Múlt héten Budapesten járt az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának küldöttsége.

"Orbán ma a legkorruptabb politikus Európában" – szigorúbb uniós fellépés jön Orbánék ellen

Orbánék piszkos módszerei már az egész Unió működését veszélyeztetik. Forrás: Pixabay

Megnézték, hol tart a Fidesz-kormány a feltételek teljesítésében. Orbánék tavaly ősszel kénytelenek voltak az Európai Bizottsággal megállapodni, többek közt 17 jogállamisági követelmény teljesítéséről. Orbánék nem örömükben ígértek változást, hanem azért, hogy az ország ne veszítse el a helyreállítási alapban befagyasztott források jelentős részét – amit aztán ugyancsak Orbán és az emberei oszthatnának szét – írja a 444.

A küldöttséget nem sikerült megvezetni: szerintük a feltételek nem nagyon teljesülnek, a fideszes kormány azonban bűnszervezet módjára ural le komplett szektorokat.

Daniel Freund német zöldpárti képviselő, az Orbán-kormány egyik legeltökéltebb nemzetközi kritikusa a 444-nek beszélt a sok párti küldöttség tapasztalatairól. (A küldöttséget Monika Hohlmeier német néppárti képviselő vezette, tagja volt Freundon kívül a szintén néppárt finn Petri Sarvamaa és a holland szocialista képviselő Lara Wolters.)

Három nap alatt legalább húsz találkozón egyeztettek kormánytagokkal, köztük Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel, Bíró Ferenccel, az Integritás Hatóság és a számvevőszék vezetőjével, Bóka Jánossal, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkárával, négy parlamenti bizottsági elnökkel, újságírókkal, önkormányzati politikusokkal, civil szervezetek képviselőivel és magyar illetve európai cégek és nagyvállalatok képviselőivel.

Az összkép csalódást keltő és kijózanító volt. Nem úgy tűnik, hogy a fideszes kormány mindent megtenne a források felszabadítása érdekében.

Közös érdek, hogy ezek a pénzek mielőbb eljuthassanak Magyarországra. De legalább ennyire fontos, hogy a források ténylegesen eljussanak a magyar adófizetők, vállalatok, civil szervezetek és közösségek szintjére is, és ne csak Orbán Viktor holdudvarát gazdagítsák. Erre a bizottság viszont nem kapott garanciákat.

Számos problémafelvetésre nincs érdemi válasz. Az Európai Számvevőszék, az OLAF és az Európai Bizottság a 2014 és 2020 között időszakban 29 ellenőrzést végzett el, és mintegy 1,48 milliárd euró, azaz 560 milliárd forintnyi uniós forrás hasznosulásával kapcsolatban tárt fel bizonytalanságokat illetve szabálytalanságokat. Az Állami Számvevőszék nem adott tájékoztatást, mit tud erről, és arról sem, hogyan kívánná szigorúbban ellenőrizni ezeknek a forrásoknak a felhasználását. Közben sorra születnek jogszabályok és törvények, egyik napról a másikra, jól lekövethetően a kormánypárthoz kötődő családi és üzleti körök érdekei szerint.

Jövő héten tájékoztatják az Európai Bizottságot, a következő plenáris ülésen pedig határozatot fogadhat el a Európai Parlament a magyarországi helyzetről. A megállapításainkat a parlament is számításba veszi majd.

Freund szerint viszont ez a megközelítés kudarc. A reformjavaslatok 9 hónapja az asztalon vannak, érdemi előrelépés nélkül. A Bizottságnak el kell gondolkodnia azon, milyen újszerű, hatékony nyomásgyakorlás kell, hogy érdemi változást lehessen kikényszeríteni a fideszes kormány részéről.

Számos területen a helyzet nem hogy nem javul, de folyamatosan romlik. Titkosszolgálati razziáknak és koncepciós eljárásoknak vetnek alá cégeket, hogy a miniszterelnök belső körei minél könnyebben vásárolhassák fel azokat. A magyar kormány – egy uniós ország kormánya – maffiamódszereket használva gyűr maga alá komplett szektorokat. A Bizottságnak meg kell fontolnia, hogy további korlátozásoknak és szankcióknak vesse alá a kormányt.

A kiskereskedelmi és az építőipari szektorban is találkoztak olyan cégvezetőkkel, akik politikai leszámolás áldozatának érzik magukat. Uniós ország állampolgárairól, illetve uniós országokban bejegyzett cégekről van szó. Vannak köztük olyanok, akiket Pegasus kémszoftverrel figyeltek meg. Többen a családjukat féltik és fenyegetve érzik magukat.

Azokban a szektorokban, amiket a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősített, az ilyen maffiamódszerek alkalmazása egyre gyakoribb. A nemzetstratégiai minősítések csak álcaként szolgálnak, hogy a kormánypárt pénzemberei bekebelezzenek komplett piacokat. A bankszektorban és a távközlésben is. Ezek nem izolált esetek, hanem a rendszer működésének részei.

A kormányzati szereplőkkel folytatott egyeztetéseken semmilyen elvi meggyőződést nem tapasztaltak a küldöttség tagjai. A tisztviselők úgy tesznek, mintha puszta adminisztratív igénnyel lépnének fel, és nem egy korrupt rendszer működésének tüneteivel szembesülnének.

Amikor a folyósítható uniós források kétharmada, közel 28 milliárd euró a tét, egy súlyos gazdasági válság közepén, meghökkentő, hogy az érintett kormány nem tekinti prioritásnak a küldöttséggel való egyeztetést. Sem a miniszterelnök, de még az igazságügyi miniszter sem, akár csak egy félórára sem. Ez nem éppen erős jele annak, hogy a kormány mindent próbál megtenni ezeknek a pénzeknek a lehívásáért.

Daniel Freund szerint tíz év alatt Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállamává vált. 2010 előtt is létezett korrupció Magyarországon, az Orbán-korszak idején viszont mindent értékelés szerint tovább romlott a helyzet, és a közpénzek elcsatornázása egyre szisztematikusabbá és szervezettebbé vált.

Orbán ma a legkorruptabb politikus Európában. Nem csak az érintett pénzek mennyiségéről van tehát szó, hanem arról, hogy egy tudatosan működtetett rendszer bonyolítja ezt a korrupciót.

Az OLAF, a Bizottság, és államközi szervezetek, mint a Group of States against Corruption (GRECO), továbbá a Transparency International korrupciófigyelő értékelései az elmúlt években mind ugyanezt állapították meg.

Egy olyan politikus számára pedig, aki a korrupció ellen kíván küzdeni, a mai magyar (fideszes) kormány természetes ellenfél. Az itt tapasztalt dolgok bármelyik másik uniós országban elképzelhetetlenek lennének.

Az, hogy egy uniós ország nyolc éve veszélyhelyzetben működik; hogy a rendeleti kormányzás lényegében gyakorlattá vált; hogy 95-ször módosítják a költségvetést a parlament beleszólása nélkül; és hogy a fékek és ellensúlyok egyáltalán nem érvényesülnek, sem az országgyűlés, sem az állami hivatalok részéről – ezek külön-külön is feltűnő jelenségek lennének.

Olyan mértékig szállta meg a kormány a politizálás független tereit, hogy alig maradtak fórumok, ahol számon kérhető lehetne; kezdve a médiától egészen a civil szektorig. Ez példátlan Európában.

Egészen más minőség, ha egy államban szervezetlenség miatt tombol a korrupció, mint amikor egy erős kezű vezető a rendszer lényegévé teszi és maga irányítja a pénzek elszipkázását. És ez már nem csak azon magyarok számára fájdalmas, akiket megfosztanak szabadságuktól és lehetőségeiktől, de az egész uniós közösségre nézve súlyos politikai kockázatokat rejt.

Ha ezt szó nélkül tűri az Unió, mindenki el fogja veszíteni a bizodalmát az intézményekben és azok vezetőiben. Miért bízna bárki egy hivatalnokban, ha szemet huny afelett, hogy Orbán Viktor korrupt kormánya ellopja az általa adóként befizetett eurókat – ahelyett, hogy klímaküzdelemre, a kontinens energia- vagy katonai biztonságára, gazdaságélénkítésre fordítaná?

A magyarországi helyzet mindenki számára egzisztenciális fenyegetést jelent, ezért a Magyarországgal való foglalkozás valójában az egész Európai Unióval és annak jövőjével való foglalkozást jelenti. Meg kell védeni az uniót a szisztematikus korrupciótól.

Forrás: 444
Fotó: Pixabay

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
mert nyámnyila az unió is, nem bizottságot, snipereket kéne már rég küldeni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Íly módon kisebbíteni a tehetséget,hogy Európában,- amikor tudjuk tőle,hogy ők teljesítenek legjobban a világban?
balos
@Lepényleső: LOPÁSBAN és a NÉP NAGYOBBIK RÉSZÉNEK ELSZEGÉNYÍTÉSÉBEN!Mindig megtalálják a forrását a pénznek,amivel saját "családjukat" tudják a mi terhünkre gazdagítani!
Sakk Matt
@Mirabilis: Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Péter2
@Maccska: " libernyákok véleménye nem érdekes " Akkor fogd be a szádat , mert nem attól vagy libernyák , hogy mondják , hanem a tetteid után lehet megítélni , ugyanis a liberális szó jelentése ,--A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt.( az ostoba, buta, tudatlan emberek kedvéért ide másolom ) --- Tehát használod a liberális vívmányokat pl ,az internetet , közösségi oldalakat , tehát liberális vagy , nem is tudom , miért fosos -fossátok tele minden kommenteléskor a szátokat , és sz@rtok oda ahonnét esztek ? Egy illiberális , nem használ, regisztrál be , egy liberális portálra , sőt nem is használ internetet , de ti nem ilyenek vagytok , csak a szátok jár , nem vagytok illiberálisak , mert ha azok volnátok , akkor nem volnátok a neten sem !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.