Már csak néhány nap, és még tovább súlyosbodik a munkaerőprobléma az egészségügyben, mert 2024 januárjától megszűnik a bérfoglalkoztatás lehetősége, az egészségügyi intézmények kizárólag főállású dolgozókkal működhetnek – írja a Portfólió.
Kép: Pixabay
Becslések szerint eddig a szakápolói, műtős állások 10-15 százalékát bérnővérekkel töltötték be, döntően a fővárosban. Az intézkedést így a betegek, hozzátartozók a bőrükön érzik majd meg, az egészségügyiek pedig, akik eddig bérnővérként, bérműtősként egészítették ki a fizetésüket, a pénztárcájukon.
Az egészségügyi szakdolgozóhiány évről évre súlyosabb, és bár egész Európában komoly gond, Magyarországon az átlagnál is rosszabb a helyzet.
- jelenti ki a lap.
A cikk szerint az egészségügyi intézmények januártól nem alkalmazhatnak munkaerőközvetítő cégeken keresztül orvosokat, nővéreket, kizárólag az egészségügyi szolgálati jogviszony keretében foglalkoztathatók egészségügyiek, vagy önkéntes segítők dolgozhatnak a kórházakban.
Bár orvosok is vállaltak eddig munkát így, a változtatás leginkább az egészségügyi szakdolgozói területen és alapvetően a fővárosban jelent komoly érvágást, ahol a szakápolói, műtős állások 10-15 százalékát bérnővérekkel töltötték be mostanáig becslések szerint.
- írják.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Elfáradtam. Nem csak az ünnepek miatt, úgy összességében érzem azt, hogy elfáradtam. Persze, mondhatja a nyájas olvasó, mindenki elfárad év végére, minek ebből ügyet csinálni, minek erről írni.
De mégis muszáj.
Elnézést érte előre is, ha nem az tűnik ki ebből a pár sorból, hogy milyen csillogóan, lélegzetelállítóan csodás minden, milyen csillogóan, lélegzetelállítóan csodás a karácsony, a kert, a falu, a kerület, a város, a megye, az ország.
Rendben vannak az utak, az iskolák, az egészségügy, a gazdaság, a külügy, a kormány, és legfőképpen a legnagyobb rendben van nemzetünk megmentője, aki majdhogynem a Jóisten által kiválasztott vezető.
A fenti sorok igazságtartalma természetesen majdnem nulla.
Rohad az ország, rohadnak az utak, az oktatás, az egészségügy, az ország, a gazdaság, a diplomácia, ostoba és önhitt a külügy, a gazdaság egyenlő néhány kiválasztott összelopott ezermilliádjaival, a kormány egyértelműen nacionalista irányba húz, és veszélyes játékot játszik kilenc és fél millió ember nevében. Nemzetünk megmentője pedig, aki a hívei szerint kiválasztott, valójában egy sértett, bosszúálló szörnyeteg, aki nemhogy nem kiválasztott, hanem leginkább Isten egyik legnagyobb szégyene.
És elfáradtunk. Elfáradtunk jelezni, hogy mennyire rossz az irány, elfáradtunk odamenni a nemzeti elé és követelni az újabb, független szakértők által végzett vizsgálatot, elfáradtunk jelezni, hogy nem akarunk orosz gyarmat lenni újra, elfáradtunk jelezni, hogy az állami média nem a fideszé, hanem mindenkié, elfáradtunk jelezni, hogy az utak állapota borzalmas és veszélyes, elfáradtunk jelezni, hogy nincs elég orvos, elfáradtunk jelezni, hogy hónapokat, éveket kell várni műtétekre, elfáradtunk jelezni, hogy alapműveltségi tárgyakat emelnek ki az oktatásból, elfáradtunk jelezni, hogy minden mozdítható pénzt elloptak, elfáradtunk jelezni, hogy maffiamódszerekkel kormányoznak, hogy megfélemlítésekkel szereznek meg mindent, ami gazdasági hasznot hozhat, ...
Magamon is látom, hogy elfáradtam. Beletörődtem. Már csak egy csendes estét szeretnék, pattogatott kukoricával vígjátékokkal, amikor azt képzelhetem, hogy a kertben, a faluban, a kerületben, a városban, a megyében, az országban, minden a legnagyobb rendben van."
Lila gőze nincs hogy pl. higy működik egy kórházi osztály, egy szakrendelés, az alapellátás! Azt hiszi, hogy rendeletekkel, szankciókkal minden rendben lesz! Lesz szakdolgozó, eszköz, normális munkakörülmény!
Súlyos tévedés! Csak egyre több kárt okoz "áldásos ténykedésével"!
" jó a rosszban,hogy a fideszes betegeknek sem lesz jobb. " - ez egy nagyon csekély vígasz!
- szar lehet egy kis tehen mellett haldokolni...
Új hozzászólás