A jobbikos Lukács László György az Országgyűlés hétfői ülésén érdekesnek nevezte, hogy miközben a kormány kiírja plakátokra, "ha Magyarországra jössz, idegenként nem veheted el a magyarok munkáját", később szervezett munkaerőimportba kezd.
Hozzátette: a kormány félmillió idegent akar Magyarországra hozni, ez a szám két és félszer nagyobb, mint Debrecen lakossága.
Elmondta, erős a gyanú, hogy azok a cégek, amelyek a most a munkaerőimport kedvezményezettjei, állami támogatást vesznek igénybe, amelyet arra használnak, hogy a magyar munkások helyett vendégmunkásokat hozzanak ide. Ki tudja-e jelenteni, hogy ez nem így történik? – kérdezte.
Közölte, a Jobbik szerint kiemelt kormányzati feladatnak kell annak lennie, hogy tisztességes bért kapjanak a magyarok. A kormány a bevándorlóország koncepcióját akarja megvalósítani – hangoztatta.
Orbán felkapta a vizet
Orbán Viktor miniszterelnök visszautasította a képviselő kijelentéseit és emlékeztetett arra, hogy a parlament a közelmúltban fogadta el a vendégmunkásokról szóló törvényt, amely világos jogi kategóriákat hozott létre. A kormányfő Európa legszigorúbb szabályának nevezte az elfogadott törvényt.
Hozzátette: csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van, ezt a számot évente felülvizsgálják. A vendégmunkás csak két évre jöhet, utána el kell hagynia az országot, ha pedig jogszabálysértést követ el, akkor is távoznia kell – részletezte. Közölte, aki behozza a vendégmunkást, annak kell felelősséget vállalnia érte.
Ez egy szigorú, világos és egyszerű szabály – jelentette ki.
Szóvá tette, hogy miközben a képviselő a bevándorlóország ellen beszél, a Jobbik-elnöke az Európai Parlamentben megszavazta azt a migránscsomagot, amelynek értelmében Magyarországra kötelezően migránsokat akarnak telepíteni. "Ez ellen harcolok. Maguk ellen kell harcolnom, mert maguk elárulták Magyarországot és migránsgettót akarnak csinálni az elnökükkel Magyarországból" – fogalmazott, kijelentve, ezt nem fogják hagyni.
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Te még nem ismered a Válságverset?
"Csiribiri, csiribiri, Jó Isten,
Nemcsak lófasz, ló sincsen!"
Ellenségei a lopásnak és a korrupciónak!
Akl korpa közé keveredik,megeszik a disznók!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás