A tavaly őszi, ezúttal már digitalizált népszámláláshoz használt táblagépei többségét közcélra ajánlja fel a Központi Statisztikai Hivatal, ám a kormány azt már nem reklámozza, hogy nem az összes tabletet adja oda iskolásoknak.

Kormányközeli civileknek és Szerbiába is csurrant-cseppent a közpénzből vett tabletekből
Kép: Pixabay

Egy friss törvényjavaslat mellékletében ugyanis a hvg.hu kiszúrta, hová kerülne még 10 ezer tablet: a kedvezményezettek listájára becsúszott néhány nehezebben indokolható szervezet is.

Az összeíráshoz a számlálóbiztosok 34500 db tabletet használtak, de ennyi eszközre már nincs szüksége a KSH-nak, a legközelebbi népszámlálásig pedig nyilván elavulttá válnának, ezért is döntöttek az “újrahasznosítás” mellett.

A KSH két részletben összesen csaknem 2,7 milliárd forintot költött a tabletekre, amelyeknek csak a tárolása további mintegy 300 millióba került.

A KSH a 34 500 darabból megtart a saját céljaira 2500-öt, a maradék 32 ezret osztják szét. 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes büszkén posztolta is a Facebookra, hogy végre egy MSZP-s javaslat, amit megfogadott a kormányzat.

A maradék 10 ezer tablet sorsáról azonban eddig nem lehetett tudni, ám a hvg.hu egy friss, a kormány honlapjára társadalmi egyeztetés céljából feltett törvénytervezetben rábukkant arra, kik a kedvezményezettek.

A felsorolás szerint ezek az alábbiak:

védőnők

nyugdíjas szervezetek

OPSZ – Országos Polgárőr Szövetség

Fogyatékosággal élőket képviselő érdekszervezetek

obsitosok

gazdák

Falugazdász hálózat

Vajdasági Magyar Szövetség

Civilút

Pesti Fiatalokért Egyesület

Miniszterelnökség Kisebbségi Önkormányzatok

Élelmiszermentő Központ

A HVG szerint érdekes a gazdák, a falugazdász hálózat szerepeltetése a listán, de az amúgy nemrég éppen a Rogán Antal vezette tárcától 133 milliós támogatást kapó Civilútkonkrét kiemelése is. Még érdekesebb, hogy a határon túlra, Szerbiába is jut a tabletekből, hiszen a listán van a Fidesz-szövetséges párt, a Vajdasági Magyar Szövetség is.

Forrás: HVG

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
csodálkoztam volna ha valóban az oktatásnak adják..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
csodálkoztam volna ha valóban az oktatásnak adják..
Qqberci
Ha csak a tárolás eddig 300 millió, akkor szeretném tudni, az átadásra felkészítés mennyibe fog kerülni...
Aki Én
@KisTehen: Mit rugózol ezen, te buta agyhalott?
Mindenbe bele kell pofáznod úgy is, hogy totál buta vagy?
Toller Béla
Röhejes, hgyan lesz két sorban tízezer a harmincezerből ! A négy apostol a következő három ...Péter és Pál !
ómió
Hát, ha ti hazudjátok meg, efftársak...!
jáger laszló
Ezek a gépek úgy kiszuperáltak,hogy alig használt 2évesek!!
csak ennyi
barátilag
J.l.
balos
Ez a lépés is a KI-oktatásunkat szolgálja!Minden adóforintunkból 2/3 a családjuk zsebében landol!A többi a " közös lónak túrós a háta" alapban köt ki!
Pálinkás Pál
@KisTehen: no akkor magyarázd el,nitől kiszuperált, amit az idióta számlálóbiztosok használtak pár hétig..?..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.