Ami nem olyan meglepő, mert a Fidesz már akkor is a legnépszerűbb párt volt köreikben, amikor még nem is intézte el a kettős állampolgárságot. A kutatási eredmények szerint az erdélyiek 25 százalékának nincs preferált pártja, a maradék 86 százaléka a Fideszt, 6 az MSZP-t, 4 a Jobbikot, 2 százaléka pedig az Együtt 2014-et támogatja. Ennél fontosabb, hogy a kutatások szerint 70-80 ezren szavazhatnak majd a jövő évi választáson. Ez ugyan a Magyar Nemzet szerint legfeljebb egy képviselői mandátumra elég lehet, valójában ennyire sem. Ahogy most állunk, a kormánypártok és az ellenzék is agresszív, mozgósító kampányt tervez, így hatvan százalék fölötti, akár hetven százalék körüli részvételre is számíthatunk.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Erdélyiek!!!Ha szavazni akartok akkor dolgozzatok itt, adózzatok itt, termeljetek értéket itt,viseljétek el a fütyesz mindennapos mocskát.Ha ezt nem teszitek akkor a nevetek K U S S!!! Magyarország N E M a ti hazátok!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@SwordFish: Azt dünnyögd el, hogy megismerve az erdélyiek jövő évi szavazását, hány szivesen látott székely lesz kicsiny hazánkban és hány persona non grata!?Na okoska???
Csizmás Kond
Nahát gyerekek nagyon nagy itt a visítozás...:)
Mobil123
Akkor tessék már magukhoz venni a fidesz politikusokat! Azt lehet velük segrepacsizni!!
silber13
@Csizmás Kond: Tudomásom szerint még nem korlátozták a visitozáshoz valo jogot.
Csizmás Kond
@silber13: Ki is élitek magatokat benne...:(
taglo
@silber13: Idáig úgy elvoltam ,,velük ,, de már nem szivessen ,,bratyizok " olyan magukat Magyarnak mondó emberekkel ,akik ártani akarnak nekünk MAGYAROKNAK !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.