Tíz vonalon állítja le a MÁV a vasúti közlekedést augusztustól a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) értesülései szerint.

"Lassan összeomlik az ország Orbán Viktor körül" – vészjósló közleményt adott ki a DK
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Az infrastruktúra elavultsága, a járműhiány odáig vezetett, hogy már jobban megéri közúton közlekedni vonat helyett – emlékeztet közleményében Kálmán Olga, a DK szóvivője.

Mint írja, az Árnyékkormány szerint, ha az Orbán-kormánynak fontos lenne a vidék Magyarországa, akkor az elmúlt 13 évben kiépíthetett volna egy korszerű, hatékony vasúti hálózatot.

Ehhez képest most ott tartunk, hogy egy úton akár többszöri mozdonycserére is sor kerülhet, mert egyik sem bírja a terhelést. Jól látszik, hogy Orbán Viktor körül szépen lassan összeomlik az ország, az élelmiszerek ára az egekben, a bérek nem emelkednek, a közszolgáltatások leállnak

- olvasható Kálmán Olga közleményében.

A szóvivő azt írja, "a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek".

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Pegero: Üzenjük Brüsszelnek: Pegero a fidesz eszetlen birkája.
memgyar.net/items/19103.jpeg
Üzenjük Brüsszelnek: Én „hüje” vagyok!
memgyar.net/items/17075.jpeg
NKF
Na,majd Klárika mindent megold! Az árnyékszékkormányával!
Nanya
@ómió: itt vagy te ződtakony? miért nem fojtod már bele magad a budiba?
he??
Néro2
Lassan.
Ideje lenne gyorsitani.
No nem az összeomlást.
A várbeli desznyó kimérését minden isztános barátjának küldve belőle pár kilót.
ómió
@Eladott Ország: Nektek, tetvesbolsiknak!? Hiteltelen, amikor a Böszmeánuszból kihajolva hazudozol ilyesmiket!
@Nanya: Szarkupac efftárs! Oszolj!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.