A jeruzsálemi konferencia magyar előadója, Németh Sándor felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy ma a keresztények számára alapvető cél, hogy „az Izrael iránti szeretetüket konkrét cselekedetek formájában is kifejezzék”. A Hit Gyülekezete vezető lelkésze sürgette, hogy a keresztények nagyobb társadalmi felelősségvállalással álljanak ki és képviseljék a közvélemény előtt az Izraellel kapcsolatos igazságokat. Németh Sándor szerint „az Izraelt ért fenyegetések nemcsak a zsidó állam fizikai létét kérdőjelezik meg, hanem a keresztény–zsidó kijelentést is, és a közös értékeknek, sőt magának a demokráciának a megsemmisítését is célozzák. Ezért nem nézhetjük közömbösen és passzívan azt, hogy Európában és más országokban az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség növekszik”.
Németh Sándor: aki Izraelt támadja, a kereszténységet is támadja
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 13:58
Dobrev Klára súlyos állítása: "Bizonyítékokkal igazolom, hogy Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző!"
Itthon
- 2024. May 22., 14:51
Videó – Szijjártónak elege van, teljesen kikelt magából: megüzenhetik az őrültségeket beszélő politikusoknak...
Itthon
- 2024. May 22., 14:19
Nagy Márton óriási kéréssel állt a bankszövetség elé – Érzékenyen érintheti a lakáshiteleseket
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:24
Trokán Nóra oldalmellett villantott, felforrósodott a hangulat a vörös szőnyegen – videó
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem az a kérdés ma, hogy melyik volt előbb a tyúk, vagy a tojás!
A zsidók léte nem egyenlő Izrael állammal. Nem kellene - mert őket is sérti – Izrael államot összekeverni a kereszténységgel!
Mint tudható szegény zsidók, a megszületésük óta vannak támadva, meghurcoltatva. Legalábbis ezt akarják beadni a világ népeinek. Soha, de soha nem akartak alkalmazkodni még azon népekhez sem, akik befogadták őket, saját haza hiányában. Miközben a létszámuk folyamatosan nő, a mindenféle földrengető holokausztokkal szemben.
Aki Izraelt támadja, egyáltalán nem a kereszténységet támadja, mert az ott nem létezik!
Amit ma Izrael a vallás takarója alatt tesz, nos, az, az igazi holokauszt. A pénz világa persze inkább mellé áll, mint ellene. Mert az üzlet, az üzlet!
Horizont kedves! Te itt fentebb vakhitet emlegetsz. A többi vallás híveit nem a vakhit vezérli? Gondolj csak például az iszlámra! Egyik egyház, gyülekezet sem kivétel.
"Kötelező tagdíj" nincs, önkéntes felajánlás lehetséges. Hogy is van ezzel az ún. egyházközségi hozzájárulással a katolikus egyház, meg a többiek? De inkább hagyjuk.
Németh is ilyen.
Új hozzászólás