Nem is tagadja a kormány a Mi Hazánk szerint egy állami középvezetőtől származó értesülését, miszerint a harckocsik működését biztosító üzemanyaggal támogatta az ukránok háborúját Magyarország.

Beismerő vallomást tett a kormány, mégis támogatja a háborút – Orbán nem adott egyenes választ a Mi Hazánk szerint
Kép: Facebook/Orbán Viktor 

A párt azt írja, hogy erről kétszer is megkérdezték Orbán Viktort, az írásban benyújtott kérdésre azonban nem kaptak egyenes választ, így nem világos, hogy pontosan mennyi gázolajat adott hazánk, s hogy a támogatás továbbra is folyik-e.

A szlovák védelmi minisztertől megtudták, Magyarország az ukrán katonák, „egészségügyi szakemberek” kiképzésében is részt vesz.

A Magyar Honvédség parancsnoka nyáron szintén titokban látogatta meg az ukrán vezérkart, erről is csak utólag, ukrán híradásból értesültünk, az ottani fegyveres erők vezetője akkor úgy nyilatkozott, hogy elégedett Ukrajna és Magyarország katonai együttműködésének szintjével

– olvasható a párt által kiadott sajtóközleményben.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, a Mi Hazánk Honvédelmi Kabinetjének elnöke a következő kérdéseket tett fel a kormánynak:

Adtunk-e üzemanyagot akár pénzért, s ha igen: mikor, mennyit, milyen áron?

Novák mind a két alkalommal államtitkári választ kapott, ezekben arról tájékoztatták őt, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatásokról a kormány folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

Az ukrán olajipari infrastruktúrát (finomítókat, tárolókat) tavaly nyáron megsemmisítették az oroszok, azóta külföldről látják el Ukrajna hadseregét üzemanyaggal. Ez nem fegyver, de ugyanúgy kritikus fontosságú. Egy T–72-es harckocsi 435 liter gázolajat fogyaszt 100 kilométerenként. Az ukránoknak nagyjából ezer bevethető harckocsijuk van, illetve a háború kitörésekor volt még kb. 8000 különféle páncélozott járművük és legalább 40 ezer teherautójuk. 

– fejtette ki Novák Előd.

A háború folytatásának támogatásával így nem csoda, hogy hazánk is felkerült az oroszokkal barátságtalan országok listájára. A Mi Hazánk a titkosítások helyett pontos elszámolást vár a háborúpárti magyar kormánytól, s a függetlenségünk biztosítását.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nejlontacskó
" Orbán nem adott egyenes választ a Mi Hazánk szerint... "
Egyenes válasz, ez az egyetlen dolog, amelyen Orbán Viktort képtelenség rajtakapni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
qunta
@Aki Én: Tudod irigyellek, téged nem fáraszt a gondolkodás hiszen csak hírből ismered /talán/.
VASTAGBŐR
@Nyírfa: Hát a pandémia ideje alatt is .. talán nem rájuk volt jellemző. Egyébként más a vezetés és más dolog a szavazótábor összetétele is. Egyébként igazad lehet. Kicsit meg is ihlettél.

Pont a napokban gondolkoztam ezen. 133-ból lazán ledarálnék egy 80-ast a szektorban és tölteném MHM-el meg MEMO-val ... egy demót szerintem kurvára megérne. Szarabb biztos nem lenne.

Egyenlőre valami szellemi szintet belőni .. mert ez a jelenlegi egy ideje már kurvára gáz ...
Félre ne érts, nem szavaztam senkire .. csak egy ideje tátom a pofám és megvan a véleményem ..
Nyírfa
@VASTAGBŐR: tegnap, 15.03

Azt mondod, szellemi szint...
Én nem vagyok vallásos. Amit az emberek kereszténység címszó alatt, és más egyéb egyházak követőiként művelnek, az mindenről szól, csak nem az élet lényegéről, a szabadságról, annak felelősségéről, önkiteljesítő öröméről. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy Jézus nem kitalált legenda, s ha valaki például szolgálhat arra, amit az élet lényegének tartok, az ő. Számomra az ő szellemisége az a szellemi szint, ami kívánatos, ami méltó, amely a boldogság esszenciája.
Miért adnánk alább? Nem olyan nehéz tisztességesnek, alfogadónak lenni, szolidaritást vállalni egymásért a bajban.
Persze, minden a családban kezdődik, akár apa-anya, akár anya-anya, akár apa-apa a felállás, az alapokat már akkor lerakjuk, amikor az új emberke megfogan. És milyen jó lenne, ha csak akkor foganna meg, amikor kívánt gyermek, és csak olyan családok vállalnának utódokat, akik ölelő karokkal várják őket. Mert semmi nem fontosabb annál, minthogy minden gyermek a saját egyénisége által alkothassa meg a saját életét , bontakoztathassa ki, és élhesse meg azokat a képességeket, amelyeket tehetségéként hozott magával. Ha a család, a társadalom ehhez biztosítja a körülményeket, az eszözöket, a hátteret, akkor az erőszak minden fajtája okafogyottá válik.
Nekem ezt jelenti a szellemi szint, ilyet szeretnék "belőni". :)
VASTAGBŐR
@Nyírfa: Szépeket írtál. Ez tiszteletreméltó. Kár, hogy nem olyanok az emberek, mint Te. Ez viszont sajnálatos.
A többi variációval sincs baj, amíg nem divatból, meg kényszerítésből van ráerőltetve a közösségekre.
Nyírfa
@VASTAGBŐR: tegnap, 07.30

Minden embernek van saját egyénisége. Ha hagyjuk egymásnak, hogy aszerint éljünk, és a fejlődéshez adunk meg minden támogatást , akkor az élet very happy. Ez olyan egyszerű, hogy nem is értem, ezt miért nem látják azok, akik valószínűleg nem is akarják látni, mert nincsenek tisztában önmaguk értékével.
Ezért nagyon-nagyon fontos a felvilágosító munka, a társadalmi megbeszélések, az érdemi viták, konzultációk.
Talán szerencsém volt a tanáraimmal, a szüleimmel, akik ugyan monitoroztak a szükséges mértékig , de nem akartak megerőszakolni, azaz nem magukat akarták újraélni a gyermekeikben.
Mindig melegséggel fogok visszaemlékezni az általános iskolai magyar- történelemtanárnőmre, aki egyben osztályfőnökként vitt minket végig felső tagozatban. Abban a bizonyos átkosban - amit szerettem - olyan felvilágosult emberként mutatott nekünk példát, amely, különösen a fogékony korai években nagyon pozitív hatást gyakorol.
Képzelj el nőben egy Göncz Árpád karakterű entellektüelt, és már értheted is, miről beszélek. :)
Szép volt, jó volt, és felfoghatatlan, hogy az ilyen kvalitású embereknek ma küzdeniük kell azért, amit , ha bátrak voltak, már a Kádár-érában is megélhettek, hozzáteszem, retorzió nélkül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.