Megegyeztek, határoztak, aláhúztak, hangsúlyoztak, majd végül "nagyratörő" menetrendet fogadtak el a bécsi Szíria-konferencia résztvevői szombaton a közel-keleti országban több mint négy éve tartó háborús válság rendezésére.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter tájékoztatása szerint

- a szíriai kormány és az ellenzéki csoportok képviselői még idén tárgyalásokat kezdenének,
- fél éven belül átmeneti kormány alakulna,
- másfél éven belül pedig választásokat tartanának a tervek szerint.

Kerry úgy tudja, Aszad talán kész tárgyalni

John Kerry amerikai külügyminiszter szerint ahhoz, hogy mindezt elérjék, tűzszünetet kell hirdetni a kormány és a lázadó csoportok között. Közölte, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja megegyezett arról, hogy határozatot fogad el erről. Kerry szerint a legfontosabb, hogy ne a mérsékelt ellenzékkel szembeni harc, hanem az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Nuszra Front ellen küzdelem folytatódjon. A péntek éjjeli párizsi merényletsorozattal kapcsolatban hangsúlyozta, nincs ok feltételezni, hogy nem az Iszlám Állam állt a támadások mögött. Kiemelte azt is, hogy a történtek csak még inkább megerősítik eltökéltségüket a terrorizmus elleni harcban.

Kerry szerint az arab országoknak Szíriával közösen kellene harcolniuk az IÁ ellen. Elmondta ugyanakkor, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsáról egyelőre nincs egyezség, de őt úgy tájékoztatták, hogy Aszad kész érdemi tárgyalásokat folytatni. Kerry reményét fejezte ki, hogy a szíriai elnök komolyan gondolja, hogy kész részt venni az átmenetről szóló egyeztetésekben.

Az amerikai külügyminiszter elmondta: az Egyesült Államok és Oroszország között véleménykülönbségek vannak, azonban folytatni kell a közös munkát, ahogy ezt az Iránnal folytatott tárgyalások kapcsán tették korábban, és hozzátette: a tárgyalópartnerek mindannyian Szíria stabilitását tartják szem előtt.

Lavrov szerint csak a szíriaiak dönthetnek a sorsukról

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a sajtótájékoztatón kijelentette: csak a szíriai emberek dönthetnek országuk és elnökük sorsáról. Lavrov szerint a valódi ellenség azonban nem Aszad, hanem az IÁ. Elmondta azt is, hogy a tárgyaláson részt vevő országok számba vették a terrorcsoportokat, ezen listák összehangolását Jordánia végzi majd, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazni fog róla.

A békefolyamatot Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja vezeti és szervezi majd – mondta Frank-Walter Steinmeier a 17 ország magas rangú képviselőinek részvételével zajló tanácskozás után.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője rendkívül hasznosnak nevezte az egyeztetést. Federica Mogherini úgy vélekedett, megkezdődhet a rendezéshez vezető folyamat egyúttal a Twitter közösségi portálon bejelentette, hogy a következő csúcstalálkozót Párizsban tartják majd.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sentinel216
@sentinel216: A politikusok csak tárgyalgassanak, barmolják, vagy magasztalják egymást, de engedjék, hogy a szakemberek - szolgálatok, katonák - végezzék a dolgukat!
Papuska1
@Eriksson: Szerintem Putyinnak nincs szüksége a mi támogatásunkra és nekünk sem kell sehova sem elköteleződnünk addig, míg valamilyen cél és érdek rá nem bír rá bennünket és akkor is csak annyira, amennyire ez szükséges. Ez persze a másik oldalra is érvényes. A tesze-tosza Európa inkább velünk foglalkozott, mint a valódi problémákkal. Azt hiszik, hogy politikai duma manipulációval mindenből ki lehet mászni. Nem így van! Éppen ezért csak magunkra számíthatunk, és a környező országokra a G4-re. Az elmúlt ezer évben volt már velük igazán sikeres összefogásunk, nem is egy. Ők legalább józanok! Van realitásérzékük. Voltak velük történelmi vitáink, de most biztos, hogy egy hajóban evezünk. Másra sajnos feltétel nélkül nem számíthatunk.
Eriksson
@Papuska1: Már az is segítség, ha nem teszünk keresztbe mindig, mindenhol, minden alkalommal. Hagyni kell, hogy az oroszok tegyék csak a dolgukat a terroristák ellen, ezzel rajtunk, európaiakon is segítenek. Most nem az uborka görbülete a fő probléma, amit hosszasan tárgyalni kell.
Azt hiszem a V4-ek önmagukban tudnának olyan blokkot képezni, mely leválasztható lenne a tehetetlen liberális beállítottságú Európától.
Eriksson
@Szeparepa2: Ez előre nem tudható, de a pillanatnyi helyzet biztató.
Papuska1
@Eriksson: Talán a V4-ek kiegészülve néhány Balkáni országgal erős nyomást gyakorolhat az Unióra. Ez azért is valószínű, mert a nyugati országok lakossága is erősen ingadozik. Egyre inkább látszik, hogy az országok képviseletét szinte mindenütt a valóságtól távol álló elit látja el, a módszere pedig a demagógia, az emberek manipulált tájékoztatása. Ha másra nem, ennek felismerésére jó volt ez a nagy kavarodás az Unióban.
Eriksson
@Papuska1: Igen, most látszik, hogy ki áll a földön két lábbal és ki repked a fellegekben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.