Az LMP frakcióvezetője szerint az ellenzéki politika megújításra szorul, mert úgy véli, hogy a politikát nem ez az ellenzék fogja megújítani, hanem hozzájuk képest kell megújítani.
Ungár Péter a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy bár az ellenzék a 2022-es választások előtt összefogott, mert „az összefogás mindenre a megoldás”, de Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció árnyékminiszterelnöke akkor azt mondta, hogy ez a választás nem is szól az ország ügyeiről, hanem egy népszavazás Orbán Viktor személyéről – írja az Index.
„Majd egy olyan irtózatos sallert kapott a választóktól, hogy ha visszaidézzük az emlékét, még most is megszédülünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy utána persze mindenkitől jött a fogadkozás, hogy az ellenzéki politikát meg kell újítani, és semmi nem folytatódhat úgy, ahogy eddig volt.
Ungár Péter egyhamar nem lesz Dobrev Klára vacsorapartnere Fotó: MTI/Balogh Zoltán
„Azt mondja Dobrev Klára, hogy ha Orbán (a keresztnevét természetesen nem mondjuk ki, különben nem elég kemény egyetlen ellenzéki üzenet sem) veszít az európai parlamenti választáson, akkor a Demokratikus Koalíció előrehozott választásokat fog követelni. Most arról ne is beszéljünk, hogy Jakab Pétertől lopni mennyire tekinthető kreatívnak” – írta posztjában Ungár.
Az LMP társelnöke szerint ahogy elkezdődött a hivatalos kampány, és megint hirtelen visszafelé kezdett forogni az idő kereke. „Most ott tartunk, hogy az egyetlen megoldás az összefogás, közös lista kell arányos választási rendszerben is, sőt már 2026-ra is megállapodtak biztos, ami biztos. Karácsony Gergely pedig, aki egy éve még azt mondta, hogy pártok felett álló civil jelölt lesz, most a DK új hirdetési kampányának az arca, és azt mondja, hogy az önkormányzati választás egyenesen népszavazás lesz Budapest államformájáról” – fogalmazott Ungár Péter.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azt hiszi igy jobb pozíciója lesz az LMP. semmi változás 2 - 4% között mozognak.
Azok a szaporodó milliárdok mégis csak összekötik öket.
Az EP választást valaki önszorgalomból tette hozzá- mintha nem csak az lenne, holott az önkormányzati választás az igazi tét- de azt igy negligálni, és hamisan adni vissza a mondatot DK szájába,na de miért ne hajlitanátok el a valóságot- és senki nincsen, aki megnézné a videót.
Itt van la...m.facebook.com/reel/2464759420362828/
Hamarosan kiderül, hogy az 1-2 %-otokkal mire juttok egyedül.
Új hozzászólás