A börzsönyi aranybánya megálmodója, Varga István, egy merész elképzeléssel állt elő, miszerint visszavásárolná Kárpátalját Ukrajnától a bányából kinyert arany hasznából – írta meg a Bors.

Megvásárolná Kárpátalját az aranybánya bevételéből – de az államadósságot is kifizetné

Illusztráció: Pixabay

A 77 éves vállalkozóval készített interjút a Bors, ahol Varga István elmondta úgy véli, hogy amint a termelés beindul a börzsönyi aranybányában, akár 500 milliárd euró értékű arany is kikerülhet a földből.

Ebből a bevételből a magyar államadósság mellett a Kárpátaljához tartozó terület vételárát is könnyedén kifizethetné.

A vállalkozó megbízhatónak tartja azokat a kutatási adatokat, amelyek szerint a Börzsönyben por formájában több száz milliárd euró értékű arany található 500 méteres mélységig. Varga István azt állítja, hogy már mindene megvan, és nem a saját gazdagságát kívánja növelni.

"Azzal semmit nem érnék, ha a két autóm mellé vásárolnék egy harmadikat, és nagyobb házra sem vágyom. Én már minden jót megéltem az életben, szeretnék ezért a szent magyar hazám javára tenni és minél többet hozzáadni"

- mondta az üzletember a Borsnak.  bízik benne, hogy két év múlva már megkezdődhetnek a bányászati munkálatok, melyek főként gépekkel fognak történni, nem emberi erővel.

Varga István mélyen nemzeti érzésű vállalkozóként azt tervezi, hogy valami maradandót hozzon létre. Egyedülálló lehetőségnek tartja, hogy az aranybánya hasznából megvásárolhatná Kárpátalját az ukrán államtól.

"A megyényi területtel egyrészt nagyobb lenne hazánk területe, másrészt legalább részben érvényesülne egyfajta történelmi igazságszolgáltatás, ráadásul békés eszközökkel"

- érvelt Varga István. Ha sikerül megvalósítania tervét, bizonyára bekerül a történelemkönyvekbe.

Forrás: Bors

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
El kell keseritsem az urat, mert aranybányája sem fedezi a magyar államadósságot. Pláne, ha olyan ütemben nő.,,int elmult 13 évben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
telegdilaci
@kereső:Azt gondolja ez a Nemzeti érzelmű Ember hogy az Ukránok annyira ostobák hogy eladják az Országnak azt a területét ahol arany van,amikor az Oroszok háborúval akarnak területeket el venni az Ukránoktól és vérüket feláldozva küzdenek az agresszorral szemben,hogy megvédjék a hazájukat! ha annyi arany lenne Kárpátalján,amennyire ez a jó Ember gondolt,akkor valószínű hogy az Ukránok ebből az aranyból finanszíroznák a honvédő háborújukat!
Peller Anikó
@telegdilaci: Valamit félreérthettél, a faszi nálunk akar ásni a Börzsönyben, Pest megye.

Az álmai mihasznából meg eltervezte a bolondóra, hogy megveszi Ukrajnát, ami nem eladó. Nyilván idős már a lázas bácsi és egy kicsit zakkant is. Aranylázas.
csak úgy....
0rbanisztán bövelkedik a fantasztákban,ezért is megy ennyire jól nekik! :)
ómió
Pedig, hát, anno az efftársak alig győzték "eltrianonizálni"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.