Balatonaligán a magaspartról a tóhoz vezető szerpentinről megközelíthető, vöröskő templomot 1938-ban, kislányuk emlékére építtette Rauszek Jenő és Szappanos Júlia, ugyan a pártüdülő miatt megközelíthetetlen volt, most megint azzá tenné az elit.
A rendszerváltással aztán visszakapták Balatonjukat az aligaiak, és 1993-tól a templomban is újrakezdődtek az istentiszteletek, ám ismét veszélybe kerül az aligai part, illetve megközelíthetetlenné válik a templom, ugyanis a Club Aligát megvette a Pro-Mot Kft.
A cég azóta többször is gazdát cserélt: tulajdonosa, a hajdan Mészáros-Tiborcz érdekeltségű Appeninn Nyrt. előbb Jellinek Dániel, majd tavaly március óta a NER csillagai közé tartozó Balázs Attila vezette Bayer Property vásárolta meg.
Nemrég háromezer forintjába került a családunknak, hogy részt vehessünk a vasárnapi istentiszteleten
– panaszolta a balatonvilágosi képviselő-testület rendkívüli ülésén Irénke néni, aki gyerekkora óta minden nyarat a ma Balatonvilágoshoz tartozó Balatonaligán tölt.
A templom és környéke ugyan a református egyházé, megközelíteni viszont csak a Club Aligán keresztül lehet és az önkormányzattal kötött megállapodás alapján a Club Aligán ingyen át lehet hajtani, de 15 percnél hosszabb tartózkodás esetén óránként 600 forint a parkolási díj.
És hiába mondják a hívők, hogy nem a partra mennek, hanem istentiszteletre, tőlük is elkérik a parkolási díjat. Mivel az istentisztelet általában hosszabb egy óránál, így 1200 forint autónként a parkolási díj.
Az önkormányzat tud a problémáról, ám Takács Károly polgármester csak annyit mondott nekik:
hagyják a magasparton az autókat, s sétáljanak le a templomhoz, egészséges is, ráadásul a környezet is gyönyörű.
Ám a hívők egy része ráadásul idős ember, nehezebben mozognak, nem tudnak ennyit sétálni jegyezte meg Irénke néni, s hozzátette:
előfordult, hogy igazolvánnyal, s ezáltal ingyenes parkolásra jogosító kártyával rendelkező mozgáskorlátozott rokonnal mentek az istentiszteletre, ám ekkor is fizetniük kellett a parkolásért.
34 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Fizessen mindenki, aki:
1. Nem képes egy-két óra alatt bevásárolni
2. Nem vásárló, csak a közelben van dolga és mégis a bolt parkolóját használja
3. Simán P+R-ként használja a parkolót
Mi oly bonyolult ebben, hogy magyarázni kell?! Miért van az, hogy a magad - téves - igazának tudatában a másikat nézed hülyének?!
Végül: miért csak egy bejegyzés alapján vonsz le következtetést, ítélsz..miért nem olvasod végig a kommentfolyamot???
Röviden: miért vagy tök?
semmi se!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás