Bántalmaztak egy magyar férfit Budapesten, aki az államalapítás ünnepe alatt Magyarországra látogató török elnöknek bemutatott a két kezével – írja a 24.hu.
Kép: Facebook/Orbán Viktor
Bán Tamást a Terrorelhárítási Központnak (TEK) és a magyar rendőrségnek kellett kimenekítenie, miután az illető elmondása szerint Recep Tayyip Erdoganemberei rászálltak – értesült a Magyar Narancs.
A férfi a Narancsnak nyilatkozva elmondta, hogy épp fiával és feleségével sétált, amikor meglátta a török elnök konvoját. Később a Szabad sajtó útjánál látta, hogy nagy a készülődés:
rengeteg felfegyverzett kommandós tartózkodott egy szállodánál. Kisvártatva megjelent Erdogan is, akit támogatói integetéssel üdvözöltek, Bán pedig bemutatott neki.
Elmondása szerint a török elnök arcáról lehervadt a mosoly, amikor elérkezett hozzá az üzenet.
Ezt követően három-négy civil ruhás ember jelent meg, akik lefogták Bánt, majd rángatni kezdték. A férfi úgy véli, hogy
Erdogan-testőrei támadták meg, hogy ne tudjon mutogatni. Próbálták a kezét lefejteni, illetve valaki a heréjét markolászta, vélhetően annak reményében, hogy majd abbahagyja a mozdulatsort. Végül a földre vitték, rátérdeltek a veséjére, hátára, csavargatták a kezét, majd rugdosni kezdték.
Ekkor TEK-esek érkeztek a helyszínre, akik támadói és közé férkőztek. A szétválasztás közben a törökök még kiosztottak pár pofont. Bán elmondása szerint az egyikük akcentussal, de magyarul beszélt:
kiabált és kurvaanyázott.
Később rendőrök is érkeztek a helyszínre, akik hiába próbálták csitítani a kedélyeket. A TEK-esek félkörívben védték Bánt, ugyanis a törököknek vélt személyek tovább vegzálták a férfit. Ezek után Bánt egy rendőrautóba ültették és elhajtottak vele Budára, ahol elengedték.
Meg nem fordult a fejemben, hogy Magyarország fővárosának belvárosában veszélybe kerülhetek
– nyilatkozta Bán, aki könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet: a jobb középső ujján felszakadt a bőr, az öklén, térdén, sípcsontján néhány horzsolás keletkezett.
Talán Magyarországon,a fővárosban a nemzeti ünnepen egy magyar állampolgár bántalmazása csak felér egy köztéri pad lefestésével, nem?
Tökös tekesek elmagyarázhatták volna a civilruhás garázdáknak, hogy nem otthon vannak.
Talán ki lesz adva egy protokoll arról, hogy mit szabad egy vendég jelenlétében? Ezek szerint "bemutatni" nem, de csúnyán nézni, grimaszolni egyelőre még igen?
Vajon "rárepültek" volna ezek a verőlegények arra is, aki jól hallhatóan skandálta volna hogy: Hunyadi, Hunyadi, hol vagy a szükség órájában Hunyadi? Itt a török, hol vagy Hunyadi?