A személyi szabadságot korlátozó intézkedés feltételei nem álltak fent.
Illusztráció: Pixabay.com
Vasárnap hajnalban rátámadtak egy 25 éves nőre Újlipótvárosban – számol be az RTL.hu. Egy 40 éves kor körüli portugál férfi volt a támadó, akit elengedtek a rendőrök, az áldozat elmondása szerint arra hivatkozva, hogy megy a repülőgépe.
A nő éjjel 3 körül ment haza. Amikor a lépcsőházban felkapcsolta a villanyt, megragadták hátulról. A támadó lefogta a nőt, majd percekig fojtogatni kezdte.
A szomszédok léptek közbe, akik meghallották a dulakodást. Az elkövető állítólag azt mondta ekkor, hogy csak segíteni akart a nőnek, aki állításai szerint ittas volt.
A szomszédok elzavarták a tettest, majd hívták a rendőröket.
A férfi a ház előtt maradt, mondván, elhagyta a táskáját. Itt találták a rendőrök is, akik előtt állítólag nem is tagadta a támadás tényét.
A férfi arról beszélt a rendőröknek, hogy néhány órán belül indul a repülőgépe Ferihegyről, és az utolsó éjszakáját már nem akarta a szállásán kifizetni, ezért inkább az utcán aludt. Azt állította, hogy mire felébredt, eltűnt a táskája – azért vette üldözőbe és támadt rá a lányra, mert tolvajnak hitte.
A támadó sztoriját az áldozat cáfolta, nála csak egy apró női retikül volt. Megmutatta a rendőröknek, hogy a fojtogatás következtében a nyakán és a testén több helyen zúzódások keletkeztek, szája pedig felrepedt. A rendőrök közölték, hogy ezek nyolc napon belül gyógyuló sérülések, ezért csak magánvádas feljelentést tehet, ami végül meg is történt.
A járőrök, az áldozat elmondása alapján a központtal való egyeztetést követően szabadon engedték az elkövetőt, arra hivatkozva, hogy hamarosan indul a repülőgépe.
Az RTL.hu megkereste a rendőrséget is, akik ezt nyilatkozták a történtekről:
A rendelkezésre álló adatok szerint a portugál állampolgár azért támadt a nőre, mert azt hitte, hogy ő lopta el a táskáját. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, könnyű testi sértés miatt magánindítvánnyal élt, ezért a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság az ügy iratait a hatáskörrel rendelkező bíróságra küldi meg. A külföldi férfival szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedés feltételei nem álltak fent.
Szép új világ.
...-igen, itt mindenki..
by üvegtigris