Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Országgyűlés szerdán fideszes képviselők kezdeményezésére politikai nyilatkozatot fogadott el a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról 141 igen, 36 nem szavazattal és 4 tartózkodással.

Megjelent a nyilatkozat a Magyar Közlönyben: A Fidesz visszautasítja a német és holland parlament nyomásgyakorlását
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke videókonferencia keretében részt vesz a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén, a Karmelita kolostorban 2022. november 26-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A döntés előzménye – derül ki a dokumentumból –, hogy a német Bundestag 2022. november 10-én, a holland parlament pedig 2022. november 17-én olyan indítványt fogadott el, amely a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonta a megállapodás komolyságát.

A nyilatkozattal – amely visszautasítja "Németország és Hollandia zsarolását" – az Országgyűlés az unióval való tárgyalások folytatására és arra szólítja fel a kormányt, Magyarország érdekeit minden jogszerű eszközzel érvényesítse.

A Telex szúrta ki, hogy nyilatkozat csütörtökön meg is jelent a Magyar Közlönyben. A politikai nyilatkozat többek között úgy szól:

Az Országgyűlés visszautasítja a német Bundestag és a holland parlament indítványában foglaltakat, visszautasítja Németország és Hollandia zsarolását, továbbá kiáll a hatályban lévő uniós szerződésekben foglalt jogokat és hatáskörmegosztást sértő kezdeményezésekkel szemben. Az ilyen illegális állásfoglalások rendkívül kártékonyak a tagállamok közötti kapcsolatok és az Európai Unió közös érdekei képviseletének szempontjából.

Továbbá azt írják:

Ahogy a magyar országgyűlés sem szól bele a német és a holland emberek életébe, úgy fordítva is ezt várjuk el a két ország törvényhozó és más intézményeitől. A kölcsönös tisztelet talaján állva utasítjuk vissza a törekvést, hogy Németország és Hollandia rákényszerítse hazánkéval ellentétes akaratát a magyar emberekre.

Forrás: Telex, 24.hu, MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
tE ROHADT GAZEMBER, AMIKOR VÉTÓZToK AZ EU-BAN az nem nyomásgyakorlás?
Ráadásul 26 országra akarjátok ráerőszakolni az aljasságotok!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@Pálinkás Pál: Mi van avh-s leszármazott vagy?
Gyurka80
@Yoda69: Bizonyítékod is van, vagy csak hőb9lögsz?!
Yoda69
@Gyurka80: Hogyne lenne. Neked az normális hogy O1G penztaros lorince veszteseges vallakozasabol 10 ev alatt az orszag leggazdagabb embereve notte ki magat, ugy hogy meg Forbes 100-ba is bekerult?
Vagy normalis az O1G veje 20-on x evesen a 10 leggazdagg magyar kozott van? Hogy csak o tud EU-s tendereket nyerni? Es amikor nyakon csipik csalassal, akkor az aposka inkabb kifizetteti a magyar emberekkel a buntetest, csak ne vizsgalodjon az OLAF?
Vagy normalis az, hogy O1G apja is a 10 leggazdagabb magyar kozott van?
Es vegul normalis az, hogy O1G-nek nincs semmi megtakaritasa, de azert magan repulovel megy Katarba?

Ha neked ez mind normalis, akkor te nem vagy normalis. :)
Pálinkás Pál
@Gyurka80: nem...,de értetek nem kár...a fidesz szavazó az ország selejtje!...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.