Egy sportversenyből azonnal kizárnák az MSZP-t a nyugdíjakkal kapcsolatos kijelentései miatt. A választóknak azonban fogalmuk sincs, kinek van igaza a Fidesz és a szocialisták között kitört nyugdíjháborúban. Nekünk van. A Heti Válasz azt is megmutatja, mit kell tennie az új kormánynak, hogy ne szűnjön meg a minimálnyugdíj.
Forrás:
hetivalasz.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Már nincs kedvem neked ide linkelni bármelyik törvény vagy rendelkezés szövegét, mert tapasztalatom szerint a fáratságot sem veszed magadnak, hogy saját érveid igazáról meggyőződj.
"Az okot egy még korábbi törvényben, az MSZP-SZDSZ-koalíció által 1997-ben elfogadott jogszabályban kell keresni. 2013-ban ugyanis hatályba lépne a nyugdíjreform következő üteme, melynek következtében például 20 év munka után nem lenne kötelező kifizetni a jelenleg 28 500 forintos garantált (minimál)nyugdíjat. Emellett az újonnan megállapított ellátásokra adót vetnének ki."
Új hozzászólás