A vízdíj emelése helyett több pénzt kell adni a közműcégeknek a vízszolgáltatás fenntartására, mert az orbáni infláció miatt a magyar családok már nem viselnek el egy újabb rezsiemelést – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) energia- és rezsiügyi árnyékminisztere szombati online sajtótájékoztatóján.

Közleményt adott ki a DK: "Töretlenül folytatódnak az orbáni megszorítások"
Fotó: Varju László, a DK vezérszónoka felszólal a 2023-as költségvetés módosításának vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 1-jén. MTI/Bruzák Noémi

Töretlenül folytatódnak az orbáni megszorítások

- hangsúlyozta a DK energia- és rezsiügyi árnyékminisztere.

Varju László a pártja Facebook-oldalán közvetített tájékoztatóján azt mondta, hogy a "hétszeres rezsiemelés" után már a vízdíjat is drasztikusan megemelné az Orbán-kormány a kiszivárgott információk szerint.

Hozzátette:

az Orbán-kormány az elmúlt 13 év alatt szándékosan véreztette ki a vízi közműcégeket, amelyek így nem tudták elvégezni a szükséges felújításokat, karbantartásokat, ezért a víz több mint negyede elszivárog.

A politikus hangsúlyozta:

A vízszolgáltatás kritikus helyzetét Orbán Viktor újabb rezsiemelése nem oldaná meg, csak tovább fokozná. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány azonban arra készül, hogy kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, eltörölje a rezsiemelést és biztosítsa a megfizethető vízszolgáltatást minden háztartásban.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
..."A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány azonban arra készül, hogy"...

...arra készül, hogy átveszi a kormányzást?...
...hát arra ne készüljön...

Ha tüntetni nem tüntetnek, akkor országot se vezessenek...
NKF
Ez a Varjú ritka egy seggfej! Ez akar miniszter lenni?
Lepényleső
Valóban? Júliust Augusztus követi a naptárban? Napról-napra ez van,- újat mondani nem áll módjában?
Nem lehet,hogy mindez miattuk is van?
ómió
Ez az efftársi hazudozás tényleg töretlen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.