Most közölte a rákkal küzdő Károly király utolsó, legfőbb akaratát

Jelenleg leginkább Vilmos herceg az, aki helyettesíti III. Károly királyt a hivatalos események során, de az Amerikában élő Harry is felajánlotta segítségét apja betegségének híre hallattán. Ezt pedig kifejezetten nem érzi szükségesnek, ezért hozott egy fontos döntést az uralkodó, és ezt kérte a fiaitól:

Károly király azt akarja, hogy Vilmos és Harry is a családjával legyen. Töltsenek időt a gyerekeikkel, nézzék, ahogy felnőnek.

Épp ezért nem akarja azt, hogy állandóan a nyilvánosság előtt álljanak. Szánt szándéka minél hamarabb munkába állni, és ehhez a legjobb kezelést kapja mindamellett, hogy nagyon pozitív a hozzáállása.”

– nyilatkozta az információforrás, hozzátéve, hogy a jelenleg is folyamatban lévő rákellenes orvosi kezelései ellenére vissza akar térni a feladataihoz. Ez abban is megjelenik, hogy nemrég Anglia miniszterelnökével is találkozott. Egy bennfentes szerint a király ebben az ügyben rendkívül akaratos, pláne, hogy Károly szereti a népét és tenni akar értük attól függetlenül, hogy kezelés alatt áll-e vagy sem – írja a Bors.

Tragédia a palotában: Már nyilvános a rákos III. Károly végakarata

Fotó: Freepik

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@KisTehen: ott van 0rbán királytok, öt kéne megfosztanotok, te kényszeres elmebajos!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@KisTehen: mi közöm nekem gyurcsányhoz, te tehetségtelen ,unalmas, seggfej troll?
te kevered a szezont a fazonnal ,mint egy megrögzött idióta!
KisTehen
@csak úgy...: már azt se tudod, hogy kiben vagy nyakig?

HAHAHA
simmering73
@KisTehen: 15:44 Közöd hozzá, hülyegyerek?
CsipkeRózsa
Miért tragédia egy végrendelet megírása, egy gondoskodó egészséges ember is időben megteszi.
Kapanyél
Nem tudom jóhelyen járok e? Szokott itt még valaki a cikkről is véleményt mondani, vagy kimerül a fórum egymás anyázásával?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.