Moszkvával és Minszkkel is rendszeresen egyeztetett.

Szijjártó az oroszokkal és a fehéroroszokkal is forró dróton volt a hétvégénSzijjártó Péter/Facebook

Luxemburgban üléseznek a EU-külügyminiszterek, ahol Szijjártó Péter is részt vesz. Mint ismert, Magyarország továbbra is blokkolja az Ukrajnának szánt fegyverszállítások 500 milliós eurós finanszírozását. A hvg.hu beszámolt róla, hogy a külügyminiszter kizárólag kormánypárti újságíróknak tartott sajtótájékoztatót egy szünetben. Itt arról beszélt, hogy az orosz-ukrán eseményeknek nincs harctéri, csak diplomáciai megoldása, azonban szerinte az EU és a tagállamok is ragaszkodnak a katonai megoldáshoz.

Ukrajnában nap mint nap rengeteg ember hal meg, és történnek egyre súlyosabb természeti katasztrófák, rossz emlékeket idéző módon egyre többet beszélnek nukleáris balesetek veszélyéről is

– reagált Szijjártó többek között arra a hírre, hogy az ukrán hírszerzés szerint az oroszok aláaknázták a zaporizzsjai atomerőművet. Hozzátéve: „Azokat terheli a felelősség, akik a katonai megoldást a diplomáciai megoldás elé helyezik.”

A Prigozsin-lázadással kapcsolatban – amit „hétvégi helyzetként” említett – azt mondta a külügyminiszter, hogy a magyar kormány szorosan figyelemmel követte az eseményeket.

Szijjártó maga egyeztetett Denisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, valamint Szergej Alejnyik belorusz külügyminiszterrel.

Elmondása szerint, mindezeknek a hívásoknak köszönhetően Szijjártó Péter a Lukasenka-Prigozsin megegyezésről még azt megelőzően tudomást szerzett, hogy az nyilvánosságra kerül volna.

Forrás: hvg.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Nekem nem fér a fejembe: szijjártó kikéri magának, hogy a magyar kormány "orosz barát" lenne. Erre ma közli,hogy a hétvégi események kapcsán forró dróton volt kapcsolatban moszkvával, minszkkel. Nem ám az eu-s/ nato tagállamok külügyminisztereivel. Á dehogy- hanem a barátokkal. Még mondja valaki, hogy Magyarország nem Moszkva külső kerülete.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Az oroszokkal, a minszkiekkel végig egyeztetett, csak éppen egészen eddig azokat nem tájékoztatta, akiknek a pénzéből ő ezt megtehette: a magyar választókat!
Szereptévesztésben van ez a faszi: velünk kell egyeztetni, nem Putyinékkal!
Mocskos szemét maffiózók!
kereső
@sgl: Elképesztő? Nem. Aljas, hazug hazaáruló banda. Nem is értem, hogy senki nem tanult itten történelmet? Senkinek fel sem túnik, hogy horthy volt az -akinek uralkodása alatt nyerte el Magyarország a "legpocsékabb nemzet" comet/ Teleki Pál/, és most orbán ugyanabba sodorja az országot- szószegők már lettünk, hiszen nem tartjuk be a szerződseinket azokkal a szövetségekkel, amelyekhez csatlakoztunk, szijjártó hétvégi "ügyelete" a vörös drót mellett meg, visz bennünket ismét a "legpocsékabb nemzet" jelzőhöz. Hol van már az az "átkos" kádár rendszer, meg a 2010 előtti világ- amikor Magyarország megbecsült tagja volt Európának, a világ demokratikus!!! felének???
kereső
"A Prigozsin-lázadással kapcsolatban – amit “hétvégi helyzet”-ként említett – azt mondta a külügyminiszter, hogy a magyar kormány szorosan figyelemmel követte az eseményeket. Szijjártó telefonon a következőkkel egyeztetett:

Denisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel,
Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel,
Szergej Alejnyik belarusz külügyminiszterrel.
Mindezeknek a hívásoknak köszönhetően Szijjártó Péter a Lukasenka–Prigozsin-megegyezésről még azt megelőzően tudomást szerzett, hogy az nyilvánosságra kerül volna.

És most megindulok Kínába

– zárta tájékoztatóját Szijjártó Péter."
Macskaszem
"Azokat terheli a felelősség, akik a katonai megoldást a diplomáciai megoldás elé helyezik.”

Mondd ki köcsög, hogy Putyint, ő kezdte, és ő nem képes elengedni a katonai megoldást, te kreténfasz.
gina
Retkes buzi hazaáruló az ilyen a lámpavason végzi, kik ezek a mocskos orosz seggnyalók?? ezt akarta ez a buta nép??
telegdilaci
@kereső:Milyen jó nekünk hogy a kakadu külügyérünk,ilyen bennfentes ha már annyira odáig van az oroszokért,elintézhetné hogy fejezzék be az Ukrán Népírtást,és menjenek haza!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.