Exkluzív tanút hallgattak ki kedden a Veszprémi Járásbíróságon: K. Csenge az egyik fiatal lány, aki az egyik utasa volt annak a jachtnak, amelyen Borkai Zsolt, az olimpiai bajnok korábbi tornász, Győr volt polgármestere szexbuliban vett részt 2018-ban – írta meg a Blikk.  A lány a hajón készített pikáns jeleneteket nyivánosságra hozó, „Az ördög ügyvédje”-perben tanúként szerepelt. A Blikk úgy tudja, ikertestvére – betegségre való hivatkozással – nem jelent meg. A meghallgatás zárt ajtók mögött történt.

Fordulat Borkai Zsolték szexbotrányában: Előkerült az egyik fiatal escort lány, aki a luxusjachton szórakoztatta Borkait, illetve annak ügyvéd barátját

Fotó: ATV/YouTube

A modell alkatú lány sötét farmerben, csinos felsőben, feltűnően kisminkelve érkezett és ült le a tárgyalóterem elé. Nem tűnt idegesnek, hosszú szőke haját néha hátra vetve bújta a telefonját, arra várva, hogy behívják – írja a Blikk.

Felidézték: két éve a médiában jelent meg a hír, hogy a testvérével együtt csomagküldő szolgálatot alapított, ezt megelőzően pedig Székesfehérváron ruhakölcsönző szalont működtettek.

Csenge a szexvideó egyik főszereplője volt. Testvérével és még egy lánnyal szórakoztatták Borkait, illetve annak ügyvéd barátját.

Korábban a Nyugati Fény arról írt, hogy a lány 4 évvel fiatalabb Borkai lányánál.

Mint ismert: Borkairól a 2018-as önkormányzati választások előtt egy ismeretlen tett közzé fotókat és egy videót, amelyeken a győri polgármester és több más ember látható félreérthetetlen szituációban.

Az ügyészség Czeglédy Csaba baloldali politikust vádolja azzal, hogy „Az ördög ügyvédje” álnéven az interneten különböző lépéseket tett azért, hogy 2019-ben nyilvánosságra kerüljenek a Borkai Zsoltról is készült intim felvételek.

A politikus tagadja, hogy ő lenne az ördög ügyvédje.

Nem érzem magam bű­nösnek. Bárki is csinálta, zseniális volt. Büszke lennék rá, ha én lennék „Az ördög ügyvédje”

– jelentette ki a tanács előtt Czeglédy.

Czeglédy Csaba a meghallgatása során pontról pontra haladva igyekezett cáfolni, hogy miért nem lehetett ő az elkövető.

Nem kaptam meg a fel­vé­teleket, nem az én kártyámról fizették a Borkai-videó hirdetését. Volt három ismerősöm, akikkel megosztottam a létrehozott Facebook-oldal belépési kódjait és a hitelkártyám adatait. Őket viszont nem vagyok köteles megnevezni, nem könnyítem meg a hatóság feladatát. Az bizonyos, hogy nem én vagyok az ördög ügyvédje. Azt ugyanakkor elismerem, hogy vannak sejtéseim arról, kik állnak mögötte. Nem egy személyről van szó, egy jól fel­ké­szült csoportot sejtek a név mögött

– fogalmazott az ügy fővádlottja.

A Blikk hozzáteszi, hogy a szexvideót több inter­netes oldal megalkotásával nyilvánosságra hozó személyeket szinte terroristaként keresték a hatóságok, még Afganisztánba és Panamába is mentek jogsegélykérelmek. Mégsem sikerült kideríteni, kik voltak az elkövetők.

Forrás: Blikk, atv.hu
Fotó: ATV/YouTube

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kulabombaafityiszre
Védi az ügyészség a pedofil,kurvázó,fiatalkoruval dugó keresztényi fideszeseket.
A csicskák meg örömmel aszisztálnak hozzá.Eszükbe sem jut,ezek az emberek egyeseknek(sokuknak?),példát mutatnak.Aztán lehet a csicskáknak óbégatni amikor egy ilyen példát követő ember,molesztálja a lányát,feleségét.Úgy keresztényileg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
NKF
Most akkor mi van? Cumiztak vagy dugtak? Mire ez a nagy hajcihő!
Clinton is cidáztatott,na és? Hová jutna a világ ha minden szoptatásból ekkora problémát
csinálnának!
Nessy
Lerágott csont! Vagy ameddig megint ezt rágcsálja a jó nép, nem foglalkozik a napi eseményekkel?
jáger laszló
Na és ez mit változtat Borkai sextúráján!!
Mondjuk erkölcsi szempontból???
Szerintem abszolute semmit!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
ómió
Gréczy efftárs "segítői" meg, ugye, "mindenkit üdvözölnek"!?
kulabombaafityiszre
Védi az ügyészség a pedofil,kurvázó,fiatalkoruval dugó keresztényi fideszeseket.
A csicskák meg örömmel aszisztálnak hozzá.Eszükbe sem jut,ezek az emberek egyeseknek(sokuknak?),példát mutatnak.Aztán lehet a csicskáknak óbégatni amikor egy ilyen példát követő ember,molesztálja a lányát,feleségét.Úgy keresztényileg.
zenebohóc
@zenebohóc: üdös kurva! Még hogy ESCORT LÁNY...
Eladott Ország
No de legalább nem engedik az óvodákban az LMBTQ aggitációt! Az is valami, nem? Ja, hogy nem is akar senki agitálni? Nem számít, a lényeg, hogy nem engedik! Az a kis qrvázás, meg drogozás meg igazán jól megfér a katolikus papok molesztálásái meg az intézményesített kormányzati lopás (Völner és társai), Hatvanpuszta meg egyebek mellett.
Borka bölcsességek:
- A stabil munkához keményen kell hozzáállni.
- Ha fázik a lábad, le ne vesd a zoknid!
- A jó feleség értékeli, ha az ember pártja a pénztárcája mellé áll.
- A politikus is ember. A szertorna lónak sincs gerince, mégis lónak nevezik.
- Ami nem lyukas, azt nem lehet megdugni.
Mostantól az óvodákban fog élménybeszámolót tartani. Hiszen ő még sem LMBTQ tag. Ő ős keresztény!
Azért ehhez kell vastag pofabőr. Az olimpiai díjra inkább ne hivatkozzon, azért kapta az érmet, járadékot.
Mit tett Győrért? Bármit is, azért kapta a fizetését. Ami nagyhirtelen beugrott, pl. a bennfentes kereskedelemet csinálta az ügyvéd úrral, az audis földekkel. Erre még az audis igazgatótanács is azt mondta, hogy ezért náluk börtön járna. Ezen megint elcsámcsogunk egy darabig, addig is nyugodtabban lophatják szénné az országunk megmaradt részét.
A több milliárdos visszaélést az audi-földmutyit kivizsgálta e már a "rendőrség"? Miért lehet még szabadlábon Borkai? Ahogy Rogán és társai sem ülnek az ingatlan panamázás miatt amit még polgármester tisztsége alatt művelt. Bár csak nekem lenne ilyen erős gyomrom.
uploads.disquscdn.com/images/14be5b197bd2de313e7f602e08a87735631fc6a732605b9aaddafa78bff38675.jpg
gina
Ez orbánia aki mocskos szexbeteg politikus azt dizsösitik, de aki leleplezi az talán börtönbe jut,, ez ma Magyarország, szégyen ez a kormány és becstelen fidesz szekta, hányingerem van tölük nap mint nap.. milyen hivöik vannak, ez az erkölcsi mérce vagy mind elmeroggyant???
gina
@KisTehen: Ez a ti erkölcsi fertőtök, nevess csak idióta hahahahahha
Eladott Ország
@KisTehen: Csak a játékfüggősége ne lenne...
uploads.disquscdn.com/images/5ebcdc9f89e037fc50232e17e2508f0b161692920f02ff6841eaab65ca08b840.jpg?w=800&h=1005
Aszongya, megérdemli - van ám arc. Megtaláltuk a „tenderkirály” cégeket és a várost, ahol több száz megbízást nyertek Egy közbeszerzési szakértő segítségével kiderítettük, melyek azok a cégek, amelyek évek óta szinte minden közbeszerzést megnyernek egy városban, amin indulnak... ez a lényeg nem a félrekúrás
atlatszo.hu/kozpenz/2023/02/15/megtalaltuk-a-tenderkiraly-cegeket-es-a-varost-ahol-tobb-szaz-megbizast-nyertek/
Clavigo
@Maccska: Te inkább Szájer barátnőire figyuzz,,Maccskosz..vagy szajjerra...
izéke
@Maccska: latod elszóltad magad! Betegesen perverzen kukkolod a férfiakat te kis homár :)))
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 11:03
Már megint hazudsz csicska.
"Gréczy Zsolt a Facebook-oldalán közli a DK sajtóirodájának a közleményét, miszerint „a Fővárosi Törvényszék tegnapi ítéletében az átlagosnál magasabb összegű kártérítés megfizetésére ítélte az Origót”. A dokumentum szerint „a fideszes portál – a megtámadott DK-s politikust meg sem kérdezve – több cikkben is azt állította, hogy Gréczy Zsolt nőket zaklatott. Tette ezt úgy, hogy ezt az állítást sem a korábbi, a cikkek helyreigazítását kezdeményező perekben, sem a kártérítési perben nem tudta bizonyítani”.
mandiner.hu/cikk/20210707_greczy_zsolt_ujabb_pert_nyert
kereső
Érdeklődöm tisztelettel, hogyían lehet a borkai közpénzen történő qrvázását összehozni a géczyt illető hazugságváddal? Tudomásom szerint Gréczy nem egy megyei jogú város polgármestere, mint borkai. Milyen alulméretezett erkölcs kell ahhoz, hogy ezt a senkiháziit valaki mentegesse.
kereső
Bezzeg a T.Biróság Czeglédy Csaba meghallgatásakor nem rendelt el zárt ajtókat!! Ehhhhhhhhhhhhh
kulabombaafityiszre
@Maccska: Fövárosi törvényszék vjogerősen felmentette.
Nem hir tv,nem kuruc infó.nem vadhajtások.
Érted?
Fővárosi törvényszék jogerősen felmentette.
Ennyi.
kulabombaafityiszre
@Maccska: Ja és a dátum,mivel a cikket biztos nem olvastad el.
2021. július 7
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 19:53
Akkor majd jól beperli a faszodpajtásokat,aztán fizethetnek.
Készülhettek a lóvét összedobni a gréczynek,mert a faszodpajtása bizosan nem tudja kifizetni.
Legalább a címe igaz,mert akinek ez a szennyoldal teszik amit hazudnak,az mind vadhajtás az országban.Le kell majd nyesni.
kulabombaafityiszre
@Maccska: tegnap, 22:37
Mit nem értesz azon hogy felmentette a bíróság jogerősen.
kulabombaafityiszre
@Maccska: Korábban a bíróság helyreigazításra kötelezte a Pesti Srácokat, most fizetniük is kell a hazugságért. Gréczy Zsolt számos pert indított az őt rágalmazó fideszes kiadványok ellen, valamennyit megnyerte. Összesen 19, az ő igazát bizonyító ítélet született. A mostani az első határozat, amikor a rágalmazó fizetni is kényszerül. A döntés ellen nincs helye fellebbezésnek. Gréczy Zsoltot a perben a Dr. Czeglédy Csaba és Társai Ügyvédi Iroda képviselte
index.hu/belfold/2021/05/17/greczy-zsolt-demokratikus-koalicia-dk-fovarosi-torvenyszek-karterites-per-pesti-sracok/
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 07:44
Te is kaptál photoshoppolt fényképet a faszpajtásoktól?HAHAHA
kulabombaafityiszre
@Maccska: Borzasztó mennyire nem értitek a lényeget sem a borkai,sem a gréczy sztorival
balos
@dur-bilincs: remélem otthon a koffered vár?Benne a z összes családoddal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.