Súlyos, de stabil állapotban van Gálvölgyi János. Erről a lányai adtak hírt. Egy ország szorít az intenzíven fekvő Kossuth-díjas színművésznek. Közben Győrfi Pál is megszólalt Gálvölgyi János kórházba szállításával kapcsolatban.

Ahogy korábban mi is megírtuk, a 74 éves színész még szerdán lett rosszul az otthonában, családja hívott hozzá mentőt, amit végül lemondtak, a lányai maguk vitték kórházba. Állítólag azért, mert a mentő még 40 perc elteltével sem érkezett meg. A mentőszolgálatnál vizsgálat indult emiatt.

Újabb hírek érkeztek Gálvölgyi Jánosról, családja közleményt adott ki, megszólaltak a barátok – A mentők kihívása után csak 41 perccel indult el a segítség, vizsgálat indult

Fotó: RTL

Gálvölgyi János azóta a Semmelweis Egyetem klinikáján fekszik az intenzív osztályon, súlyos állapotban. Lélegeztetőgépen van és mélyaltatásban tartják. Feltehetően tüdőembóliát kapott.

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta a Tv2 Tények című műsorában, hogy vizsgálat indult az ügyben, hogy miért csak a hívás után 41 perccel indult el a segítség.

Minden részletre kiterjedő vizsgálatot indítottunk, elsősorban azt kell tisztáznunk, hogy megfelelően döntött-e a mentésirányító akkor amikor a kapott információk alapján az esetet nem a közvetlen életveszély kategóriájába, hanem az úgynevezett P2-es kategóriába sorolta, ami azt jelenti, hogy a mentő nem feltétlenül azonnal indul a beteghez

– nyilatkozta a szóvivő a Tényeknek.

Az 1-es prioritás jelenti a közvetlen életveszélyt, ami az azonnali mentőindítást jelenti. Győrfi Pál szerint

vissza kell hallgatni, hogy pontosan mi hangzott el a segélyhívásban, milyen tüneteket mondott el a család.

A szóvivő szerint,

ha a mentőknél hibáztak, meglesz a következménye, de ahhoz meg kell várni a vizsgálat eredményét.

Gálvölgyi János azóta is kórházban van, családja egy közleményben azt írta, a színész állapota stabil, de a közeljövőben tervezett előadásait lemondta.

Barátai, szerettei szerint Gálvölgyi János biztosan nem adja fel a harcot

Nagyon aggódom érte, nem tudom, mi lesz velünk

– mondta a Blikknek a színész felesége, Gálvölgyi Judit, de talán bizakodásra adhat okot az, hogy a színész egyszer már visszajött a halál torkából, felgyógyulva egy korábbi, súlyos betegségből.

Optimista vagyok, mert János már volt hasonló helyzetben, de nagyon gyorsan talpra állt

– írta Facebook-bejegyzésében Havas Henrik.

A Heti Hetes producere, Ónodi György, akit negyvenéves barátság köt Gálvölgyihez, szintén hisz a színész felépülésében.

Sokszor volt már beteg, de mindenből kijött, amiként ebből is kijön! Nem hiszem, hanem tudom, hogy nemsokára újra együtt isszuk majd a whiskey-t nálunk vagy náluk

– jelentette ki határozottan Ónodi.

 A Blikknek Farkasházy Tivadar azt mondta:

Nehezen tudnám elképzelni az életet egy tettre kész, örökké mosolygó Gálvölgyi nélkül. Sosem hagyott cserben, mindig számíthattam rá. Kevés lenne, ha azt mondanám, imádkozom érte. Az összes kollégámnak ezt ajánlom, mert az ilyenek emelik a szakmát. Hónapok óta készültünk a 75. születésnapjára, mindenhová elkísértük, ahol játszott és dolgozott. Ebből egy négyoldalas riportot készítettünk, ami hamarosan megjelenik a Hócipőben. Csak egyetlen előadást kellett kihagynunk, a „Hárman a padon”-t, amelyben Benedek Miklóssal játszik, és ami Benedek betegsége miatt szünetel jelenleg. De őszintén remélem, hogy ősszel mindkettejükkel láthatjuk majd ezt az előadást

Forrás: tenyek.hu, Blikk

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Mondottam ember,küzdj és bízva bízzál!
Madách Imre
Ez érvényes a jelen helyzetben is!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Namely
Cím:
" A mentők kihívása után csak 41 perccel indult el a segítség, vizsgálat indult"
A szövegben:
"családja hívott hozzá mentőt, amit végül lemondtak, a lányai maguk vitték kórházba. Állítólag azért, mert a mentő még 40 perc elteltével sem érkezett meg."
Állítólag. Ja, azok már a tények? Tegnap is tényként állították.
Akkor mi az igazság?
Nyomozzuk ki mi magunk?
Akkor mi a propeller-szenny hozzáadott értéke?
Nessy
Legyen hozzá kegyes a sors, és adjon még neki a családja, barátai körében eltöltendő, szép éveket!
gina
És akkor ö egy ismert személy, mi van a szegény néppel ???, Rohadék cigány, az a fontos hogy érted helikopter megy zsiros disznó, remélem az sem segit majd rajtad, utállak te szemét ptkány !!! ÉS VAN POFÁD MONDANI NEKED A NÉP FONTOS,, IGEN A PÉNZE TE PATKÁNY...
Nessy
@Namely: Mi nem érthető? Valóban komoly tünetekkel mentőt hívtak, miután 40 percig el sem indult a mentő, közben meg érkezett a lánya autóval, és bevitte a Városmajorba, mint legközelebbi kórházba. Ami eddig tény, hogy 2. csoportba sorolt esetként, nem indítottak azonnal esetkocsit. Hogy a hozzátartozók kommunikációja, vagy a diszpécser döntése volt a hibás, az kérdés!
Aki Én
@Namely: te valami kibaszott idióta vagy.
Németh István
Na kérem szépen! Elöször is emberek vagyuk! aztán a Gálvölgyit szeretik, vagy nem, az is egy dolog! DE tessenek elhinni, hogy nem ez a legfőbb és a legfontosabb hír! Való igaz a családnak fontois lehetm de NEM a miskolci, vagy a szolnoki, stb. gyári munkásnak nem! Viszont az ország biztonsága a moslék belső ellenség aljas manővereinek igen is témának kell lennie, mégpedig az első helyen! Persze ugyan ez a helyzet a Kulcsár Edina meg a babája üggyel kapkcsolatban is! Fene a moslék formáját a médiának és mindazoknak akik a celebvilág "menőivel" foglakoznak a maguk és a polgártársaik életviteli minősége helyett!
ugye tudja mindenki > takarodik az usa-.nató armada pokolra az Eu veztése a bitófára az usa nagykövet a soros hulla tata pöcsére pattanásnak!
jáger laszló
És vannak olyan emelkedett értelmiségi emberek akik még Gálvölgyi helyett is a haza s és a világ sorsával foglalkoznak és az
emberek mindennapi gondjaival!!
Ezek az emelkedett szellemű egyének ezen eszmékért bátran kiállnak!!!
Bár inkább ne tették volna
Csak ennyi
barátilag
J.L.
C_3PO
Ha csak GÁL JÁNOS nevű delikvensről lenne szó, akkor is ekkora hercehurca lenne?
Németh István
Na mostmár kollektíven utáljuk a ripacs gálvölgyi faszkalapot az ügyével együtt!
A többit már tudjátok!
Az usa-nató, stb. mert nem vagytok teljesen őrültek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.