Nem ért egyet a kormányfővel, amikor az egy szép jövőképet emleget.

Matolcsy újabb ütést vitt be OrbánnakMTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mint ismert, a szombati Fidesz-kongresszuson újra pártelnökké választották Orbán Viktort. Itt beszédében elmondta: Magyarország a biztonság és jólét hazája, amely óriási lehetőség előtt áll, hozzátette azt is, hogy erősek, gazdagok és zöldek leszünk.

De egykori jobbkeze, Matolcsy György nem ért vele egyet ebben: arra figyelmeztetett, hogy a miniszterelnök jövőképe finoman szólva is megtévesztő. Erről a jegybankelnök az új könyvében tett említést az index.hu szemléje szerint.

A 24.hu beszámolója hozzáteszi: Matolcsy György szerint sem a miniszterelnök, sem ő nem tévedhetetlen, mindenkinek szüksége van visszajelzésre, vitára, javaslatokra.

Minél többször szerez többséget, sőt kétharmadot egy politikai erő, annál nagyobb szüksége van vitákra, alternatívákra

– írta. Az MNB elnöke szerint az ország nem áll nyerésre, ha minden így marad, 2030-ra az Európai Unió leggyengébb öt tagja között találjuk magunkat.

Forrás: 24.hu, index.hu

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Pegero: A válogatott játékosai nagyrészt idegenlégiósok, nem a hazai bajnokságban játszanak.
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Demjén Patrik (ZTE), Hegyi Krisztián (West Ham United)
Védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (ZTE), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce)
Középpályások:
Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Fiola Attila (MOL Fehérvár), Ferenczi János (DVSC), Kalmár Zsolt (DAC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisker László (Panatkinaikos), Nagy Ádám (AC Pisa), Loic Nego (MOL Fehérvár), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Németh András (HSV), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (Paks)
Nemzetközi szinten a klubcsapatok játéktudása "pozitív nulla", idézve a nagy klaszikust a kolostorgecót'.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Pegero: Megint az a helyzet, ami mindig. Még arról sincs semmi fogalmad, amit te szarsz ide.
Tényleg buta vagy mint a föld,
Pegero
@Horizont: Én már nem tudok megváltozni! Egész életemet elhülyéskedtem, tiszta hülye maradtam! Erről ennyit! :-)
Pegero
@Ezodabasz: Maradjál már nyugton @kibaszott bisz-basz-biszbiriga-bigyó:!
"Ne hintsed itt a rossz dumát engem te nem versz többet át
Nem érdekel, hogy mit papolsz, neked má' jobb, ha szót se szólsz
Belőled több volt, mint elég, hogy nem szakad még rád az ég
Ne esküdözz, hogy jót akarsz, nem kóser az, amit kavarsz
Há' mé' nem húzol elfele, és mé' nem hagysz má' békibe'?
Ezodabasz
@Pegero: Túl sok kávét iszol! Menjél aludni ha tudsz! Ha nem megy olvass mesét a meztelen királyról, vagy az éhes kismadárról:)))
Jó estét Pegero! Remélem, ágyban vagy már!
Ma este az éhes kismadárról mesélek neked.
Történt egyszer, hogy nagyon éhes lett a kismadár.
-Éhes vagyok! Éhes vagyok! - rikoltozta.
-Te, ne legyél már annyira éhes kismadár! - mondam neki.
Aztán ennyiben maradtunk.
Aludj jól, álmodj szépeket, jó éjszakát, Pegero!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.