Magyarország és Kazahsztán célként jelölte ki, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalma mielőbb elérje az évi egymilliárd dollárt: erre minden lehetőségünk megvan – jelentette ki Varga Mihály a kazah külügyminiszter, Murat Nurtleu társelnökletével tartott Magyar-Kazah Stratégiai Tanács hatodik ülése után a pénzügyi tárca MTI-nek küldött hétfői közleménye szerint. A pénzügyminiszter kiemelte: az idei év első nyolc hónapjában a kereskedelmi forgalom elérte a 465 millió dollárt.

Megérte Orbánt kipcsak-kazahnak öltöztetni: Egymilliárd dollárt remélnek magyar-kazah kereskedelemből

Jó alapot ad a cél eléréséhez, hogy mintegy 240 Magyarországon bejegyzett cég exportál már Kazahsztánba, és a meglévő sikerprojektek is azt mutatják, hogy jó a megkezdett irány – mondta a pénzügyminiszter, aki a Magyar-Kazah Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság társelnöke, az Országgyűlés Magyar-Kazah Baráti Csoportjának elnöke, valamint a Magyar-Kazah Stratégiai Tanács társelnöke is egyben.

Varga Mihály példaként említette, hogy pár hét múlva megkezdődik a Mol földgázkitermelése északnyugat-Kazahsztánban, emellett az egészségipar területén is rendkívüli sikereket tudhatnak magukénak a magyar cégek. A kazah gyógyszerpiacon a hatodik helyet foglalják el a magyar gyógyszerek az eladások alapján, és a legnagyobb kazah magánlaborokban magyar vér- és vizelet elemző berendezések működnek: az ezzel foglalkozó magyar cég tavaly 1 millió 150 ezer dollár értékben adott el műszereket Kazahsztánnak – hívta fel rá a figyelmet.

Hozzátette: a magyar kormány 2010-ben hirdette meg a keleti nyitás politikáját, amely jó stratégiának és sikeres gazdaságpolitikának bizonyult: "az elmúlt évek együttműködései Közép-Ázsiával azt mutatják, hogy kapcsolataink nem csak az energiabiztonság erősítésére épülnek" – húzta alá a tárcavezető.

Mint mondta: az orosz-ukrán háború okozta nehézségek újabb lehetőségeket is kell, hogy jelentsenek, hiszen Közép-Ázsia és a Kaukázus térségének a Kína és Európa közötti kereskedelemben játszott szerepe egyértelműen felértékelődött.

Az ülésen a magyar és a kazah fél három együttműködési megállapodást is aláírt: magyar technológiák kazah alkalmazásáról, illetve Kazahsztánban haltenyésztő mintagazdaság megvalósításáról állapodtak meg magyar és kazah cégek. A Magyar-Kazah Stratégiai Tanács ötödik ülését 2021 őszén tartották Kazahsztánban – tudatta a Pénzügyminisztérium.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"Kazahsztánban haltenyésztő mintagazdaság megvalósításáról állapodtak meg magyar és kazah cégek" akkor azt az egymilliárdot nem dollárban, halpénzben kell számolni! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
NKF
Na,majd jönnek a balos balfaszok a nyafogásokkal!
vacsi
Na, ugye! És mennyit nyávogtatok...
csak úgy....
"Kazahsztánban haltenyésztő mintagazdaság megvalósításáról állapodtak meg magyar és kazah cégek" akkor azt az egymilliárdot nem dollárban, halpénzben kell számolni! :)
simmering73
@Maccska: Mi van Safranek? A végén csak bevallod, hogy Dzsingisz kán unokája vagy? Mongolidióta.
csak úgy....
@Maccska: ha hidegebbre fordul az idö, remél a buta nejedet és a lányidat nem küldöd ki az utcára stichelni !
Clavigo
@Maccska: Ez a Surmó kipcsak nindzsa ( vagy mijafaszom ) nem debil ,véletlenül ?
namihami
És mennyivel nagyobb lehetne a kereskedelmi forgalmunk, ha a paksi erőmű tevesz@rral is működhetne!
Vagy a haderőnket kazah íjakkal és nyilakkal modernizálnánk! A lovakat akár a Fülöpke és a Kósa is adhatná!
kulabombaafityiszre
@vacsi: ma, 15:24
Nyugtával dícsérd a napot.
A lehet kapsz nyugdíjat-ból mit veszel?
Ditrich
Érzéke van ahhoz hogy hülyét csináljon magából!
Pálinkás Pál
mocskos állat, cseppet ssem bánnám ha felfordulna...
vacsi
@kulabombaafityiszre: csak azt, amire feltétlen szükségem van - és csak annyit, amennyi belefér a keretbe.
kulabombaafityiszre
@vacsi: ma, 09:08
A "lehet kapsz nyugdíjatból"éhen halsz mert a lehet kapok nyugdíjat nem fizetóeszköz.
Havanagi
Kedves nézőink ! A magyar nemzet főbohócát látják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.