Bezzeg a Libriben (már) ilyesmi nem történhetne meg.

12 millióra büntették a Lírát, mert az egyik könyvük két fiú szerelméről szól

Tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala, amely erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.

Azt írták, a kormányhivatal a cég által üzemeltetett könyvesboltokban vizsgálta a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványok forgalmazási körülményeit.

A vizsgálat megállapította, hogy az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt

– ismertették.

A kormányhivatal az elkövetett jogsértés miatt szabta ki a fogyasztóvédelmi bírságot, és kötelezte a céget a jogszerű forgalmazás biztosítására.

A gyermekek védelme érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala minden esetben szigorúan fellép a jogszabályokat be nem tartó vállalkozásokkal szemben – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sakk Matt
@Eladott Ország: Nem kell belenézni! Egyrészt ma már utánaolvashatunk minden konyvnek, filmnek és játéknak az interneten, másrészt a legtöbb könyv hátoldalán van ismertető.
Én könyvet ki sem tennék a boltokban! A borítókat mutatnám meg, alatta pedig egy QR kóddal a könyv kritikájára lehetne ugrani.
Eladott Ország
@Sakk Matt:ma, 11:02 ♦ Ha utána olvasol elfogyhat a könyv, kérdés persze, hogy mikor olvasol utána, vásárlás előtt vagy vásárlás után.
Sakk Matt
@Eladott Ország: Ha néha, nagyon nagyon ritkán betérek egy könyvesboltba, az azért van, mert inkább ott, mint 15-20 perc a DM-ben, míg párom válogat :)
Olyankor az érdekesnek tűnő könyveket lefotózom - nem taperolom, nem nyitogatom! -, otthon pedig utána nézek. A vásárlást pedig Bookline-on intézem évek óta..és lehetőleg e-könyvet veszek.
rokker33
Egyre jobban tetszik Orbán politikája.Mocskos s#gglyuk b@szó f...szopó buzik már mindenhol ott vannak már nem elég nekik a buziparádés prájd..
Mindenhol feltűnést akarnak kelteni.Legalább eltűnnek a közéletből le a szenyvízcsatornába ahová valók...
nemkati
@Menőmanó: @Eladott Ország: Ti már megint egy olyan cikket kommenteltetek, ami csak egy óra múlva jelent meg a Propin. Ügyes! :)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.