Buda Péter a lapnak azt mondta, pontosan nem tudni, milyen információkhoz fértek hozzá, de az „NBSZ főigazgatójának levele szerint a KKM ”teljes hálózata kompromittálódott, mégpedig olyannyira, hogy az, tekintettel még az eltelt időre is, a károkozással kapcsolatos további vizsgálatokat a főigazgató szerint is értelmetlenné teszi„. Szerinte ilyen esetben a legrosszabb forgatókönyvvel kell dolgozni, és azt kell feltételezni, hogy mindenhez hozzáférhettek, amihez csak tudtak.

Forrás: telex.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"A szakértő szerint jelentősége lehet a támadásnak abból a szempontból is, hogy az még az Ukrajna elleni invázió előtt zajlott. „(…) és felmerülhet, hogy a megszerzett információk segítséget nyújthattak ehhez a művelethez, hiszen ma már tudjuk, hogy az orosz fél évekkel a háború megindítása előtt megkezdte az előkészületeket. Márpedig egy háborús előkészület mindenekelőtt információszerzéssel kezdődik”.

És ezt hagyták, tűrték, sőt az sem kizárt, hogy együtt is működtek az oroszokkal ezek a mocskos hazaáruló maffiózók!
rücsü41
A megjelent nyilatkozattal szemben a Szíjgyártó Péter szerint semmit nem vittek el!Most kinek higgyünk?Természetesen annak aki még nem hazudott nekünk.Akkor most a Szíjgyáró nyilatkozatát törölni kell, nem érvényes!
KisTehen
"Buda Péter: Irtózatos mennyiségű adathoz fértek hozzá az oroszok"

"Buda Péter a lapnak azt mondta, pontosan nem tudni, milyen információkhoz fértek hozzá"

libsi újságírás ON
Béla333
Mert ugye a hülyemagyar maffiahívők nem is értik, mi van egy cikkben leírva:

"Ne fogjuk vissza a fantáziánkat: irtózatos mennyiségű adathoz fértek hozzá, és ezt nem jókedvükben csinálták, hanem mert céljuk volt vele. Az oroszok összességében évekig az ”adatspájzban voltak, ezért egészen biztosak lehetünk abban, hogy amit hasznosnak találtak, el is vitték onnan.„"
KisTehen
@Béla333: agyhalott ... szerinted milyen katonai információkat osztott meg velünk ukrajna ... ami segíthette volna az oroszokat ukrajna ellen
KisTehen
@Béla333: a libsi fantáziát ismerjük agyhalott ... ahol akár a fiúkból lehet lányok vagy fordítva ... nem beszélve az 50 féle gender típusról ... csak a fantáziátok végessége szab határt az őrületeteknek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.