Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács korábbi elnöke döntött bíróként annak az egy férfinak a szabadon engedése ügyében, akinél több száz gyermekpornográf felvételt találtak a rendőrök - számolt be róla a Magyar Nemzet. A gyanúsított tavaly ősszel került előzetes letartóztatásba, de a bíróság nemrégiben megszüntette azt. Az ügyészség fellebbezett, így a végzés még nem végleges.

Ahogy portálunk is beszámolt róla, bíróság a napokban megszüntette a gyermekpornográfiával gyanúsított Nemzeti Földügyi Központ volt vezetőjének letartóztatását, miután céges laptopján közel négyszáz ilyen felvételt találtak. A döntés Hadházy Ákos érdeklődése nyomán került nyilvánosságra, aki Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult az ügy kapcsán.

Szerdán kiderült, hogy a letartóztatás megszüntetéséről döntő bíró Matusik Tamás volt, aki korábban az Országos Bírói Tanács elnöke is volt – írta meg a Magyar Nemzet. 

Kiderült, ki engedte ki a pedofil bűnözőt

Fotó: pixabay

Matusik neve azonban nem csak az említett pozíciók miatt vált ismertté a hazai közéletben. Kiemelt figyelmet kapott, amikor még az Országos Bírói Tanács elnökeként, kétszer is találkozott az amerikai nagykövettel, David Pressmannel.

Az első találkozójuk az amerikai nagykövetségen már bírósági körökben és a nyilvánosságban is hatalmas felháborodást váltott ki. Később az Országos Bírói Tanács megpróbált magyarázatot adni, hangsúlyozva, hogy ez egy rutinszerű találkozó volt, amelynek elvi kerete a "demokráciákban teljesen szokásos módnak" számít.

Forrás: Magyar Nemzet

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Az MN megirhatná azt is, hogy ki döntött a kaleta-ügyben!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sziralisa
@kereső: Kaleta Gáborról is illik tudni, hogy még 2002-ben került a külügyminisztériumba az amerikai főosztály referenseként, 2007-től már a Gyurcsány kabinet küldte ki Los Angelesbe konzulként . 2017-ben pedig úgy lett perui nagykövet, hogy a parlament külügyi bizottsága egyhangúlag támogatta, többek között Mesterházy Attila, Demeter Márta, Gyöngyösi Márton is. Kaletát a független bíróság ítélte el. Ki kellett menekíteni,mert a diplomatákra ilyen törvény vonatkozik. Egyébként pont ezért született a pedofil törvény. Úgy is hívják, lex Kaleta.
balos
@human: Tagadja le mindent és fogd rá a nyuszira,amolyan nemzethy nyilas módszer!Ha meg van szemtanú,akkor ::ha a szemtanúnak hiszel,abban az esetben libsi vagy!
kereső
@sziralisa: És azt is illik tudni kaletáról, hogy perui nagykövetként a külügy gépét használta perverz céljaira- a nemzetközi pedofil hálózat felgöngyöltésekor az FBI fedezte fel a nagykövet érintettségét az ügyben- és "megfigyelték" a tevékenységét- ami ugye azt is jelenti, hogy egy idegen ország fért hozzá a külügy gépéhez a nagyköveten keresztül- amely egyenesen be van kötve a külügy szerverére. És ezt a magyar elháritó hatóságok "észre sem vették"- ahogyan az sem titok, hogy az oroszok számtalan magyar kormányzati szzerverhez, llevelezésekhez fértek/férnek hozzá.
Rogán meg ül a babérjain-és "élvezi" orbán feltételek nélküli bizalmát- ahogyan druzsba pjotr is- hlott mindkettő nemzetbiztonsági kockázat. Ja, hogy orbáűnra nem jelentenek veszélyt-de az ország számára mindenképpen. Miközben az ellenzék ellen készülő törvények putyini törvények immár teljesen legálisan lehetővé teszik, hogy ha ezek az emberek- az orbáni adminisztráció tagjai rámutatnak valakire "hazaáruló", akkor az börtönnek néz elébe- még csak bizonyitási kötelezettség sem lesz. Na, itt tartunk most az úr 2024. évében- és orbán isten 14. évében.
vacsi
Egy ilyen alakot kiengednek?! No, szép!
Nanya
@Pusztai: A fotó mindent megmagyaráz !
Tudtamén,mondtamén sejtettemén,gyanítottamén...
Ezektől kell megvédeni a gyermekeinket...
bence
@vacsi: Te elhiszed , hogy erről Matusik Tamás dönthetett egy személyben ? Ugyan már !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.