A szerb elnök fejéből pattant ki az olimpiai játékok közös megrendezése.
Aleksandar Vučić szerb elnök elmondta, hogy 2028-ban Szerbia ad otthont az Európa Liga döntőjének, majd azt kezdte ecsetelni, hogy tervei szerint a jövőben Magyarországgal közösen szállna versenybe az olimpiai játékok megrendezéséért – szúrta ki a 444.hu. Azt, hogy mikor a hírt közlő balk.hu sem tudja.
Az olimpiai játékok megrendezése megint napirendre kerülhet/Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
Vučić kijelentette: nemcsak Belgrád, hanem az ország arculatát is megváltoztatják, és Budapest mellett a legnagyobb Aqua Központot építik.
Úgy véli, ami most épül azzal versenyre kelhetnek a magyarokkal, majd itt leszögezte: az a célja, hogy Magyarország és Szerbia közösen jelentkezzen az olimpia megrendezésére.
Azért is furcsa Vučić ötlete, mert az olimpiai játékok rendezését egy város szokta megkapni, nem pedig országok. A magyar kormány részéről hivatalos válasz még nem érkezett.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Persze, Orbán arra spekulál, hogy majd a kínaiak, az oroszok és az arabok beszállnak némi gyarmatosítás fejében a költségekbe. Vihetik Szerbiát is, bár, ahogy őket ismerem, még lesz hozzá szavuk.
Amúgy hány apukát tárol be magának Vityuska?
Úgy látszik, van valami Európa ezen tájának a levegőjében, ami termeli ezeket az elmeháborodottakat!
Új hozzászólás