Kedden fogadta el az Országgyűlés azt a salátatörvényt, amely a kórházban hagyott csecsemők örökbefogadásáról, az iskolai mobilhasználatról és a státusztörvényről is szól. 

Ahogy azt korábban a Propeller megírta, Anglia, Hollandia és Franciaország után Magyarország is döntött; elfogadta az Országgyűlés az iskolákban való telefonkorlátozásról szóló törvényjavaslatot. Mostantól az intézmények hatásköre az okoseszközök használata.

A korlátozással a cél az, hogy a tanulók jobban tudjanak koncentrálni az órákon. Továbbá azt is remélik, azzal, hogy nem lesz a diákoknál a telefon, csökkenni fog majd az iskolai internetes zaklatások száma is.

Elfogadták az új salátatörvényt: Honvédeket vezényelhetnek a tankerületekhez

Forrás: MTI Fotószerkesztőség

Honvédek a tankerületben? 

A javaslat szerint a státusztörvény, azaz a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény is kiegészül – írja a Telex.hu  

A portál értesülései szerint 55 évnél idősebb honvédeket vezényelhetnek ki a tankerületekbe. Amennyiben a tankerület nem tud olyan állást biztosítani nekik, amely a végzettségüknek megfelel, akkor ki kell képezni őket. A képzés végéig a tankerületi központ vezetőjének hatásköre eldönteni, hogy a honvéd milyen feladatokat kaphat. 

A javaslat értelmében a hivatásos vagy szerződéses szolgálati viszonyban álló honvédek is elláthatják a nevelő-oktató munkát, tehát taníthatnak. Arra nem tér ki a törvényjavaslat, hogy ez milyen részleteket takar pontosan, ám a Telex azt írja, a honvédelem tantárgy oktatása tavaly szeptemberben 120 iskolában indult el. 

Forrás: Telex

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Katonák a tankerületekbe mi ez hanem a katonaság vissza állításának előkészülete. Tegnap olvasták fel Orbán és Kövér évekkel ezelőtti kijelentésüket a sorkatonaság visszaállításáról.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@izéke: Sehogy. Azonban ha továbbgondoljuk még rosszabb eredményre jutunk. Egy 55 évét betöltő katona, aki mondjuk katonai felsőoktatást végzett az a pályán beosztásban, rangban és fizetésben magasabbra kerülhetett mint az iskola pedagógusai. Ezzel esetleg kinyílik egy bérfeszültség is.
A gyereke más helyzet. Velük kapcsolatban reménykedhetünk, hogy az odakerült katona már nem kezdő a gyermeknevelésben, tehát az induló hátrányokat talán tudja kezelni majd.
Ám azt gondolom, hogy a pedagógus+iskolarendőr+ katona triót kitaláló emberke nem lehetett valami tiszta fialás.
mekkelek
@Pálinkás Pál: A kétharmaddal mit tud kezdeni az ellenzék - azon kívül hogy ők is felelősek a kétharmadokért?
Te magyarpéterezer de szerintem te sem tudod mit akarsz belőle kihozni. Ő 2026-ig max csak pofázni tud mert nincs a parlamentben ha jól tudom, csak az EP-ben lesz 7 képviselővel.
Pálinkás Pál
@mekkelek: ha figyelemmel kísérted volna a helyzetet...amikor magyar semmit nem csinált azzal a tömeggel az első nagy tüntijén, akkor megmondtam hogy ebből semmi nem lesz...sőt kb évek óta mondom, diktatúrát nem buktatsz választással...ergo, minden választás csak bohóckodás...egy tökös országban a MANYUP lenyúlásánál forradalom tört volna ki...de nem itt birkaisztánban...
vacsi
@Nyírfa: Itt most nem Orbánnal van gond - egész Európával! Mintha mindenki elhülyült volna!
Nyírfa
@vacsi: Mit Európával, az egész világgal! De vegyük le a szemellenzőnket, és lássuk azt is, mi folyik a világegyetemben!
Na, ott van csak igazán nagy rumli! Az ész megáll!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.