Azt kell mondanunk, hogy a magyar katonák jelen pillanatban a rossz oldalon állnak – jelentette ki a Hír TV Sajtóklub című műsorában a Demokrata főszerkesztője a Koszovóban kialakult feszültségekkel kapcsolatban.

Bencsik "nem kommunista" András szerint rossz oldalon állnak a magyar katonák Koszovóban

Bencsik András szerint ők egy „rossz, gonosz, pusztító érdeket segítenek érvényre jutni”, s most emiatt szenvednek. Ezzel a NATO koszovói missziója, a KFOR kötelékében szolgáló magyar katonákra gondolt.

Ő maga sajnálja a katonákat, mivel parancsra cselekednek, és megjegyezte, hogy párszor megtörtént a magyar történelemben, hogy kényszerből Magyarország egy rossz ügy mellé állt oda, mivel „az erősebb hatalom” belesodorta. Éppen ezért ez egy hatalmas próbatétel Magyarország számára – számolt be róla a Népszava.

Van-e módja Magyarországnak azt mondani, hogy ebben a disznóságban nem veszünk részt?

- tette fel végül költői kérdését Bencsik András.

Bayer Zsolt pedig egy összeesküvés-elmélettel állt elő. Abból indult ki, hogy a szerinte páriaként kezelt Magyarország soha nem látott jó viszonyt ápol Szerbiával.  A szerbek ezt nem hajlandók eltűrni, föllázadnak, de valamilyen rejtélyes oknál fogva azon az ominózus napon csak abban a városban törnek ki súlyos zavargások, ahol a magyar katonák teljesítenek szolgálatot.

Forrás: Népszava

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
bencsik faszfej andrás!!! mikor látott utoljára agykurkász???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
Bencsik és Bayer már lassan megüti azt a szintet, hogy hozzájuk képest a Nácik az üdvhadsereg voltak.
dr. prédikátor
bencsik faszfej andrás!!! mikor látott utoljára agykurkász???
Nessy
Bencsik elvtárs ért hozzá, elvégre anno a Munkásőrség lapjának volt a főszerkesztője!
kereső
A pártállam, állampárti szócsöve nyilt sisakkal a NATO ellen uszit. Az ellen a védelmi szövetségi rendszer ellen, amelynek Magyarország is tagja! Igy már teljesen érthető, hogy a koszovói események kapcsán a magyar kormány miniszterelnöke, és külügyminisztere egyetlen qeva szóval nem itélte el szerbia provokációját , amelyet az észak koszovoói szerbek követtek el.(emlékeztetőól: Joszovóban helyhatósági választások voltak, amelyen a szerbek nem vettek részt, azután meg fellázadtak, hogy a szerb többségú Észak-Koszovóban albán nemzetiségú önkormányzat alakult).
Ennyi(ke) a történés. Szóval az állampárt nem csak az Eu-t bomlasztja immár, hanem a NATO-t is, az orosz cár parancsára. Mert micsoda dolog az, hogy az európai nato tagországok összezártak Ukrajna mellett- kivéve ugye a gyevi birót- , kell egy második túzet is fellobbantani Európában- had oszoljon a figyelem.

Nem kevesebbet mond ez a kretén, aljas haza áruló- mint hogy Magyarország szerződésszegő áruló legyen!
jáger laszló
Katona
Szerepéhez nem kell ideológiát gyártani,mert a katona parancsot hajt végre!!
Kvázi élő fegyver
Itt nincs helye a filozófiai gondolatoknak!!
A felelőssége a parancsnoknak van!!!
A katonára így kell tekinteni
Lehet szeretni nem szeretni,de nem ő tehet róla!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Eladott Ország
Érzelmi kötődés... Van még kérdés? Több mint harminc éve is vállalhatatlan retkes nyomorult ruszkiszopó volt, és mint tudjuk a róka a szőre színét változtatja, nem a természetét. ( Bencsik cikk anno a Népszabadságban)
uploads.disquscdn.com/images/95f9e1b223079d5f715198982f01004df27ce9693fd22e360a0d220187fbdafa.jpg?w=800&h=441
A teljes NER a ruszkik oldalán van. Ezzel a felütéssel nem kérdés, hogy az új hidegháborúban a vasfüggöny melyik oldalára kerülünk. Ismét. Amikor a kommunistázó rubeljobboldal együtt áll ki a kommunista munkáspárttal Oroszország mellett elég szürreális.
uploads.disquscdn.com/images/e5bfd87b6efe092a6673e423451d454024da6854ec309a5aa878f0ff5b46b0d6.gif?w=800&h=486
Pálinkás Pál
te vérkomcsi bencsik geci..első sorbanülnék, amikor kirúgják a sámlit alólad..
Menőmanó
Oda küldte őket a gazdád seggfej. Oda álltak, ahova küldtétek őket.
Eladott Ország
"A szabadság mindig nyugatról jön..." Ki mondta?
1. Soros György
2. Felcsútiredva tahó cigány (Nem mondom meg, melyik a helyes válasz.)
Az orbáni birkahodályba a széljobberek és szektatagok mellé simán befér egy szovjetbarát őskomcsi is. Nem fogja megzavarni a szellemi színvonalat. Ezekszerint akkor ’56 mégiscsak ELLENFORRADALOM VOLT? És mivan Orbán RUSZKIK HAZA ÜVÖLTÉSÉVEL? csúszó mászó férgek!°°° Fizetek neki egy vonatjegyet, csak menjen harcolni az oroszok oldalán.
uploads.disquscdn.com/images/c23fa125e369e71e9292c393bc7c016cbce37b2c1a88269931c31eb8089dcbeb.png?w=800&h=323
kereső
@Eladott Ország: Az olaj meg keletról. Mondta az erkölcsi hulladék (2)
ómió
Pedig azok pont azon az oldalon állnak, ahova "szavazták őket"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.