Bödőcs Tibor szerinte nem szerencsés, ha az újságírók teljes állásban mitizálják Orbánt, szerinte „szelektálni kellene, és csak akkor kritizálni, ha annak valóban van tétje. Nem kell róla annyit beszélni, és kész.”

Orbán Viktor hatalmas gyomrost kapott Bödőcs Tibortól: "A türk basánk hajtja a magyar nyilvánosságot"

A Magyar Hangnak adott interjút Bödőcs Tibor. A kereszténység politikai felhasználásáról azt mondta: humoristaként éppen a képmutatás az egyik fő kutatási területe, Magyarország pedig aranybánya ilyen szempontból.

Úgy hallottam, Jézus országa nem e világból való, akkor talán az egyháznak is kevésbé kéne közel kerülnie az e világi hatalmakhoz. Ha Jézus visszatérne, az Origo kiválóan le tudná járatni

Már a beszélgetés elején előkerül a magyar miniszterelnök is, bár a neve egyszer sem hangzik el, Bödőcs ugyanis azt mondja:

A türk basánk hajtja a magyar nyilvánosságot, de nem szeretem megnevezni, mert egy kissé elkoptattuk már a nevét.

Hozzátette:

A műsoraimban is alig esik róla szó, persze kihagyni sem lehet teljesen, hiszen ő dönt mindenről. De nem szeretnék olyan túlzásokba esni, mint a kritikus média egy része sajnos, ahol lelkesen misztifikálják a miniszterelnököt. Ironikusan, idézőjelbe téve, kigúnyolva, persze, de mégiscsak a nevét szajkózzák folyamatosan. Bármit csinál, abból azonnal hír vagy mém lesz. Nem szerencsés, ha újságírók teljes állásban mitizálják a basát, szelektálni kellene, és csak akkor kritizálni, ha annak valóban van tétje.

Szerinte viszont abban sem bízhatunk, hogy egy esetleges kormányváltás után minden jó lesz az országban, szerinte inkább másképp lesz rossz, ha a jelenlegi rendszer eltűnik.

Talán nem lesz ennyire képmutató, de a farizeusok és a hipokriták oldalfüggetlenek.

Bödőcs Tibor azt mondja, ő itt él, nem is szeretne máshol, és nem hiszi, hogy kevesebbet tenne a magyar kultúráért, „mint az, aki döngeti a mellét, hogy mekkora magyar, de ha azt mondom neki, hogy Mándy Iván, gondolkodik, melyik csapatban focizik.” Bödőcs szerint

az lenne az igazi nemzeti politika, ha a rendszernek behódolók helyett a tehetségeket karolnák fel, Jocky Tv helyett pedig egy Tarr Béla Tv-t javasol.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sakk Matt
@NKF: Aki kritizálni merészeli doktormini-szterelnökurat, az mindjárt DK-s?
Az fel sem tűnt, hogy ezt is mondta: "...abban sem bízhatunk, hogy egy esetleges kormányváltás után minden jó lesz az országban, szerinte inkább másképp lesz rossz, ha a jelenlegi rendszer eltűnik. Talán nem lesz ennyire képmutató, de a farizeusok és a hipokriták oldalfüggetlenek."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sakk Matt
@NKF: Aki kritizálni merészeli doktormini-szterelnökurat, az mindjárt DK-s?
Az fel sem tűnt, hogy ezt is mondta: "...abban sem bízhatunk, hogy egy esetleges kormányváltás után minden jó lesz az országban, szerinte inkább másképp lesz rossz, ha a jelenlegi rendszer eltűnik. Talán nem lesz ennyire képmutató, de a farizeusok és a hipokriták oldalfüggetlenek."
Csizmás Kond
...süket hablatyolás, mint általában minden amit mond...íme:..." és nem hiszi, hogy kevesebbet tenne a magyar kultúráért, „mint az, aki döngeti a mellét, hogy mekkora magyar, "...mert ugye kecske s juh kétféle gyapjú...
Nessy
@Sakk Matt: 11,20 El sem tudják képzelni, hogy nem mindenki, kormánypárti, vagy pl. DK-s. Számukra hihetetlen, hogy nem mindenki párt szimpatizáns egyik, vagy másik oldalon , hanem önálló véleménnyel rendelkező Homo Sapiens!
Aki Én
@ómió: te egy végtelenül unalmas, ostoba állat vagy.
ómió
@Aki Én: Nyugi, bolsiék efftársi elmebetege!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.