A nyugati államok megpróbálnak egy "rendes kommunizmust" felépíteni – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Tihanyban, a Tranzit fesztiválon.

Kövér László szélsőbalos terrortól védené a fiatalokat, mert az ifjú liberális vezetők olyanok mint a kommunisták
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kommunizmus újratöltve – A marxizmus visszanyugatosodása című pódiumbeszélgetésen a Tranzit fesztiválon Tihanyban 2023. augusztus 26-án. MTI/Bruzák Noémi

Kövér László a Kommunizmus újratöltve – A marxizmus visszanyugatosodása című beszélgetésen azt mondta, hogy ma sokak számára meglepetés lehet a marxizmus nyugati újjáéledése, de az egész eszmerendszer onnan ered. "Mi kipróbáltuk már egyszer, ezért most elkerülnénk" – fogalmazott, hozzátéve, hogy a nyugati államok mostanában megpróbálnak ezen eszmék mentén egy új világot építeni.

A házelnök úgy véli, hogy mindig újnak mondott, világmegváltó eszmék "törnek a felszínre, de a módszer mindig ugyanaz és vele együtt az én felsőbbrendűsége is". Megjegyezte, hogy az ifjú liberális vezetők hozzáállása vérfagyasztó hasonlóságot mutat az egykori magyar kommunista vezetőkével. Kövér László a legfontosabb feladatnak a fiatalok megóvását nevezte az új szélsőbalos eszmék csapdájától, amely szerinte a többi között a genderizmusban és a woke-ban ölt testet.

Véleménye szerint ehhez erős családok kellenek, mert csak azok tudják megvédeni a gyerekeket, illetve ezek gyengesége esetén az oktatási rendszernek kellene belépnie és felvállalnia a szocializációs funkciókat, átadni az értékeket, és megmutatni, hogy lehet élni közösségként.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója emlékeztetett arra, hogy sokáig azt hihette a világ, a kommunizmus eszmerendszere csak keleten tud szárba szökkenni, hiszen a transzatlanti térség "a társadalomátalakítási kísérletben" sokáig nem vett részt. A '90-es évek után azonban új erőre kapott nyugaton, főleg az értelmiség körében, így jöhettek létre a BLM vagy az LMBTQ mozgalmak, amelyek ugyanolyan agresszívak, mint a cancel culture, amely a "leképezése a Kínában megtapasztalt kulturális forradalomnak", ezek az előző évezredek kultúráját igyekeztek teljesen megsemmisíteni.

A főigazgató szerint minden eszközt fel kell használni az újra terjedő kommunizmus ellen, mert "visszafordítani az őrületet nem lehet, az ismert múlt kezd eltűnni a marxizmus jegyében, a megőrzött bástyát talán meg lehet tartani". Schmidt Mária úgy fogalmazott: ma Isten nélküli tökéletes társadalmak épülnek, a világ a totális diktatúra felé halad, ahol "mindent lát, mindent ellenőriz egy nagyon szűk kör, s "e receptért még Kína is sorba fog állni".

Forrás: MTI

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Azért tegyük tisztába. Liberális kommunista az olyan, mint a vegán ebéd marhahúsból. Nem létezik!
Liberális az nem lehet kommunista és fordítva sem.
Az viszont érdekes, hogy a vállaltan komcsi Magyar Munkáspárt érti és támogatja a fidesz kormányzását.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Pegero: ma, 17:53 ☻ „Ahhoz, hogy Európa visszafoglalja Magyarországot, elég csak nem bunkó fasiszta parasztnak lenni,...”
twitter.com/GutyinaI/status/1693347389514395735/photo/1
Orbán Brüsszelben: Hol a pénz? Például itt: Hatvanpuszta, csak a jéghegy csúcsa. Amúgy mi a f@szt csinálnak ebben? Vagy már kétezer főnyi a személyzet? Itt tartja a 400 ezer forintnyi megtakarítását... Disznóhízlalda. Látható, milyen jól működik. Naponta kellene odamenni forgatnia a tv csatornáknak és kérdezgetni hol is lesznek a vendégszobák az adófizetőknek akik fizették az építkezését ennek a szép nagy üdülőkomplexumnak. A két nagy épület papiron istálló. Ami amúgy nem esik messze a valódi rendeltetésétöl, miután egy disznó fog benne lakni. Kettö, ha apuka is odaköltözik. Versailles vagy verszáj, sosem tudom. Az a baj, hogy verszájba, nem pedig szájbaver. Lezsák Sanyi népfőiskola-f@szsága a prototípus, onnan szedhette az ötletet Don Vétó szent családja. Itt laknak alcsúti Guldenburgok? Ízléstelenség és giccsparádé kategóriában a különdíjas épületet látjuk.( Hatvanpuszta)
uploads.disquscdn.com/images/d747f602300676b8d110c6e8143f8b17093c127bfa0c6b2ed9463270b9f1e1e1.jpg?w=800&h=628
Jaj, de magas az a labda! Orbán hol a pénz? 20 ezerről 53 ezer milliárd az államadósság, szarráadóztatva minden, nincs egészségügy, oktatás, közlekedés, romokban az utak, meg ugye nyugdíjvagyon ellopása, 30 -50 %-os leértékelődés normális valutákhoz képest, és lélegeztető ,horkolásgátló gépekbe fektette, meg ilyenek. "Brüsszel lopta el!" és a nép egy része meg el is hiszi. A NASA bejelentkezett, hogy megvásárolja Orbán Viktor arcát borító börszerű anyag szabadalmát...
uploads.disquscdn.com/images/86bea89f9a1fbc0db79e7ecc1e0208228bf9a1e30b4017598a01c527368aa6ea.jpg?w=800&h=903
Eladott Ország
@Pegero: Soha nem volt rezsicsökkentés, az csak smafu! A magyarok fizették a legtöbbet az energiáért az EU-ban! A cigány bűnöző gecid vajon miért nem csökkenti a gáz és kőolaj árát, ha csökkent a világpiacon, idióta fidesz barom! Már olcsóbban lehet tankolni a környező országokban is f@szkalap! B+! Ez itt nem fidesz szeminárium helye, ökörfajzat!
Egyébként a rezsiköltségeket a nettó fizetés százalékában kell vizsgálni. Ha igaz is volna a rezsicsökkentés, ( mely nem az) százaklékos nálunk így is toronymagasan a legnagyobb az EU-ban, a bangladesi fizetések mellett ! Lóf@sz a 181 ezer forintos havi rezsitámogatás összege! Az csak a cigány bűnöző gecid agyában született meg, te barom!
Clavigo
@Pegero: Vazze,Mahmoud . Azt hittem ,,te normális " szopóautómata " vagy . .. Apropo,,Erdogán megvolt ?
Clavigo
@Pegero: Próbàltalak elképzelni normálisnak ,Mahmoud ...Nem sikerült .
infinity
@Pegero: Beteg állat vagy, a fejlődés képessége nélkül - ahogy ma már az összes fidkány!
simmering73
"...a rothadó Duna-parti illiberális feudalizmus nagyobb dicsőségére, a recesszióba süllyesztett magyar gazdaság füstölgő romjain Kövér László összehajol Schmidt Máriával az állampárt legnagyobb, politikai önkielégítésre és tudatmódosító erőfitogtatásra használt köldöknéző rendezvényén, és vállvetve aggódnak a Nyugat kommunizmusba süllyedése, a szélsőbaloldali eszmék, a genderizmus, a woke terjedése miatt, és azzal hergelik a népet, hogy Isten nélküli totális diktatúrába hajlik a világ, visszafordíthatatlan az őrület, és mindmeghalunk."
kolozsvaros.com/2023/08/28/szo-nincs-arrol-hogy-nyilt-napot-tartanak-a-zart-osztalyon/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.