Márki-Zay Péter azzal vádolta Jakab Pétert, hogy az ellenzéki kampány során Gyurcsány Ferenccel járt ki cigizni és vécézni, ezért nem vette ki a részét megfelelően az együttműködésből.
A Nép pártján elnöke arra reagált, hogy Márki-Zay Péter egy interjúban azt mondta: Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter együtt jártak ki dohányozni és a mosdóba.
MZP megint megszólalt. Most épp azt mondja, hogy nem vettem részt a kampányban, a pártelnöki értekezletekről együtt mentem ki Gyurcsánnyal dohányozni, az ellenzék meg tudott a külföldi pénzekről. Ezzel szemben a valóság az, hogy a kampányban több mint 130 utcafórumot tartottam, a külföldi pénzekről meg nem tudtunk. Amit tudunk, az a végeredmény. Akárki is fizette MZP-t, a Fidesznek tett vele szívességet, nem az ellenzéknek. Ja, és nem dohányzom
– írta Facebookon Jakab Péter.
A posztban Jakab nemcsak Márki-Zay Péterrel hanem az ellenzéki előválasztás intézménnyel szemben is kemény kritikát fogalmazott meg.
Hogy ezek után mi különbözteti meg ezt az embert a folyamatosan hazudozó Fidesz-médiától, nehéz megmondani. Soha többé előválasztást! Ha kinyitod az ajtót, könnyen lehet, hogy a Fidesz jön be rajta
– tette hozzá bejegyzésében Jakab Péter.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Talán nem belépni. hanem visszalépni!?
Új hozzászólás