A Klikk TV Mélyvíz című műsorának volt a vendége Kiss Andrej Oroszország-szakértő, aki a Prigozsin-féle puccsot elemezte.

"Magyarország véleményére már senki sem kíváncsi, csak ott veszik figyelembe, ahol muszáj" – reagált Orbán Viktor megszólalására Kiss Andrej
Fotó: Klikk TV videó

Kiss Andrej szerint "akiknek eddig volt valamilyen elképzelése az orosz hatalmi struktúráról, az ország működéséről, azoknak most összeomlott a világképük, s rájöttek, hogy semmi nem igaz, a burleszk kiteljesedett".

Évek óta mondom, hogy amit látunk Oroszországból az egy Patyomkin falu, kifelé csillogó-villogó és nem akarták elhinni, hogy ennek a birodalomnak a kulisszái mögött rettenetes állapotok uralkodnak.

Kiss Andrej szerint ez ugyanúgy érvényes a gazdaságra, a társadalmi-szociális szférára, mint magára a hadseregre is.  Mint fogalmazott, ez a Prigozsin-féle mini operettpuccs pedig egyfelől drámai, másfelől nevetséges, harmadrészt elborzasztó.

A szakértő emlékeztetett, a Prigozsin-csapat a Vörös Hadsereg szégyene, régen, aki egyenruhát viselt, büszkén hordta, státusz volt, a hadseregnek nimbusza volt. Most ehhez képest a világ második legnagyobb hadserege arra kényszerült, hogy börtöntöltelékeket sorozzon be abba a Wágner-csoportba, amely egyébként is az orosz alkotmánnyal ellentétesen működik – tette hozzá.

Kiss Andrej beszélt arról is, hogy az orosz nép információbuborékban él. Felkészítették őket gyakorlatilag arra, hogy így gondolkodjanak.

Nagyjából elhiszik, hogy ami történt Ukrajnában, azért történt, mert a NATO azt tervezte, hogy megtámadja Oroszországot, Prigozsinról pedig azt tudták, hogy helytáll. 

Orbán Viktor megszólalása a Bild című német lapban folytatása annak, hogy az ország elveszíti presztízsét – mondta Kiss Andrej a kormányfő nyilatkozatáról, amelyben olyan kijelentéseket tett, miszerint Ukrajna elvesztette a szuverenitását, Putyin nem bűnös, szemben a nyugati állításokkal.

„Ezeknek a megszólalásoknak nincs pozitív hozadékuk és nem látom. mi alapján jelenti ki, hogy Ukrajna nem szuverén állam. Azért, mert nem képes finanszírozni a saját működését? Mert nem képes megvédeni magát? Magyarország sem képes finanszírozni és csak a segítségünkre siető NATO-szövetségeseinkkel együtt tudjuk megvédeni magunkat, akkor mi sem vagyunk szuverén állam?”

Magyarország véleményére már senki sem kíváncsi, csak ott veszik figyelembe, ahol muszáj

– mutatott rá. 

További részletek itt olvashatóak, a Klikk TV műsorát itt nézhetik meg.

Forrás: Hírklikk

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Magyarország véleményére már senki sem kíváncsi...
Kinek mit intézett a kormánya.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Magyarország véleményére már senki sem kíváncsi...
Kinek mit intézett a kormánya.
nyuggerpasi
Magyarországot ugyanilyenné tette az Orbán nevű politikai szélhámos. Van pofája azt kérdezni,hogy "hol a pénz". Hát nálatok. Nálad,a családodnál,a vejednél,a strómanodnál és annak családjánál,Garancsinál,Szíjjnál,Csányinál, a kormányod és a frakciód tagjainál,a propagandistáidnál és 1 milliónyi talpnyalódnál. A többi rád szavazó az a becsapható,átverhető csóró magyar.
ómió
Magyarországot, bizony, efftársiasan csak ott "veszik figyelembe", ahol el lehet lopni tőle valamit!
jáger laszló
Az EUs pénzek járnak MO-nak,de OV politikája miatt nem kapjuk !!
Hát akkor mit is kell tenni tisztelt magyarok!!
Nem nehéz kitalálni azt hiszem!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Revans
@durbincs:
Egy irtás már magára férne mocskos bélféreg!:))
percsi
@Maccska: a pénz nem nektek, hanem a 8 millió magyarnak járna!
Nincsenek tanáraink, orvosaink - pénzhiány miatt.
Eü. szakrendelők-iskolák-posták-kereskedések-pékségek-éttermek stb. zártak-tárnak be -pénzhiány miatt.
Télen fagyoskodtak az emberek, nem volt tűzifa, és az ócsó orosz gáz miatt.
Sokan éheztek az Európában kiugróan legmagasabb infláció miatt, és még nincs vége.
Az eddig kapott 50 milliárd Eurót megkapta a 8 millió magyar?
Jakab meg merte kérdezni: Hová lett a magyarok pénze?
Te meg erre válaszolj, mert vitya nem fog, bujkál!
gina
OV egy zsiros kis szereplö pojáca csak a hivei elött játsza a nagy valakit , de életben egy retkes kis senki a cigányputriból
gina
@Maccska: Ehhez a zsiros cigányhoz az ilyen agyhalottak csatlakoznak mint te is OV egy senki nulla pojáca

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.