„Magyarország Alaptörvényének tizenharmadik módosítása” – ezt a címet viseli a javaslat, amit Orbán Viktor a bicskei pedofilügyben adott elnöki kegyelem után kirobbant vita miatt kezdeményezett.

Orbán Viktor csütörtök délután a bicskei pedofilügyben adott köztársasági elnöki kegyelemmel összefüggésben bejelentette, a kormány nevében alkotmánymódosítást kezdeményez. A miniszterelnök javaslata már elérhető a parlament honlapján.

Bicskei pedofil-botrány: Orbán Viktor ezzel a javaslattal zárná le a Novák Katalin kegyelmi döntése után kirobbant vitát

A miniszterelnök javaslata szerint az Alaptörvényt a következő mondattal egészítenék ki:

A köztársasági elnök a (4) bekezdés g) pontjában foglalt egyéni kegyelmezési jogát a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén nem gyakorolhatja.

Az indoklásban úgy fogalmaztak, hogy

a köztársasági elnök kegyelmi döntése körül vita alakult ki. Ezt a vitát minden magyar ember számára megnyugtatóan le kell zárni. Magyarországon a gyermek a legfontosabb! A gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények tetteseit a törvény teljes szigorával kell büntetni

A javaslat hangsúlyozza:

Aki kiskorú gyermek kárára szándékos bűncselekményt követ el, az semmilyen indokkal nem mentesülhet a tettei következményei alól. Egyértelműen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a gyermekek kárára szándékos bűncselekményt elkövetők kegyelem útján mentesüljenek a büntetésük hátrányos jogkövetkezményei alól, és újra büntetlen előéletűvé válhassanak. A cél érdekében az Alaptörvény módosítására van szükség. Alaptörvényünkben kell világossá tenni, hogy a gyermekek kárára bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem.

Orbán Viktor csütörtöki bejelentésében leszögezte:

Kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről, de nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel. Van öt gyermekem és hat unokám, ha valakik hozzányúlnának, az első gondolatom, hogy félbe kell őket hasítani, vagy miszlikbe vágni

Forrás: Index

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
1 eset amelyre nem lehet büszke a kormányzat és NK sem!!
A pótcselekvés eső után köpönyeg!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
sokanvagyunk
Az előterjesztést meg bízzák Varga Juditra, mert ő a legjobb ebben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok