A hírt Facebook oldalán jelentette be Magyar Péter, aki azt írta, nem tudja, pontosan milyen ügyben és céllal idézték be. De bízik benne, hogy az újonnan felállított hatóság érdemi munkát tud végezni. Szerinte a napnál is világosabb, hogy lenne mit vizsgálni.
Az interjúimban elhangzottak miatt a mai napra beidézett az Integritás Hatóság
– posztolta a Facebookon a pesti Széchenyi István térről Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje. Hozzátette:
Ez az a szervezet, amelynek a létrehozását a gonosz Brüsszel az uniós pénzek kifizetéséhez feltételül szabta. Hogy milyen ügyben és milyen céllal idéztek, nem tudom, de bízom benne, hogy az újonnan felállt hatóság érdemi munkát tud végezni. Hogy lenne mit vizsgálni, az a napnál is világosabb.
Magyar Péter a legfrissebb információk szerint már pártalapításon dolgozik. A Diákhitel Központ korábbi vezetője állítólag már az idei európai parlamenti választáson is indulna.
46 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem örülnék, ha igazad lenne.
Ha hisztek benne, a reményt senki nem tudja elvenni tőletek. Én is hiszek egy jobb korban, akkor is, ha most éppen egy dögkeselyű köröz felettünk.
Hadházy szerintem teljesen más eset. Ő mint fid. képviselő nyilvánosan nekiment a trafikmutyinak, majd kilépett, mert gerinces, nem közéjük való.
Magyar akkor kezdett hőbörögni, állt ki a nyilvánosság elé, amikor Jucust a magas pozícióból kitessékelték, feláldozták.
Ezek a miniszteri kinevezéseket nem az odaadó, becsületes munkáért osztogatják. Ha nem robban ki a pedobotrány, még mindig ott csücsülnének a bársonyszékben.
Ezért vagyok óvatosabb velük.
Új hozzászólás