Orbán Viktor miniszterelnök szombaton délután a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kászonjakabfalva mellett létesített képzési központjába látogatott – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán elmondta, mi fontosabb mint ő maga: a családja, a hazája és a Jóisten

A veresszéki egykori borvízház Kós Károly által 1926-ban tervezett épületének megtekintése után Orbán Viktor találkozott az MCC erdélyi és magyarországi diákjaival, akik az európai politikai sajátosságairól, a magyar nemzeti érdekérvényesítés lehetőségeiről, a politikusi hivatás kihívásairól, könyv- és filmélményeiről is kérdezték a kormányfőt.

Orbán Viktor elmondta, akikkel ők egy zászló alatt vannak, azoknak fontosabbak a család, a haza és a Jóisten mint önmaguk. A másik oldalon pedig azok vannak akiknek ezeknél saját maguk a fontosabbak.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Az idétlen, már megint egyik oldal, másik oldal, amelyiket ki kell rekeszteni. Ráadásul, hazudik, hiszen mindenki látja, hogy legfontosabb neki a saját személye, azért kell neki mindenütt a vezérnek lennie. Most már egész Európa a célja.
Legalább ne zabálna olyan sokat, mert így nem ér célba, idő előtt végez vele egy betegség!

Micsoda sz.embert fogott ki Magyarország!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ezodabasz
Ennek a cigány vajdának a legfontosabb a "nagy" családja akik cserébe támogatják hogy ők is tudjanak lopni! Az már csak hab a tortán, hogy nemlétező istenre hivatkozik és behúzta a hazugsággyáros KDMP-t. Az ország népe nem kell neki, csak a nép pénze és ingó-ingatlan vagyona! Egy szavát sem szabad elhinni ennek a szélhámos szélkakasnak!
Néro2
A seggem luka is fontosabb az ' értékeidnél ' te várbeli desznyó.
ómió
Ez így, bizony, nagyon nem efftársias!
kereső
Ha ennek az aljadéknak lenne "hazája, Istene", akkor nem tenné ezt az országgal, amit tesz. Családja az van- méghozzá jó nagy, akiket , ha fene fenét eszik is- azokat nem hagyja az út szélén.
Ezodabasz
@Őrnagy: Gyagyás vagy Gyurka...ez már biztos!
simmering73
@Shikari: doktorminiszterelnökúr Amúgy ez a verőce agymenése. Ne plagizálj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok