fűtik a gazdasági növekedést, a majd leállnak a költekezéssel, és egy természetes kiigazítási folyamaton keresztül konszolidálják az akkor már emelkedő pályán lévő inflációt, a költségvetési hiányt és az államadósságot.

Ebbe a tervbe rondított bele az ukrajnai háború, a vele járó az energiaár-robbanás, és a recesszió. A kormánynak most nincs lehetősége konszolidációra, ezért hozta meg az idén nyáron a több ezer milliárd forintra rúgó megszorító intézkedéseket. A magyar gazdaságot az Orbán-kormány az elmúlt években csapdahelyzetbe vezette, erről Bokros Lajos és Surányi György egy rendezvényen beszélt épp a múlt héten, amiről a Népszava is beszámolt. A két közgazdász szerint az elmúlt években túlzásba vitt költekezéssel a kormány olyan helyzetbe került, hogy most, amikor szükség lenne a költségvetés gazdaságösztönző kiadásaira, akkor nem maradt mozgástere.

Arról, hogy mi derül még ki a parlament előtt lévő 2021-es költségvetési beszámolóból, a Népszava.hu cikkében olvashatnak. Autópark, templomok, stadionok, sportesemények, jutott tavaly mindenre. 

Forrás: Népszava.hu

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Bőven jutott pénz az egyházaknak, sportcélokra, nagyvállalatok támogatására. A kiugró költekezések következtében az államháztartás pénzforgalmi hiánya elérte a 4720 milliárd forintot. A magas államháztartási hiányért azok a költekezések felelősek, amelyeket a kormány az újraindítási alapból baszott el saját maga fényzésére és gazdagodására.

Viszont folytatódnak a stadion- és sportcsarnoképítések amelyet még a jelenlegi katasztrofális inflációs helyzetben sem képesek megfékezni, miközben a kórházak bezárnak mert az orvosok elmenekültek, a posták bezárnak mert nem képesek fűteni, az iskolákba pokrócot kell vinni és az élelmiszerek minimum 100%-al drágultak az utóbbi fél év alatt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Nocsak! Nálad a "túladagolás" szokott dominálni, bolsiék fajkreténje!? Eszerint, téged bolsi agysejtpusztítóval szoktak "doppingolni"? Merthogy abból túladagolt vagy, az biztos!
Aki Én
@ómió: @KisTehen: Miért vagytok ennyire hihetetlenül buták?
Yoda69
@Aki Én: A fideSS szavazoi ilyenek, tobbseguk meg a 8 altalanost se vegezte el. Szerintem a tehen es bolsevik ezt kivaloan tukrozi. Egy ertelmes hsz.uk nincs, tenyekre adatokra nem reagalnak, vagy atmennek anyazasba. Es van meg 2 millio az ilyen agyatlanokbol, ezert tart ott az orszag ahol.
Aki Én
@Yoda69: ...igaz, de szerintem a buta, hithű fideszes nem több 1-1,5 milliónál.
Yoda69
@KisTehen: Meg nem olvastam, de majd megnezem.
ómió
@Aki Én: Neked onnét az elmeosztályról minden kívülálló "buta"?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.