Georgia miniszterelnök-helyettesével, gazdasági miniszterével, Levan Davitashvilivel tárgyalt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pénteken Tbilisziben.

Georgiába utazott tárgyalni Nagy Márton
Fotó: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évnyitó gazdaságpolitikai fórumán Budapesten 2023. március 9-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szombati közleménye szerint a tárgyaláson a felek áttekintették

a Magyarország és Georgia közötti gazdasági kapcsolatokat, különös tekintettel az iparra.

Megállapították, hogy az elmúlt években a két ország közötti kereskedelem folyamatosan fejlődött, soha nem látott szintre emelkedett.

Az áruforgalom értéke mára megközelíti a 90 millió eurót

- tették hozzá.

A közlemény szerint Nagy Márton kiemelte, hogy Magyarország a háború és szankciók miatti gazdasági helyzetben úgy védheti ki a recessziót és érhet el 1,5 százalékos növekedést, ha tovább javítja exportteljesítményét, versenyképességét.

A felek egyetértettek abban, hogy a két ország gazdasági, kereskedelmi kapcsolatait tovább kell erősíteni és mélyíteni, aminek érdekében a két ország közti párbeszéd folyamatos marad a jövőben is.

Kiemelték, hogy mindkét fél törekszik arra, hogy az együttműködés a vállalkozások szintjén, a vállalkozások közvetlen kapcsolatait tekintve is egyre erősebbé és kiterjedtebbé váljon.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@lusta: @Nessy: grúziába sóért mezitláb megy marci,
vegyen nálunk telket jancsi,pista bandi! (egy gobbi kabaréból erölködtem)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
távolabb nem vót valami ? -persze ezeknek az a lényeg,hogy európától kurva messze és minél keletebbre..
Nessy
A mostani, kormány ellenes tüntetés hullámban biztos örültek neki
e örö e bódottá
Téged is megöllek, te geci!
Hol a faszban faszban van Georgia?
Ki a faszt érdekel, hogy hol faszban van Georgia?
Nyugatra menj tárgyalni, te büdös geczi!

A büdös zsidók lenyúlták az országunkat !!!
Eladott Ország
Beszélő disznó. Moldova tökéletesen ismerte az országot és annak a népét! Halljátok, jobbágyok? Már csak egy egész kicsit kell kibírni, és a kanyarban előzzük az osztrákokat. És ha az osztrákokat nem is, de reménykedünk benne hogy legalább a románokat. Ha nem jön közbe semmi, akkor Bulgáriát. Már a jobbágyok bátorítják a szegény nemzeti keresztény kormányt, a dollárbaloldal már tönkretette volna ezt a most épülő-szépülő ékszerdoboz országot. Ne legyünk hivalkodóan nagyravágyók, legyen elég Sierra Leone
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fcdn.antikvarium.hu%2Ffoto%2Feredeti%2F14431849.jpg&key=A7EilHiAuhkvGqwhzyNQNg&w=800&h=640
Ajánlom figyelmébe Nagy Mártonnak a valóságot. Élelmiszerinfláció a világban: Az első 12-ben nincs európai ország.
uploads.disquscdn.com/images/651a9d6659774631a151b035e2f8ec6baabbe7c16cb1cc0bacef288bb2b231d8.png?w=800&h=552
lusta
Georgia az USA egyik állama. Tőlünk keletre Grúzia van.
Eladott Ország
Havi 5 milliós fizetéssel én sem aggódnék, csak az a baj, hogy a dolgozók többsége olyan nettó 200-300 ezer körül keres havonta, ez meg kurva kevés a megélhetéshez. Miniszterkém, fogd be a pofád! Oktat egy olyan problémáról amit ő is okozott. Bűnöző fidesz. Idióta Nagymarcinak’ üzenem: próbáljon még pár 10 kilót magára szedni, mert ha így folytatják, nincs messze az idő, amikor az éhezők asztalára kerül! Mint csécsiszalonna. Ilyen fokhagyma és őröltpaprika árak mellett?! Legyen inkább töpörtyű. Az nem emeli ki úgy a fószer’remegős-kocsonyás állagát, mint egy jól abárolt csécsiszalonna. Én szokok’ mellé a lébe tenni babért meg borsot is. A töpörtyű nálunk akciósan 4990 Ft/kg! Érdemes lenne kimérni. Más értéke nincs is. Sokat keres segghülye létére 0 munkával és még gondolom meríthet a nagy lopási közösből is. Így én sem aggódnék. Esküszöm ezeket egy titkos klinikán operálják át propaganda szövegeket röfögő zsírdisznókká! A leminősítés már az eredmények beérésének következménye. Csak mondom. Ez a bolond lesz most az ügyeletes szócső? Okos ember már nem vállal el ilyen megalázó állást. hamarosan felminősítésre számíthat Magyarország." Nem közephatalom leszünk hanem már orosz vármegye...
lusta
@Nessy: Akkor mégis mit keresünk ontenegróban,hiszen még csak nevet sem változtattak, miután a nevük Crna Gora. megyünk Macedóniába, pedig ők is nevet változtattak és ma már Észak-Macedónia.
Nessy
@lusta: Én már csak a "járdaszigetekre" utazok, azoknak meg viszonylag stabil a nevük. :-))
jáger laszló
Marci remélhetőleg +köti a magyar-grúz +nem támadási 1ezményt ami katonapolitikailag fontos esemény a 2 ország életében!!??
Gazdaságilag pedig ígéretet teszünk a grúz borok hazai népszerűsítésére!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Kapanyél
Remélem megkoszorúzza Ioszeb Dzsugasvili szülőházát!
Eladott Ország
Arra talán érdemes néhány gondolat erejéig kitérni, hogy Georgia alig különbözik kicsiny hazánktól. Ott is dúl a korrupció, a jogállamiság nyomokban lelhető fel. Annyi a különbség, hogy ott nem fidesz, hanem Grúz Álom' van (vagy ahogy hívják, mióta Grúziából Georgia lett), amelyik a markában tartja, kifosztja és megnyomorítja az országot. Szerintem az Európai Uniónak momentán nem hiányzik egy másik ilyen rezsim, a meglévő is több, mint kellene.
csak úgy....
@lusta: @Nessy: grúziába sóért mezitláb megy marci,
vegyen nálunk telket jancsi,pista bandi! (egy gobbi kabaréból erölködtem)
e örö e bódottá
Amokor az öriás csecsemőv Georgiába ur+tazoik.
Nem tisuztellek te geci!Z Nincs vbenned semmmi tisztelnoi való! A vkurvab anyád!
Giovanni Alba
Ha már ott jár, igazán átmehetne Taskentbe is egy villámlátogatás erejéig. Érdekelnének a krumplikutatás eredményei. Ő avatta a központot, kukkantson már be.
www.booking.com/flights/route/to-country/uz/ge.hu.html
A megadott linken lehet foglalni repjegyet (repülő, nem reprezentációs) Tbilisziből Taskentbe
24.hu/kulfold/2021/03/30/uzbeg-magyar-burgonyakutato-kozpont-felavatas-taskent/
Clavigo
Hogy az istenbe lehet ekkora hombár fejet növeszteni..
csak úgy....
@Clavigo: csak kívülröl látszik nagynak.. ;)
csak úgy....
@Giovanni Alba: abból a taskentiböl hol lehet egy tasakkal szerezni?
Giovanni Alba
@csak úgy...: ma, 16:38
Amikor a taskenti repülőtéren landol a géped, már siet is fel a lépcsőn a dealer, kezében csokor virággal és taskenti táskával, benne taskenti tasakokkal. Szervezés kérdése és ismeretségé.
Ne nézz rám csúnyán, egy haver ismerősének a szomszédja mondta, kicsit lila a feje, és gyakran érthetetlen a beszéde, de a haver mondta hogy jó ember*, csak kézfogás után nem árt megszámolnod az ujjaidat, kicsit ragadós a keze még a szovjet időkből, amit megfog, viszi.
(nagyon hiányoznak a smiley-k)
* "Brutus mondta hogy nagyokra tör, és Brutus derék, becsületes férfiú" - elnézést az elkalandozásért
ómió
Na, akkor, ez se indul "efftársinak"!
Pálinkás Pál
Georgia = Grúzia...fideszesek kedvéért...nem az USA tagállam...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.