Fodor Gábor Fidesz alapító tag, majd SZDSZ és Liberálisok-elnök szerint módosítani kell fővárosban a választási törvényt.

A három pártot is megjárt Fidesz-alapító tiltakozik a kollaboráns vád ellen

Fodor Gábor mosolyog. Forrás: ATV

Mivel Orbán Viktor pártja a Fidesz által néhány éve keresztülvert módosítgatás dacára sem lett népszerűbb Budapesten, a választás előtt szűk egy évvel a másik széljobbos-populista párt, a Mi Hazánk törvényjavaslatot adott be a választás szabályainak megváltoztatására november végén. Erre a vonatra ugrott fel a mérhetetlen népszerűségű Liberálisok vezére, amikor azt állítja, hogy "sem a Fidesz, sem az ellenzék nem foglalkozik stratégiailag Budapesttel."

A Fideszt alapító, majd onnan Orbán Viktor által egy elbukott elnökválasztás után kitúrt Fodor szerint összeesküvés elmélet, hogy a kormánypárt megrendelésére kezdeményezte a folyamatot. A javaslata mellett "elég jó érv", hogy számos politikai elemző is azt mondja, "ezt meg kellene csinálni."

Elég gyanús, hogy a Mi hazánk a Fidesz megrendelésére kezdeményezte a változást. Az első ötletgazda viszont Fodor volt, aki az Indexen publikált cikkében azt írta,

"Érdemes lenne visszaállítani a több mint 20 éven keresztül működő listás választási rendszert. Ez a megoldás arra is alkalmas lenne, hogy tisztázza a politikai erőviszonyokat".

1994 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés tagjait közvetlenül választották a budapestiek.  2014-ben, pár hónappal az önkormányzati választás előtt, a szavazók fele által parlamentbe segített fideszes „kétharmad” átírta a szabályokat. A fővárosi közgyűlésbe automatikusan bekerült a 23 kerület polgármestere. Ez a Fidesznek kedvezett: változtatás nélkül Tarlós Istvánnak nem lett volna többsége a közgyűlésben.

Most a főpolgármester és a kerületi polgármesterek többsége is ellenzéki, a közgyűlést uralja az ellenzék, ezért a Fidesz csak a korábbi listás választási rendszer visszaállításában reménykedhet.

Az ATV Heti napló kérdésére, hogy miért kezdeményezte a korábbi helyzet visszaállítását, Fodor ezt mondta:

Az én kiindulópontom az volt, hogy sem a Fidesz, sem az ellenzék nem foglalkozik stratégiailag Budapesttel. A polgármesterek, akik ott ülnek a képviselő testületben, nyilván a saját kerületükre figyelnek elsősorban.

Szerinte "elég jó érv, hogy néhány héttel ezelőtt volt egy szakértői konferencia, amit a Republikon Intézet szervezett, és ahol "a Nézőponttól kezdve a Záveczen át, egészen a Political Capitalig mindenki megszólalt, és mindenki azt mondta, hogy ezt meg kellene csinálni."

A közkeletű felvetésre, hogy Fodor a Fidesz sugallatára írta vitaindító cikkét, ennyit tudott mondani az – ezek szerint megélhetési gondokkal nem küszködő – mikropárt-vezető:

"ezeket általában az összeesküvés elmélet teória részeként kezelem, ezek butaságok. Távol áll tőlem, hogy velem bárki, akár a Fidesz, akár az ellenzék bármit megírasson, én hála istennek olyan helyzetben vagyok, hogy azt írok meg, amit akarok".

Forrás: ATV
Fotó: ATV

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
Egykor szép napokat látott politikus...
A béka azóta felülkerekedett rajta!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Proktor
Egykor szép napokat látott politikus...
A béka azóta felülkerekedett rajta!
Menőmanó
@KisTehen: Az lehet, de Fodor azóta is a fidesz szekerét tolja minden nyilatkozatával.
jesz
...mérhetetlen népszerűségű?...érdekes, mindenhol ott van, ahol mondani kell valamit...aztán irány a kassza
Csizmás Kond
...mutassatok egy olyan politikust aki nem így próbál megélni...
Eladott Ország
Te sem változtál semmit gyökér! Fodor elvtárs nem érti, de méginkább nem akarja érteni, hogy az EU-val történő kiegyezés az egyenlő a NER lebontásával. Fodor elvtársnak kurvára kellemetlen a gondolat hogy ötvenévesen életében először dolgoznia kell(ene). Pfujj! A tudat, hogy fingot reszelt egész életében, még miniszterként is. Rácsodálkozott hogy várják bent a munkahelyén annak ellenére hogy a héten egyszer már bent volt. Ha Fodor megszólal, akkor az fizetett politikai hirdetés. Fodor, Orbán embere.
balos
@Csizmás Koton-d: maga biztos nem!Pedig olyan "szép"!Vicceltem!
Eladott Ország
A másikra a G. Fodor Gáborra várok, hogy véleményezze a fejedelem Putyin előtti szereplését, különös tekintettel a gatya-zakó-nyakkendő-mappa-papír-toll stratégiai és szájnyalogatás pozicionálására. Fodor Gábor, Orbánnal együtt „alkották meg" a fideszt , a KISZ KB irányítása alatt. Ez a Gáborka egy díszpéldánya a konstruktív műellenzéknek. Már csak a HírTV-ben és a közszolgamédia műsorában (amiben 3 másik fidesz-szoponc senkiházival "vitatkozik") szerepel. És mint rendszerint az orbánizmusban, az ellenzék elárulóit Orbán megjutalmazza közpénzekből. Így lett Fodor tulajdonosa a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak, melynek egyben ő az ügyvezetője is, és a céget a fidesz tömi pénzzel.Milyen jó nekünk. Félkegyelműek megmondjak általában ezt azt, fantasztikus egy putri országot csináltatak. A potrohos a végsőkig járja a pávatáncot. A zene már régen nem hallatszik, de ő még mindig csak ropja, ropja. Fodor része az autokráciának, és a kleptokráciának is és már nem is titkolja.
Eladott Ország
A remény vonata már elment! Egy békés megoldás lehet csak, - ha a miniszterelnök az ország javát óhajtja-, az pedig az, hogy lemond! A FIDESZ/KDNP pedig egy új miniszterelnököt választ! Ez pedig nem fog megtörténni. Így marad a rögös és keserves út, Európa peremére szorulva, köpködve mindenkire, csak a saját tükörre nem! Fodor tulajdonképpen melyik kapura játszik? Normális embernek vágynia kéne arra, hogy Mo., pontosabban Orbán helyzete semmiképpen se javulhasson, hiszen Mo., ami lényegében Orbán személyes birtokává vált, a legalja országok közé sorolható ma már, mindennek a kerékkötője, kihasználója és elárulója. Miért fontos az Fodornak, hogy ez a mostani állapot így fennmaradjon? Mert a tanácsaival lényegében konzerválni igyekszik Orbán hatalmát. Mo.-nak a legjobb az lenne, ha az EU nem tágítana, végigvinné a 7-es cikkely szerinti eljárást, aminek a végén Mo. – pontosabban Orbán, Mo. tulaja / királya / császára / fáraója – elvesztené a szavazati jogát, és nem tudná többet rombolni az EU-t. Egy ilyen esemény legalábbis közelebb hozná a bukását, és vele egy újból felfele ívelő Mo.-ét.
dr. prédikátor
honnan a picsából került elő ez a politikai szélkakas PUMUKLI???
csak úgy....
ez a sokat próbált gábor, még mindíg csak egy fodor a viktor szoknyáján !
ha a gábor mesélni merne...
Dr. Proktor
@KisTehen: Gondolom nem tudod vagy nem akarod tudni hogy miért csömörlött meg annó a fidesztől!
Giovanni Alba
@jesz: ma, 14:19
Igen, pontosan úgy, mint a kdmp. A népszerűsége nem mérhető/hibahatár alatti és megszólalnak lépten-nyomon, mintha tényleges tényezők lennének
verőce21
@csak úgy...: 16:33) te buziilag kikupált vagy buzikám...!
Ezért kellett szöknöd '89-ben Magyarországról...?
namihami
Hosszúra nyúlt a parkolópálya! Megpróbál visszaülni a felcsúti kisvasútra!
jáger laszló
Ennyit a politikáról
Mindenki az érdekez szerint politizál
Fodor úr is!!
Ő sem kivétek,bár neutrálisnak igyexik látszani!!??
Persze ez csak álca..
csak ennyi
barátilag
J.L.
izéke
Már az oviban is júdás volt a jele,vagy a 30 ezüst?
balos
@izéke: 40 volt már akkor is,mert tudták,hogy jelent,mint a többi fiatal demok-ratyi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.