Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese és szóvivője a közösségi médiában reagált a szlovák parlamenti választásokra.
Fotó: MTI
A Momentum politikusa bejegyzésében azt írja: "A Momentum sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy magyar nemzetiségi párt nem került be a szlovák törvényhozásba. Ez azért különösen fájdalmas, mert a szlovák szélső jobboldali párt könnyen a kormánykoalíció tagja lehet."
Továbbá hozzáteszi: "Közép-Európa számára intő jel a populista, elvtelen, Putyin-barát politika terjedése Szlovákiában. A Robert Fico által vezetett Smer győzelme azt jelentheti, hogy egy oroszbarát fordulat mehet végbe Szlovákiában. Ennek elkerülése lesz a legnagyobb feladat a Momentum szövetségese, a Progresszív Szlovákia és a többi nyugatos szlovák párt számára. Emellett a felvidéki magyarság védelme és képviselete az ő vállukat fogja nyomni, mert az olyan elvtelen populistákban, mint amilyen Fico, nem lehet megbízni. A felvidéki magyarság, és a békés egymás mellett élésben, a közös építkezésben érdekelt szlovák pártok, mint a Progresívne Slovensko továbbra is számíthatnak a Momentumra."
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Zajlik a világ területi újrafelosztásáért folytatott verseny. Az USA náci útra terelte Ukrajnát, proxiháborút provokált ki Ukrajna és Oroszország között, hogy ezzel két legyet üssön egy csapásra:
1, Oroszország gazdasági és katonai erejét lekösse amennyire lehet Ukrajnában
2, Európát elvágja az olcsó orosz nyersanyagoktól és energiahordozóktól, és ezzel ellehetetlenítse a világ területi újrafelosztásáért folyó versenyelőnyétől.
A világ újrafelosztásáért folytatott harcban az USA így átmeneti előnyhöz jut Európával és Oroszországgal szemben, de vannak még erősödő szereplők, mint például Kína. Az USA már gőzerővel foglalkozik a problémával, hogy hogyan tudná Kínát padlóra küldeni, miközben még Oroszország se fogott padlót. Az USA-ból Európára parancsolt szankciók ugyan működnek, de nem úgy, ahogy kellene. Európa már nagyokat nyög a leginkább Európát sújtó szankcióktól, de Oroszország a BRICS együttműködés miatt alig alaig érzi, Kína pedig még mindig erősödik.
A libkány csürhe meg közben örömködve nézi Európa hanyatlását, Brüsszel Autokráciává való átszervezését, jó nagyokat Orbánozik, Putyinozik, és éeszarja, hogy a kicsi Magyarországnak nem igazán hasznos, ha az USA libkány csürhe szétveri a világ megszokott békés, kölcsönös előnyokre épülő együttműködését. A Magyarországi libkány csürhe egységesen felzárkózott az USA DS mellett és örömködik ahogy az USA a világ gazdasági és politikai újrafelosztásáért folytatott harcban az arrogáns USA mindent igyekszik szétverni ami az emberiségnek jó, gátlástalanul háborúkat szít, embereket gyilkoltat etnikai és kulturális alapon, gátlástalanul terjeszti a világban az aberrációt hátha a sok aljassággal talpon tud maradni még egy darabig a világ gazdasági és politikai...
Nem számít hol mennyire teszik tönkre a környezetet a sok háborús pusztítással, nem számít hány millió embernek kell elhagynia a szülőföldjét, nem számít, hogy eltűnnek országok, etnikai csoportok, nem számít hány millió család rokkan bele a háborúkba, csak egy dolog számít az USA számára, hogy bármi is történik a világban, az USA DS szeretné megtartani a világ egyetlen csendőre szerepét. Meg akarja őrizni a pénzvilág központjának a szerepét az USA DS számára bármi áron, és ezt támogatják a "magyar" (pontosabban a magyar állampolgársággal is rendelkező) libkányaink!
Fico már a győzelemkor azt mondta, hogy a magyar határra utazik, és ideiglenesen lezárja a két ország közötti határt- nem szabad átjárás. Magyarország nem tudja/vagy nem akarja!!! megvédeni a schengeni határt- az ember csempészek úgy járnak-kelnek át az országon, mint a liszt a szitán.
Képtelenek vagyunk hibázni...! :)
csak ennyi
barátilag
J.L.
@Őrnagy: Szokás szerint minden szart idekeversz, de megmondanád mi a boldogító Fico győzelmében?
Új hozzászólás