A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) hamvazószerda alkalmából arra kéri a köznevelési intézmények vezetőit, hogy farsangi mulatságokat ne szervezzenek a nagyböjti időszakban, erre reagált most Facebook oldalán Tóta W. Árpád.
Kép: Pixabay
A Fiatal Családosok Klubja (a nevében civil, valójában egy fideszes politikus által alapított szervezet) az MTI-nek szerdán küldött közleményében emlékeztetett, hogy hamvazószerdával elkezdődött a kereszténység legfontosabb ünnepe, Jézus kereszthalálára és feltámadására való lelki felkészülés időszaka.
Egyes jámbor hívek farsang alkalmával síkidióta, bigott seggfejnek öltöztek, és bejelentették követelésüket, hogy az iskolák ne szervezzenek jelmezbált nagyböjt idejére. Mint mondják, olyankor a vallásos családok nem mulatoznak. De még a kevésbé vallásosakban is megütközést kelt, ha böjtkor buli van – hazudták szégyentelenül.
- írta ezzel kapcsolatban a publicista aki szerunt ügyes jelmez, teljesen hitelesen hozzák azt a visszataszító nyárspolgárt, akit csak az érdekel, hogy tüntessen a hitével, és a mások örömét elrontsa.
Örök, halhatatlan szereplő, így sokkal jobb választás, mint Donald kacsa vagy Batman. Annyira régi, hogy az Írás is megemlékezik róla.
Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat. Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg; hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád - idézte a Szentírást
Tudjuk, testvéreim, hogy ma Magyarországon egy egészen apró kisebbség tartja a nagyböjtöt. Sokkal kevesebben vannak, mint a vegánok, amit bizonyít, hogy míg a növényhamburgereknek és tofuknak minden jobb boltban külön polcuk van, nagyböjtre egyik se hirdet akciót.
Tóta szerint jó, ha tudjuk:
a Szentírás nem követeli meg a böjtöt. Említi helyes és Istennek tetsző gyakorlatként, de nem írja elő. Maradtak még, akik komolyan veszik, és sokkal többen, akik Istenre fittyet hányva, diéta formájában gyakorolják.
Az erős hitűek ilyenkor lemondanak a lakomákról, a mulatságokról, az italról és a szexről, hogy a nélkülözés által közelebb kerüljenek Krisztushoz, és a világi örömöktől eltávolodva a szellemiekre koncentráljanak. És erre tanítják gyermekeiket is.
De jaj! Pont ekkor van az iskolai farsang! A féktelen mulatozás elszabott maskarákban, ahol csobog a rostos gyümölcslé, és ropognak a győri kekszek! Mit mondjunk most a gyereknek?
Testvéreim, legyetek hozzájuk őszinték mondta a publicista, akinek a szavait változtatás nélkül közöljük:
Ödönke, Jézus nagyon szeret téged, és mi is. Ezért te nem mehetsz a farsangra és nem kapsz csokit sem, mert nekünk böjt van, és az azt jelenti, hogy lemondunk az élvezetekről egészen húsvétig. Gondolj arra, hogy Jézus ilyenkor pont meg volt halva, és ő sem mehetett farsangolni, pedig biztos jó zombi lett volna. Cserébe mehetsz ministrálni vasárnap hajnalban a büdi Laci bácsival. Igen, a barátaid jót mulatnak, de aztán majd a pokolban tüzes turmixgépet dugnak a seggükbe, és akkor megbánják. És ha ez az egész nem tetszik, várd meg, amíg ránk csaphatod az ajtót, és akkor majd nem kell kereszténynek lenned. Egyed a zöldbabot, hogy hamarabb felnőj!"
Ennyi a teendőtök, kedves fiatalcsaládos testvérek. Igen, a böjt lényege a lemondás arról, amit mások megengednek maguknak. Nem az, hogy az egész világ veletek szenvedjen méltányosságból. Az nem böjt, hogy megtiltjátok másoknak a bulit, és kiküszöbölitek a kísértést. Inkább vessetek számot, nem csúszik-e be véletlenül egy pohár bor vagy egy egészségügyi dugás ebben a negyven napban. És ha igen, feltétlen írjátok meg a minisztériumnak!
Az sem böjt, hogy átrakjuk a partit hamvazószerda elé, hogy legyen buli is meg böjt is. Az nem böjt, amit kötelezően előírtok mindenkinek, mert annyira gyengék vagytok, hogy nem bírtok nemet mondani. A böjt az, hogy nektek nincs buli, másoknak meg igen. És ha úgy gondoljátok, ezt nehéz eladni a gyereknek, akkor talán üljetek le egymással, akár nyissatok egy üveg bort, és tanácskozzátok meg: még mennyi idióta korlátot akartok rákényszeríteni a Jóisten nevében? Mert nem az általános iskolai farsang lesz a legnehezebb. És lesznek következmények, igen, még ezen a világon. Nem biztos, hogy megbocsát nektek mindezért. Az lesz a pokol, nem a turmixgép.
Most pedig menjetek békével, felőlem akár farsangra. Csak ne öltözzetek szemforgató seggfejnek.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bennem meg az a kérdés merült fel, hogy kicsit sem furcsállják a derék honleányok, honfiak, hogy gyermekeiket saját bevallásuk szerint " Jézus kereszthalálára és feltámadására való lelki felkészülés" indokával próbálják eltiltani a "mulatozástól"? Talán minden nap átbeszélik az akkor történteket, a kínzással, korbácsolással, keresztre feszítéssel? Tényleg így, ilyen módon akarják szépre és jóra nevelni a gyereket? Istenfélelemre, ugyanakkor imádatra, hogy látjátok, ő a saját fiát küldte, hogy megkínozzátok, meggyilkoljátok, majd feltámadjon, és ezt ő hagyta, mert semmi nem történhet az ő akarata nélkül, tehát így akarta, és akik elárulták, akik megfeszítették, azok is az ő akarata szerint cselekedtek, tehát pofád befogod hülyegyerek, teszed amit mondanak neked, nem kérdezed okát vagy értelmét. Bábu vagy, a nagymester kénye-kedve szerint játszik veled, a feletted valók majd megmondják mit kell tenned.
Értelmetlen a ficsak kérése,mert senkit nem érdekek
Senki nem hallja +,csak saját maguk..
csak ennyi
barátilag
J.L..
Már nagyon unjuk az állandó, beteges szarkeveréseteket!
Mikor fogják fel a bigott álkeresztyének, hogy a vallásszabadság része az is, hogy nem hiszek az Istenükben?! Miért kell erőszakosan rákényszeríteni másokat a saját hagyományaikra? Legyen elég annyi, hogy rátelepedtek a pogány ünnepekre, hogy azzal híveket szerezzenek, nekünk pedig hagyják meg azt, hogy szabadon élvezzük az életet!
Netán a "gyermekeik farsanghoz való joga sérül", ha azt böjti időszakban rendezik az iskolákban? Mert mást nem tudok elképzelni, hiszen a farsangot kihagyhatja a hívők gyereke, nem lesz semmi baja tőle..sokkal nagyobb gondokat okozhat testben és lélekben az egyház!
Egyébként pedig a hit magánügy, csinálják a "négy fal között"! Vannak erre speciális intézmények, melyeket a nemhívők adójából is tartanak fenn!
Rövidebben: KUSS LEGYEN!
Ha pedig nem tudnak aludni, dobjanak be 2-3 szem Frontint..vagy egy kis házi páleszt sötétben, hogy az Öreg meg ne lássa! Sok álszent máskor vedel, zabál..de valószínűbb, hogy böjt alatt is, csak most megy a szájkarate.
Új hozzászólás