Brüsszeli források szerint alaptalan spekulációk azok a sajtóinformációk, amelyek szerint az Európai Bizottság a magyar kifizetések előrehozásával engedményt tett az Orbán-kormánynak Ukrajna pénzügyi támogatásáért cserébe.
Tovább folytatódhat a fideszes kormány hőbörgéssel színesített kolduló hadjárata. Forrás: Pixabay
A Financial Times alapján a Propeller is megírta, hogy az Európai Unió november végéig feloldhatja a Magyarországnak járó uniós források egy részét – mintegy 13 milliárd eurónyi kohéziós támogatást –, ha Orbán Viktor támogatja az uniós költségvetés feltöltését a Kijevnek nyújtott segítséghez.
„Ez nemhogy nem igaz, hanem pont, hogy kicsit távolabb kerültek az első kifizetések” – mondta Stefan de Keersmaecker, a Bizottság illetékes szóvivője a HVG-nek. A magyar kormánynak először nyilatkoznia kell a bírói függetlenség kapcsán feltett kérdésekről, ezt követheti a források feloldása.
2023 júliusában Magyarország hivatalosan tájékoztatta a Bizottságot, hogy fontolóra veszi az Alapjogi Charta horizontális engedélyezési feltételének teljesítését a bírói függetlenség területén. A Bizottság alaposan elemezte a Magyarország által továbbított információkat. Úgy gondoljuk azonban, további pontosításokra van szükségünk annak értékeléséhez, hogy teljesül-e a bírói függetlenség horizontális engedélyezési feltétele. Ezért szeptember 26-án kérdéseket nyújtottunk be a magyar hatóságoknak. Amint Magyarország válaszol ezekre a kérdésekre, a Bizottság folytatja az értékelést
– vázolta a helyzetet Stefan de Keersmaecker.
Ez a levelezés felfüggeszti a bizottsági határidő számítását, vagyis – egy hónapos postafordultával számolva – máris november második felénél jár a naptár, amikorra közzé tehetik a Bizottság értékelését. Így kevés az esélye annak, hogy Magyarország, pontosabban a fideszes kormány még idén pénzt kapjon – írja a Blikk.
Amíg az engedélyezési feltételek nem teljesülnek, a Bizottság nem térítheti meg a kifizetési kérelmekben szereplő kapcsolódó kiadásokat a programok végrehajtása során felmerült kiadásokra vonatkozóan
– szögezte le a szóvivő.
Egy másik bizottsági forrás szerint ráadásul ez az eljárás nem érinti a jogállamisági mechanizmust és az amiatt blokkolt forrásokat, ott ugyanis újabb 21 szupermérföldkövet kell teljesíteni, amely folyamat még tart.
Arra a kérdésre, van-e megegyezés a Bizottság és a magyar kormány között, Vera Jourová, a Bizottság alelnöke úgy felelt az Eurologusnak: nincs, „ez alaptalan spekuláció”.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
ökör,te csak egy föltünési viszketegségbe szenvedö seggfej fideszes!
Új hozzászólás