A csepeli alpolgármester, Ábel Attila úgy látja, hogy őt és a csepeli polgármestert is azért zárták ki a Fideszből, mert nem loptak eleget Németh Szilárdnak.

Borbély Lénárd leszögezte, hogy Németh Szilárd, a csepeli Fidesz elnöke arra hivatkozva egy politikai paktumot javasolt neki, hogy megakadályozzák a baloldal hatalomra kerülését. Borbély elutasítja ezt a paktumot, mivel úgy érzi, hogy ez Csepelt visszavinné a múltba, a 2010 előtti időszakba.

Komoly vád Németh Szilárd ellen – Levélben követelte, hogy a covid idején adják át neki a csepeli önkormányzat 12 milliárdját

Fotó: Németh Szilárd wikipedia

Csepel alpolgármestere, Ábel Attila, korábban arról beszélt, hogy a Fidesz alelnöke nem tudta elviselni, hogy már nem ő Csepel polgármestere. Állítása szerint Németh Szilárd a 2014-es országgyűlési választáson elszenvedett veresége után "kifordult magából". Ráadásul 2018-ban a megfenyegette őt és Borbély Lénárdot is, hogy leváltja őket, ha nem adják át neki a polgármesteri hatalmat.

Az ATV műsorában Ábel Attila bemutatott egy levelet is, amelynek alapján a csepeli önkormányzat vezetőinek a koronavírus-járványhelyzetre hivatkozva át kellett adnia Németh Szilárdnak mintegy 12 milliárd forintnyi önkormányzati vagyont. Ábel Attila úgy látja, hogy őt és a csepeli polgármestert is azért zárták ki a Fideszből, mert nem loptak eleget Németh Szilárdnak.

Most Borbély Lénárd polgármester hétfői levele szerint azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy amikor ez az ajánlat a sajtóban nyilvánosan megjelent, a csepeli Fideszhez köthető internetes felületeken folyamatosan és megállás nélkül támadták az önkormányzat vezetését és a csepelieket.

„Sőt, a mai napig hozzájuk köthetően finanszírozzák a Momentum–DK–MSZP polgármester-jelöltjének népszerűsítését. Mindezt annak ellenére, hogy a »javaslat« szerint »nem kampányolunk egymás ellen és nem fogunk össze a baloldallal” – fogalmaz a politikus. Borbély Lénárd szerint a csepeli Fidesz képviselői a kerület érdekében megegyezést kereső költségvetési egyeztetések végén nem emeltek kifogást az elfogadás ellen, támogatták, másnap azonban 6-ból 4 nemmel szavazott.

Hogyan lehet megállapodni olyanokkal, akik már a legelején nem tartják be az ígéretüket és a saját választópolgáraik érdekei ellen szavaznak?

– kérdezte a polgármester.

Forrás: https://index.hu/belfold/2024/onkormanyzati_valasztas/2024/03/18/nemeth-szilard-borbely-lenard-onkormanyzat-csepel-fidesz-osszefogas-valasztas/

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
"Hogyan lehet megállapodni olyanokkal, akik már a legelején nem tartják be az ígéretüket és a saját választópolgáraik érdekei ellen szavaznak?"

az ellenzéknek nem kéne megkérdezni mire is esküdtek fel Bibliára tett kézzel?
miért is szegik meg esküjüket, mikozben sokszor a Tízparancsolatra hivatkoznak?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
„A capite foetet piscis” – mondja a latin,

de nagyon úgy néz ,i, hogy Orbániában ez is nagyon másképp műx

A derék m1-ben hosszasan elemezgette a derék „a szegény gyermekek reggel nem éhesek” Barnus és DD a Századvég esze, hogy micsoda „szidoma ls gonorhea” uralkodik a DK (amit az a patás ördög vezet) vezette Óbudán, mert a szegény Matyar Nemzetnek cikksorozatban kellett beszámolni a hatalmas korrupciós ügyről.
Amiben akár Kiss László DK-s polgármester egy állítólagos rokona révén érintett lehet a botrányban, ugyanis közeli hozzátartozójának és az ügy egyik szereplőjének közös cége volt egykor!
Legalább is Puskás Péter fideszes frakcióvezető szerint „az ülésen tisztázni kell, hogy a letartóztatási hullámot előidéző fiktív szerződéseket az önkormányzat részéről ki kötötte, azokat a városvezetésből ki engedélyezte, ki írta alá a teljesítési igazolásokat, illetve, hogy milyen módon szennyezték be a várost jelenleg irányító politikusok otthonunk, Óbuda jó hírét”.
Mindeközben Rezsi Sziszi ügyeiről csak annyit sikerült hírül adni, hogy: „Borbély Lénárd nem fogadta el Németh Szilárdék ajánlatát.”. Hangsúlyozva, hogy: „a csepeli Fidesz–KDNP a baloldal hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében önkormányzati választási megállapodást javasolt Borbély Lénárdnak. Úgy vélték, félre kell tenni minden vélt vagy valós ellentétet, múltbéli és jelenlegi sérelmet, az egyéni érdekeket.”.
S közben egy nyekket sem arról, hogy és ahogy Sziszi eljárt Borbéllyal szemben, de arról sem, hogy:
A csepeli alpolgármester, Ábel Attila úgy látja, hogy őt és a csepeli polgármestert is azért zárták ki a Fideszből, mert nem loptak eleget Németh Szilárdnak. Hivatkozva arra, hogy: „Németh Szilárd a covid idején levélben követelte, hogy adják át neki a csepeli önkormányzat 12 milliárdját”!
Ahogy arról sem, hogy
Märtz József a Csepeli Birkózó Club (CsBC) klubelnöke egy felszólító levelet küldött a Fidesz alelnökének, amelyben több mint kétmilliárd forintot követelnek vissza. Szerinte Németh...
izéke
" de sikerült? " amilyen a mosdó( orbán ) olyan a törölköző ( sziszi )
Pusztai
"Hogyan lehet megállapodni olyanokkal, akik már a legelején nem tartják be az ígéretüket és a saját választópolgáraik érdekei ellen szavaznak?"

az ellenzéknek nem kéne megkérdezni mire is esküdtek fel Bibliára tett kézzel?
miért is szegik meg esküjüket, mikozben sokszor a Tízparancsolatra hivatkoznak?
Dr. Proktor
Pénzt és pacalt - ez a fideszes kisgömbőc jelszava!
Pusztai
Itt egy másik 12 mrd közpénz lopás ami csúcsúban 300 mrd. mert lélegeztető gépes buli egyik ága.
24.hu/fn/gazdasag/2024/03/19/ott-one-nyrt-lelegeztetogep-biznisz-feljelentes-csalas-befektetok-megtevesztese/
...
"Szálak a szülész-nőgyógyásztól az Orbán családig
Eleinte a részvényesek is kereshettek az üzleten: a békeidőben 200–300 forint között ingázó papírok a Covid-krízis kitörésekor, 2020. március 19-én 89 forintos mélységig estek, majd március végén ismét 200 forint fölé erősödtek, miután híre ment, hogy a cég lélegeztetőgépeket szállít a külügyi tárcának. Mire az ennél is nagyobb, 7,7 milliárd forintos beszerzésről szóló bejelentés megérkezett, már 245 forinton is adták-vették a részvényt. A legügyesebbek tehát bő egy hónap alatt csaknem megtriplázhatták a pénzüket.
...Ezt megelőzően kész rejtély volt a papír, amellyel először a G7 portál foglalkozott tüzetesebben. Felfigyeltek a mindössze 21 embert alkalmazó cég kiterjedt kapcsolatrendszerére, arra, hogy kolumbiai, dubaji, amerikai, kongói és nigériai üzletekben van benne. Felvetették a kérdést, vajon mitől értékelték a befektetők olyan nagyra a vállalkozást – hiszen akkor éppen 54 évnyi profitra tartották az amúgy 18 forint névértékű részvényeket.
...A részvények több mint 80 százaléka forgott közkézen, és akkoriban mindössze két, 5 százalék feletti – így hivatalosan közzéteendő – tulajdonos volt ismert. Az egyik az iSRV Zrt., a másik Tűzkő Nándor, akit az Orbán család házi szülész-nőgyógyászaként is szoktak emlegetni. Tűzkő tulajdonrésze azonban 2019-ben 5 százalék alá csökkent, tőzsdén kívüli értékesítés után, így többé nem szerepelt a neve a tőzsdei közzétételekben (amint az iSRV-é is kikopott a közleményekből). Nem került viszont távolabb a nagypolitikától: az államosított meddőségi központok csúcsán kapott helyet – az öt cég beolvadása után a Dunamenti REK Központ felügyelőbizottságában cikkünk írásakor is benne volt.
Tűzkő más szálon is kapcsolódik az Orbán családhoz: fegyverkereskedő...
Pusztai
...
Tűzkő más szálon is kapcsolódik az Orbán családhoz: fegyverkereskedő cége a Multi Shoot Kft., ezen keresztül a miniszterelnök fivéréhez, Orbán Áronhoz fűződő üzleti kapcsolatát a Direkt36 oknyomozó portál bogozta ki."

Szerencsére Polt napi 24 órában nyomoz.
Toller Béla
Lassan azért polt is fókuszba kerül ...
Pusztai
@Toller Béla: Magyar P. nagyon dühös, nagyinterjút ad éppen Bodacz Balázsnak, qrva kemény!
Dühéből átjön: mindent megtesz ennek a mocsok kormánynak megbuktatásáért és szerinte kezében a bizonyíték

Rogán nem alhat nyugodtan, keményen befenyegette MP.
Még tart az interjú Spirit rádión ATV-n
balos
@Toller Béla: Van távcsövem,de nincs puszkám!Viszont a szívlapátra szerelve még tölteni sem kell!
Dr. Proktor
@Pusztai: 1 mrd = 100 Ft/kopf egy 10 milliós országban... nem érzik a fideszes fanok! Az ezermilliárdokkal pedig nem tudnak számolni, nem tudnak ekkora számokkal mit kezdeni és osztani-szorozni, mert akkor felébrednének hogy mennyi pénzt vesz ki a fidesz a zsebükből!
rücsü41
A sok Tényi feljelentés után , hiába kerestem egy újabb Tényi feljelentést Mészáros Szilárd pénz lenyúlása ügyében nem találtam, mert Tényi biztos nem tett feljelentést, ami tőle szokatlan.Azt hittem hogy Tényi a bűnt üldözi , de kiderült hogy ezt a tevékenységét nem párt semlegesen teszi.Í Tényi cselekedeteit újra kell értékelnem, mert nem minden érdektől függetlenül működik ez az ember.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.