Azbej Tristan szerint Magyarország támogatásának köszönhetően apátsági rangra emelkedett a Norciában újjáépített bencés kolostor.

A keresztény gondolatokat és egyházainkat megpróbálják a közbeszédnek átvitt és valós értelmében vett közterekről kiszorítani, éppen ezért az európai keresztény civilizációnak egy ilyen lényeges történelmi hagyományú helyszínén fontos Magyarország támogatása

- mondta az Olaszországban lévő norciai kolostor-komplexum felújításáról Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek.

Segítettek a magyarok, így Szent István király kultuszát fogják ápolni a norciai bencés kolostorban

Azbej Tristan. MTI/Illyés Tibor

2016-ban súlyos földrengés rázta meg Olaszország középső részét, amiben közel háromszáz ember vesztette életét. A földrengés a kulturális örökségek és az épületek terén is hatalmas pusztítást végzett. A földrengés során, egy falat leszámítva, teljesen megsemmisült a Norcia mellett található bencés kolostor.

Azbej Tristan hangsúlyozta, hogy az itteni bencések, akik egészen az 1700-as évekig folyamatosan jelen voltak, majd 25 éve újraalakították az itteni szerzetes közösséget, gyakorlatilag mindenüket elvesztették a földrengés következtében.

Magyarország nemzetközi segítségnyújtási programja a Hungary Helps – Magyarország segít program arról ismert, hogy szerte a világon a bajbajutott embereket – kiemelten az üldözött keresztényeket – segíti – mondta.

Norciában természetesen keresztényüldözésről nem beszélünk, de az egyetemes keresztény kultúrát és egy közösséget hatalmas veszteség érte, ezért a külföldi kormányok közül Magyarország elsőként és egyedüliként ajánlotta fel az itteni bencés közösségnek, hogy támogatja az újjáépítést

- közölte.

Azbej Tristan kiemelte, hogy miközben Magyarországtól keletre és délre, Afrikában és Ázsiában keresztény embereket üldöznek, akiknek sokszor az életükkel kell fizetniük Jézusba vetett hitükért, addig Nyugat-Európában azt látjuk, hogy a kereszténység mint civilizáció, mint kultúra áll támadás alatt.

Az államtitkár elmondta: a magyar állam két részletben nyújtott anyagi támogatást a rendnek. Egyiket 2021-ben a kolostor, illetve a templom szerkezeti kárainak kijavítására adta, majd 2023-ban a kolostor melletti zarándokház felépítésében is segédkezett. A Hungary Helps keretén belül nyújtott két támogatás összege meghaladja a 700 ezer eurót (278 millió forint).

Hálából, Magyarország és a magyar emberek támogató szolidaritásának, a rend a kolostor egyik termét magyar teremnek nevezi, ahol Szent István király kultuszát fogják ápolni

- mondta az államtitkár.

A bazilikát Nursiai Szent Benedek, Európa védőszentje, a bencés rend megalapítója valamint testvére, a Szent Skolasztika szülőhelyén építették; mind szakrális mind kultúrtörténeti szempontból kiemelten jelentős európai helyszín.

Azbej Tristan továbbá azt is elmondta, hogy "annyira erős és az eredeti bencés regulát követő kivételes közösségről van szó, hogy ennek a lelkisége nagyon sok zarándokot vonz szerte a világból, akiknek az ittléte hozzájárul a kolostor fenttartásához".

A Hungary Helps programnak az elsődleges missziója az üldözött keresztények védelme. A program más, saját szülőföldjükön veszélyben lévő közösségeknek is segít.

Forrás: MTI

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
És mi újság a keresztényeg támogatásával Kínában, Azerbajdzsánban, Törökországban? Ezek mind Orbán barátai és nem szívlelik a keresztényeket. Ott milyen eredményeket tud felmutatni Orbán a kereszténység megvédésében?

Az viszont szép negatív erdményv volt mikor Orbán megdícsérte az azeri elnököt, hogy 200 ezer kopt keresztényt elüldözött az otthonából. Érdekes nyilatkozat volt ez egy keresztényvédelmező kormányfőtől.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szegény Dzsoni és Árnika
...szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.

Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod – feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad – megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.

Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van.

Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog.
Mélységes mély, szelíd...
Szegény Dzsoni és Árnika
...művész-szemével végigsimogat, és azt mondja:

Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam/lányom. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.
Eladott Ország
Csak azt az Isonzót, csak azt tudnám feledni...

"Kimegyek a doberdói harctérre,
feltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég, merre van a magyar hazám,
merre sirat engem az édesanyám?"

(Az 1915 májusa és 1917 szeptembere között zajlott isonzói csatákban a Monarchia hadserege 420 000, míg Olaszország 650 000 katonát veszített halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban, amelynek hozadéka Olaszország számára egy mintegy 250 négyzetkilométernyi terület megszerzése volt.) Isonzónál elesett katonák teemtője Bovec közelében, Szlovéniában.
ng.24.hu/uploads/2016/04/201604-isonzo.jpg
csak úgy....
"A bolondok nem születnek, a bolondokat az olyan intézményrendszerek öntözik és nevelgetik, mint amilyen a kereszténység."

(Marilyn Manson)
Nyírfa
@Eladott Ország: 10.20

Bárki írta, nagyon ott van!
csak úgy....
"Bármely vallásban találhatsz bölcs embereket. (...) A bölcsek (...) jóságot és vigasztalást találnak majd a hitükben, a bolondok pedig bolondok maradnak, függetlenül attól, hogy miben hisznek."

(Brandon Sanderson)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.