Már kiadták a figyelmeztetést: durva árvíz éri el a fővárost, a vízügy már felkészült a védekezésre. Mindez Varga Viktor énekesnek sem árt, akinek a házát újra elöntheti a Duna.

Sok csapadék esett az utóbbi időben, az elmúlt 24 órában területi átlagban 10-18 mm eső hullott – az esőzés folytatódik is a dunai vízgyűjtőn, ezért a vízügy már gőzerővel készül a védekezésre a várható árhullám ellen – adta hírül a penzcentrum.hu.

A védekezési munkák összehangolása céljából június 3-án megkezdte működését a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse: több mint 60 szakember került a tiszai vízügyi igazgatóságoktól a szigetközi Duna-szakaszhoz – írta a penzcentrum.hu.

Bár az előrejelzések bizonytalanok, a legfrissebb számítások azt mutatják, hogy a Duna június 7-én, pénteken Nagybajcsnál III. fok közelében, a hétvégén pedig Budapestnél I. fok felett tetőzik majd, megközelítve a rakpartot.

„Maradt egy napom, köszi, Duna!” – Brutális árvíz közelít Budapesthez, Varga Viktor házát is elöntheti

Varga Viktornak megint pakolnia kell, ártérben van a háza – Fotó: instagram.com/vitezvargaviktor

Az árhullám miatt bajba kerülhetnek azok, akiknek háza, ingatlanja van veszélyeztetett területen. Köztük Varga Viktor énekes: a háza alsó szintjére ebben az évben már másodjára törhet be a víz – írta meg a blikk.hu.

A sztárnak mindössze 1 napja maradt felkészülni a durva helyzetre.

Na srácok. A helyzet a következő... maradt konkrétan ez az egy napom, hogy újra felpakoljam a házamat az emeletre. Ugyanis most, pár hónap után, a nagy téli árvíz után újabb árvíz érkezik, amivel nyilván semmi probléma nincs, hiszen ott lakom az ártérben, de azért megint váratlanul jött, mert most egy évet várhatott volna, hogy tényleg befejezzem a házat. A jurtám most már tuti nem fog elázni, viszont az egész házamban most legalább másfél-két méter vízre lehet számítani. Jó program, úgyhogy ez a játékom van ismételten, köszi, Duna!

– írta Instagram-történetében Varga Viktor.

Az énekes otthonát 2023. december 28-án mosta el az árvíz, ezt követően sokáig a kertjében is bokáig gázolt a Dunában. Sokáig rémálmok gyötörték. Akkor váratlanul érte a dolog, most azonban már fel tud rá készülni az árhullámra – írta meg a blikk.hu.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sakk Matt
Kussolsz, majom! A Duna jóval előbb volt ott!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
A hazának most vitézekre van szüksége, szóljatok Varga Viktornak Hugyoskapitány most❗
twitter.com/janos_hary/status/1668151138967773187/photo/1
Vitéz régen Vitéz most. Valami nincs rendben. Vitézzé avatták Varga Viktort (énekes?) a Szent Flórián templomban. Az énekes szerint ezzel olyan megtiszteltetésben lett része, amire álmában sem gondolt volna. Ez ám egy szittya, kipcsak legény. Ma ez a "vitézkedés"nem több, mint bohócok bohóccá avatják a bohócjelölteket. De ezek a bohócok nem viccesek, hanem végtelenül szánalmasak.
twitter.com/janos_hary/status/1665926908310171648/photo/1
Eladott Ország
Vitézzé avatták Varga Viktort . A való világ Vikije. A " Hazámat szolgálom" ez most azt jelenti hogy fütyesze-ss párt tagsági könyvet kapott? Illetve ez azt jelenti, hogy pénzért bármit. Első lépés a Kossuth-díj felé, a Corvin láncon keresztül. Végre egymásra találtak az idióták...utána gondolom hátrafelé nyilazva, szittya - enyhén molyrágta, szahalin szagú - kacagányban és kócsagos kalpagban borvizet kóstoltak, hujjongattak, csizmaszárat csapkodtak, amelyiknek nem rohadt be a rozsdától, kardot is rántottak hüvelyibül...gratulációkat a vvv@idióták.hu email címre kérjük. Sz@rházy Vitéz Viktor, és van még egy közös vonás Viktorban, és Tibiben, kib*szottúl nem tud egyikük sem énekelni. Komplexusos hülyék nyilvános gruppen masztija? De röhejes, Istenem... Akkor most Borkain a sor, ő is kivont karddal küzdött, hogy ne halljon ki a magyar.
uploads.disquscdn.com/images/2b6b259a07277a2ca85fcfa744857ea2d9ff9ab3db2d615f307153ef5003e60e.jpg?w=800&h=471
A rendszer kitartottjai. Azta leborult szivarvégit. Vitézek és lovagok országa lettünk. Hol élünk?! Főispán, vármegye, vitézi rend és avatás ... emberek, 2024-at írunk, nem 1930-at!
uploads.disquscdn.com/images/172e30b4f07008a3437e99db33b26e7e65ffdeeae15dc91a938dc0d346fc2a68.jpg?w=800&h=678
Loksmith
@Dr. Proktor: A hülyéknek meg is éri.
Dr. Proktor
@Loksmith: Pontosan! A hülye pedig nagyon igaz, mert ha már oda építkezik, akkor állítsa lábakra a házat és vegyen hozzá egy csónakot... A Lupa-sziget lakóinak, nyaralóinak volt annyi eszük, nem is panaszkodnak.
welovebudapest.com/i/fc/ke-k12.exact1980w.jpg
szép új világ
Mért nem fészket építettél? Azt nem önti ki a Duna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.