Négyperces videót tett közzé az Iszlám Állam propagandaszervezete. A felvételen közzéteszik az ellenük harcoló országok zászlaját, köztük a magyart is. Magyarország mellett 59 másik államot is terrortámadással fenyeget az Iszlám Állam. A szervezet propagandaszárnya, az al-Hayat adta ki azt a videót, amelyben az „ördögi” koalíció tagjait számolják össze,akik Szíriában és Irakban harcolnak ellenük. A több mint négy perces anyag angol nyelvű, és vizuális effekteket használ. A narrátor azt mondja: az Iszlám Állam számolja a zászlókat, “amely ha eléri a 80-at, akkor – ahogyan a próféta is megmondta – a háború lángjai végül elégetnek benneteket a halál dobjain”. A propagandacélokra, toborzásra és a szövetségesek keresését célul kitűző videó a kalifátus történetét, megalakulását és terjeszkedését magasztalja. Megemlítik, hogy a kalifátus területe már meghaladja Nagy-Britanniáét, és mintegy nyolcszorosa Belgiuménak.
Az Iszlám Állam már ismeri a magyar zászlót
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Óriási a riadalom, határaik átrajzolásával fenyegetnek Putyinék két uniós országot?
- Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira
- Drámai hír jött a verőcei végzetes hajóbalesetről: ittasan vezették a motorcsónakot
- Videó – Szijjártónak elege van, teljesen kikelt magából: megüzenhetik az őrültségeket beszélő politikusoknak.....
Itthon
- 2024. May 22., 16:55
Itt vannak a részletek a köztársasági elnök botrányáról: így működhetett Sulyok Tamás közreműködésével a szegedi földmaffia
Itthon
- 2024. May 22., 17:32
Halálos hajóbaleset: a motorcsónak vezetője alkohol befolyása alatt állhatott, a hajó kapitánya bűnügyi felügyelet alá került
Itthon
- 2024. May 22., 14:51
Videó – Szijjártónak elege van, teljesen kikelt magából: megüzenhetik az őrültségeket beszélő politikusoknak...
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:24
Trokán Nóra oldalmellett villantott, felforrósodott a hangulat a vörös szőnyegen – videó
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás