Ennek oka, hogy ma ünneplik a roma közösségek szerte a világon, Magyarországon, így Budapesten is a Nemzetközi Roma Napot, amely egyszerre hívja fel a figyelmet a különleges és gazdag kultúrájukra és nehézségekkel teli társadalmi helyzetükre  - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Nemzetközi roma nap alkalmából Facebook-oldalán szombaton.

Karácsony Gergely: Kitűztük a roma zászlót a Városháza homlokzatára
Fotó: Facebook / Karácsony Gergely

Amikor 1971-ben London mellett megtartották az első Roma Világkongresszust, a résztvevők jelmondatnak ezt választották: "Opre Roma!", amelynek jelentése: "Fel, cigányok!". Ez a mondat egyszerre utal a cigányság optimista, minden helyzetből felállni képes attitűdjére, de utal arra is, hogy a roma közösségeknek ki is kell emelkedniük, ki is kell törniük abból a kiszolgáltatott, gyakran elnyomott helyzetből, amelyben a világ számos társadalmában, így Magyarországon is élnek. Sajnos azóta is – áll a bejegyzésben.

Budapest mindenkié, így természetesen a főváros otthona megannyi roma honfitársunknak; sajnos sokan közülük szegénységben, mélyszegénységben élnek. Dolgunk, hogy segítsük őket kitörni onnan és, hogy ne érje őket hátrányos megkülönböztetés egy állásinterjún, egy lakásbérlésnél, vagy a villamoson. Dolga van a kormánynak, dolga a városnak és dolga mindenkinek – tette hozzá a főpolgármester.

Roma polgártársaink felemelkedése mindannyiunk közös érdeke. Az előítéletek mindig tudatlanságra épülnek, ezért is tartom fontosnak, hogy legyen mindenki nyitott a cigányság történetének, kultúrájának, értékeinek megismerésére, egy különleges szolidaritásra, összetartásra és szeretetre épülő közösséget ismerhetnek meg

- írta Karácsony Gergely.

A Fővárosi Önkormányzat lehetőségei szerint kiemelten segíti a budapesti roma közösséget. Hamarosan új, felújított helyszínre költözhet a Romano Kher roma kulturális központ, amely így két helyszínen – a Népszínház utcában és Király utcában – működik majd – fűzte hozzá.

Új programot indítottunk, amellyel tehetséges roma fiatalok kapnak esélyt akár egy köztisztviselői életpálya elindítására. A fizetett gyakornoki program segítségével a felsőoktatásban tanuló roma/cigány fiatalok szerezhetnek értékes, mentorálással támogatott munkatapasztalatot Budapest Főváros Önkormányzatánál, az önkormányzat intézményeinél vagy gazdasági társaságainál. Emellett részt vehetnek a Romaversitas Alapítvány vezetőképző programjában is. "Folytatjuk" – írta Facebook-oldalán a főpolgármester.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A kérdés, hogy mit tettek a romákért? Az égvilágon semmit, kivéve, hogy Farkas Flórit megtámogattak 1,6 milliárddal. A 2011-es Gyöngyöspatai eseményekről a TASZ árnyékjelentést és összefoglaló filmet készített. Gyöngyöspatán paramilitáris szervezetek rendfenntartás címén heteken át megfélemlítés alatt tartották a roma lakosságot. A hatóságok sokáig egyáltalán nem léptek fel a szélsőségesekkel szemben. Ebben a filmben röviden összefoglaljuk a történteket.
www.youtube.com/watch?v=H4WNJ18KJ-w
jáger laszló
Legjobb fekete a roma a paloma aroma!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
csipetke
Farkasflóri hogy tapsikolhat most a luxuskecójában, ami abból az 1. 6 milliárdból van, amit az "Út a munka világába" programra kaptak. Csak aztán valahogy elköltődött a della. Lett belőle puccos iroda, meg luxusverda,meg miegymás, aminek qrvára nem volt köze a cigányok életének a javításán...
ómió
Még nem adtátok el, Mutyigeri efftárs!? Akkor, addig az aberrózászlót is kitűzhetitek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.