Váratlan posztal jelentkezett a Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.
A mentősök most azonban egy kevésbé jó hangulatú esetről, illetve levélről adtak hírt.
Az történt ugyanis, hogy nemrég egy negyven év körüli nőhöz riasztották a mentőket. A felkarján megsérült asszonyt a helyszíni ellátás után a mentősök a kocsiba ültették, hogy kórházba szállítsák, ám közben egy újabb esethez riasztották őket, egy közelben zajló közterületi újraélesztéshez küldte tovább az egységet a mentésirányítás.
A 60 év körüli férfi életét a mentők összehangolt csapatmunkája ellenére sem lehetett megmenteni, a helyszínen elhunyt. A mentőegység folytatta útját a kórházba az eredeti sérülttel, mint kiderült, 57 perc „késéssel” érkeztek meg az intézménybe – ami teljesen kihozta a sodrából a felkarsérült nőt.
"Kurvára nem akarom nézni a nyitott ajtón át, hogy csöveket nyomnak bele valakibe, akinek kék a feje"
– írta többek között a felháborodott beteg, aki azonnali vizsgálatot és felelősségre vonást sürgetett.
A tanúk meghallgatása nélkül lezajlott eljárás során azóta meg is állapították, hogy mentésvezető a lehető legjobb döntést hozta, így igaz, hogy a (stabil állapotú) nő szállításában 57 perc veszteglés történt, ám az újraélesztéshez 4 perc 16 másodpercen belül megérkezett a segítség, miközben egy távolabbi szabad mentőegység is riasztásra került.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A libsik nem fizetnek TB-t.
Új hozzászólás